Századok – 1986
Folyóiratszemle - Laube Adolf: A reformáció mint szociális mozgalom 1172/V–VI
1172 FOLYÓIRATSZEMLE kutató munkái. Szverdlov önkényes forrásértelmezésnek tekinti Frojanov következtetéseit, s hangsúlyozza, hogy az egyre gazdagabb forrásanyag, a lehetséges analógiák, illetve a marxista formációelmélet elméleti és módszertani követelményeinek érvényesítésével kell vizsgálni a Kijevi Oroszország időszakát. Abból kell szerinte kiindulni, hogy Dél-, Nyugat- és Délkelet-Európától eltérően — ahol a válságba jutott antik rabszolgatartás és a bomló ősközösségi viszonyok ötvöződéséből fejlődtek ki a feudális társadalmak — Közép-, Észak- és Kelet-Európa népeinél, így a keleti szlávoknál is az ősközösségi viszonyok felbomlását követően, a rabszolgatartó formáció „átugrásával" alakult ki a feudalizmus. Ez sajátos fejlődést jelentett, amelynek feltárása bonyolult feladat, s amelyet a 6. századból származó, a Száva—Visztula—Dnyeper— Duna által határolt térségekben élő előszlávokra vonatkozó források feldolgozásával oldhatnak meg a kutatók. Régészeti és nyelvészeti adatok mellett bizánci források, illetve összehasonlító analógiák alkalmazása segítheti a kutatást. A földrajzi feltételek hasonlósága alapján pl. Tacitusnak a germánokról adott leírását szerzőnk érvényesnek tekinti a 6—7. századi, ún. előszláv társadalomra. Részletezi, hogyan vette át a vének tanácsa a törzs egésze gyűlésének funkcióját, hogyan vezetett a hadvezérek választása fejedelmi dinasztiák kialakulásához, s hogy fokozatosan milyen funkciókat látott el a druzsina, miképpen lett adó a védelemért adott alkalmi ajándékokból. A katonai demokrácia 6—7. századi korszakát követően a 8—9. sz. a feudális jellegű osztályviszonyok kialakulásának átmeneti időszaka volt. A 9—11. sz. dereka között már feudális társadalmi viszonyok uralkodtak. A közszabadok (szmerd) rétege döntő tömegében fokozatosan függő helyzetbe került, a fejedelmi kíséret (druzsina) függő helyzetű tagjai funkciójuk (katonáskodás, közigazgatás stb.) és adományok révén a kialakuló feudális uralkodó osztály részévé váltak. A közösségi tulajdon feudális tulajdonná alakulásának folyamata még további vizsgálódásokat igényel. Hasonlóan értékeli Szverdlov a városok kialakulásával foglalkozó kutatásokat is. Összességében a 10. sz. végére váltak uralkodóvá a keleti szlávoknál a feudális társadalmi viszonyok. Az őket tömörítő Kijevi Oroszország integráns része volt a korabeli feudális Európának, amit a kereszténység felvétele is mutatott. Fontos ismérvnek tekinti szerzőnk, hogy nem törzsi alapon tagolódott az ó-orosz állam, hanem a kialakuló városok vonzáskörzetei szerint. Ismételten hangsúlyozza a formációelmélet érvényesítésének szükségességét, s Grekov felfogásának időtállóságát. A kutatás mai feladatát ennek korszerű argumentálásában jelöli meg. (Voproszi isztorii, 1985. 11. szám 69—94. 1.) M. ADOLF LAUBE A REFORMÁCIÓ MINT SZOCIÁLIS MOZGALOM A marxizmus számára biztos kiindulási pontot jelent, hogy egy kor vallási-politikai vitáiban az osztályharc tükörképét keresse. Ennek megfelelően a reformációt olyan társadalmi folyamatnak, a gazdasági-társadalmi viszonyokból kinőtt politikai mozgalomnak tekinti, amely polgárháborúvá kiteljesedve egy polgári forradalom bizonyos vonásait is magán viselte. Max Webertől kiindulva, Sombart, Troeltsch és Brentano bekapcsolódásával Németországban már a 20. sz. első harmadában a reformáció lényegét boncolgató mélyreható vita bontakozott ki, melynek lendületét az 1933-as fordulat megtörte. A 60-as évek elejétől, elsősorban R. Moeller: Reichsstaat und Reformation (1962) с. könyvének hatására a diszkusszió újraindult, melynek a Luther és Zwingli születésének 500. évfordulója alkalmából megrendezett konferenciák további lökést adtak. Amikor Laube az újabb tudományos viták tanulságait összegzi, a teológiai-egyházlörténeti kutatások tévedésének nevezi, hogy azok a reformációban csupán a hit és az egyház megújulási mozgalmát láttatják, s nem veszik tudomásul, hogy az valójában az egész társadalom — elsősorban a gyenge, kizsákmányolt
