Századok – 1986
Történetirodalom - Kállay István: Úriszéki bíráskodás a XVIII–XIX. században (Ism.: Vargyai Gyula) 1158/V–VI
1159 TÖRTÉNETI IRODALOM Hasonlatunkkal nem akarunk sarkítani — Kállay Istvánt új eredményekhez az vezette, hogy — Degrét kivéve — időben is továbblépett a korábbi kutatások időhatárain, a praxis egyedülálló ismeretének birtokában pedig — ennek megszerzése nyilván több évtizedes kutatást kívánt — olyan kérdéseket tisztázhatott, mint pl. a bírósági gyakorlat és a kortársi jogtudomány egyébként távolról sem egyszerű kapcsolatrendszere, az úriszék ítélkezésének jobbágy-civiljogi tartalma, az uradalmi-ügyészi hivatalok megszervezése. Külön kell említeni: a szerző a szálakat is „elkötötte", amikor a földesúri bíráskodásnak ismét csak pl. a birtokigazgatással, a közigazgatással, a falu füstjével, a hegyközséggel és az oppidummal érintkező vetületeit tisztázta. A jogász, a jogtörténész számára imponáló a szerző nem csupán jogtörténeti, ám jogtudománytörténeti felkészültsége. Eckhart Ferenc 1954-ben az úriszékről írott könyvével is inkább történész maradt — Kállay viszont úgy lett jogász, hogy korábbi, inkább történettudományi studiumai és kutatási eredményei megóvták attól a zsákutcától, amelybe pl. Vinkler János jutott 1921-ben megjelent munkájával, amikor a magyar igazságszolgáltatás szervezetét és a polgári eljárást 1526 és 1848 között úgy rekonstruálta, hogy a kazuisztikát egyszerűen figyelmen kívül hagyta, csupán a jogszabályanyagra szorítkozott. Kállay István persze ismeri mindazt — így a jogszabályanyagot, a jogtudományt —, ami az úri • székek gyakorlatát kísérhette, ám a valóban fontosabbat tekinti nemcsak fontosnak, de döntőnek: az úriszékek ítélkezését. A szerző így nem eshetett bele egy sajátos deduktivizmus csapdájába : ezt történészként könnyen tudta elkerülni. A szinte összehasonlíthatatlanul óriási életmódtörténeti információt is érdekfeszítően kínáló munka szerzője abba a másik verembe sem esett bele, hogy olyan jogi absztrakciókkal dolgozzon, amelyek a praxistól egyébként meglehetősen távol álltak. így helyeselhetőnek bizonyult, hogy a büntetőjog általános és különös részét nem választotta szét — a büntetőjogot különösként tárgyalva jutott el olyan kérdések tisztázásához, amelyeket az akkori jogtudomány is még csak felemásan, ellentmondásosan sorolt az általánoshoz közelíthetőekhez. A recenzensre kirótt — immár liturgiát teremtő tradíció ez — feladat magában foglalja azt is, hogy a most méltatva-bíráló megfeleljen ez utóbbinak is. Bár e sorok írója a mentséglajstromot maga is el tudná készíteni, mégis fölveti: a szerző kutatási eredményeit jobban lehetett volna talán a késő-feudáliskori magyar igazságszolgáltatás totáljába illeszteni. Ez már azért is érdekes lehetett volna, hogy — akár vázlataiban — megtudjuk : ha az igazságszolgáltatási „hierarchia" alsóbb grádusain elhelyezkedő és később jól-rosszul érvényesített politikai megközelitések révén is ide sorolt úriszéki ítélkezés oly mértékben tudott árnyalt, olykor— s bonyolult módon nemcsak az aufklarizmustól kapva impulzusokat — akár előremutató lenni, jelentkezett-e ez a bíráskodás középső és felsőbb régióiban. Nem a „szűkebb" témán túlmutató kutatásokat kérünk természetesen számon: a válaszokat akár a fellebbezési szakaszok szimptómáiból is ki lehetett volna bontani. Következő megjegyzésünk nincs ettől távol. Érdemes lett volna foglalkozni az úriszéki praxisban, illetve az ítélkezési gyakorlatban nemcsak feltűnő, ám ismételten jelentkező igen fejlett interpretációs készség alakulásának i miértjeivel, ahol nem formált sajátosságot, hogy lényegében a joggyakorlat és kevésbé a jogszabályok értelmezéséről lehetett csupán szó. A konkrétabbak között: talán említést kaphatott volna a büntetésvégrehajtás igazgatási vetülete. Ennek statikuma egyébként a könyvből minden további nélkül kiolvasható, mozgóvá tétele — a szerző kutatásainak mélységét tekintve — nem lett volna nehéz. A magyar igazságszolgáltatás még meg nem írt történetének elkészítése szempontjából rendkívül jelentősnek tartjuk Kállay István teljesítményét. A recenzens — ha élt már a jogi vélelem lehetőségével, úgy még egyszer kizsákmányolva ezt — úgy véli: nem a megdönthető — praesumptio iuris — ám a megdönthetetlen — praesumptio iuris et de iure — vélelemmel alátámasztva fogalmazhatja meg, hogy Kállay István teljesítménye „a Kállay" címmel vonul majd be a tudományos köznyelv szlengjével érzékeltetett bibliográfiába. Vargyai Gyula
