Századok – 1986

Folyóiratszemle - Alsic D. N.: Az orosz egyeduralom történetének kezdeti szakasza 1173/V–VI

1174 FOLYÓIRATSZEMLE tendenciózus források szolgáltattak ehhez alapot. A cár zsarnoki természetéből, dühkitöréseiből vezették le a tömeges terrort. N. M. Karamzin és V. O. Kljucsevszkij felfogása is ezt a nyomvonalat követte. V. N. Tatyiscsev és tanítványai igyekeztek objektív magyarázatot keresni, a központi hatalom és a feudális uralkodó osztály viszonyát vizsgálták. A fordulatot a kérdés kezelésében — azaz a folyamatba ágyazást — a szovjet történetírók munkái jelentették, akik Lenin megállapításaira is támaszkodtak. Eszerint az „opricsnyina" nem kivételes, elszigetelt epizód, hanem az orosz egyeduralmi rendszer kialakulási folyamatának szerves, sőt fontos része, állomása. A folyamat fő tartalma a központi (cári) hatalom és intézményei, illetve a részfejedelmi, arisztokratikus bojár uralom (bojár duma) viszonyának, erőviszonyának a változása, amit az újabban feltárt források is argumentálnak. IV. Iván elődeihez hasonlóan a bojár duma gyámkodása mellett kezdte uralkodását. A fordulatot az 1547-es népi felkelés indította meg. Leverése érdekében összefogott a központi hatalom, a vagyonos osztályok és a bojárság. Létrejött a „kompromisszum kormánya", ami a régi bojár családok befolyásának csökkenését, új intézmények (prikáz) kialakulását, s ennek megfelelően új vezető réteg képződését eredményezte. A „kompromisszum kormányának" intézkedései az „opricsnyina" előkészítését, ahhoz vezető átmenetet jelentettek szerzőnk szerint. A kötelező katonai szolgálat bevezetése, a földbirtokkal arányos katonaállítási kötelezettség elrendelése (1556), illetve a szolgálat milyenségétől függő földadományok, továbbá a központi hatalomnak alárendelt, választott helyi önkormányzat kiépítése, valamint a rendi-képviseleti igazságszolgáltatás képezték ennek a politikának az alapját. Hasonlóan értékelhető a cári testőrség megszervezésére irányuló törekvés, összességében ezek a lépések az egységes, központosított feudális állam kiépítését, a helyi feudális urak hatalmának visszaszorítását szolgálták. Hozzájárultak a , jó cár" mítoszának kialakulásához. Az igazságszolgáltatás reformját Alsic a feudális rend kialakulása szempontjából olyan jelentősnek ítéli, mint amilyenek az 1864-es intézkedések voltak a polgári viszonyokat tekintve. Az 1547 után hozott intézkedéseket, IV. Iván politikai törekvéseit objektív körülmények indokolták. Az orosz állam egyre nagyobb kiterjedése, etnikai tarkasága, a városok fejletlensége, a külső fenyegetettség, illetve a régi intézmények működésképtelensége az új körülmények között. Mindezt a cár tanácsadói (Adasev, Szilveszter), de maga IV. Iván is felismerték, amint arról az évkönyvek, a „Fokozatok Könyve" vagy a „Kazányi történet" tanúskodik. Az „opricsnyina" eszméje, azaz az állami szolgálat két típusának elkülönítése, az erős, független központi hatalom szükségessége már ezekben körvonalazódott. A livóniai háború felgyorsította ezeknek a felismeréseknek az érvényesítését. A kivitelezés formája viszont összefüggött az uralkodó személyiségével. Ennek kapcsán szerzőnk kitér IV. Iván „kivonulására". Rámutat, hogy ezek átgondolt, megtervezett politikai lépések voltak. 1564-ben pl. követeléseit már előzetesen megfogalmazta. Meddig tartott az „opricsnyina", 1572-ben valóban felszámolták-e? R. G. Szkripnyikov, Sz. B. Veszelovszkij és más szovjet szerzők igennel válaszoltak erre a kérdésre, s ezzel elszigetelt, egyedi jelenségként értelmezték IV. Iván rettegett intézkedéseit. Alsic viszont úgy ítéli meg, hogy formális visszavonásról, a frazeológia megváltoztatásáról van szó, a politika tartalma, az intézmények működése érdemben nem változott. A részletek módosítására pedig már 1565-ben is volt példa. 1572-ben azért került sor a frazeológia megváltoztatására, mert Iván (vagy fia) a megüresedett lengyel trónra aspirált, s a lengyel nemesség önérzetét akarták megnyugtatni. Az „opricsnyinához" tartozó területek „zemscsinának" nyilvánítását sem tartja jó argumentumnak szerzőnk, mert egyedi esetek már 1566-ban voltak, s 1572-ben, vagy 1574—75-ben sem vált ez a jelenség tömegessé. Girej krími tatár kán 1571—72-es támadását sem tekinti az „opricsnyina" megszüntetését előidéző oknak Alsic. Álláspontja szerint IV. Iván életéből nem is maradt fenn egyértelmű, közvetlen forrás, amely az „opricsnyina" visszavonását bizonyítaná. Áttételes, közvetett forrásokkal érvelnek az intézmény átmenetiségét, epizód jellegét valló szerzők, míg pl. Kurbszkij 1573-ra (vagy 1583?) datálható munkája a fennmaradást támasztja alá. A frazeológia váltást — szerzőnk szerint — a rendszer megszilárdulásaként is értékelhetjük. Összességében azt az álláspontot vallja, hogy az „opricsnyina" intézkedései, politikai gyakorlata az orosz egyeduralmi rendszer kiépülési folyamatának szerves része, jelentős állomása volt. Időtállónak bizonyult. Elősegítette a központosított, egységes orosz állam megszilárdulását, végleg