Századok – 1986

Történetirodalom - Kozlovszkij P. G.: Zemlevlagyenyije i zemlepolzovanyije v Belorusszii v XVIII-pervej polovinye XIX. veka. (Ism.: Papp Klára) 1160/V–VI

1160 TÖRTÉNETI IRODALOM P. G. KOZLO VSZK1J ZEMLEVLAGYENYIJEIZEMLEPOLZOVAN YIJE V BELORUSSZIIV XVIII— PERVOJ POLIVI-NYE XIX. VEKA Minszk. Izd. Nauka i Technika 1982. 205 I. FÖLDBIRTOKLÁS ÉS FÖLDHASZNÁLAT BELORUSSZIÁBAN A 18. SZÁZADBAN ÉS A 19. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN A feudális földtulajdon és földbirtoklás változatos formáinak vizsgálata hosszú ideje foglalkoztatja mind a polgári, mind a marxista történettudomány művelőit. A francia, angol, német történetírás klasszikus vitáit századunk közepétől a szovjet marxista történészgárda európai jelentőségű képviselőinek (Grekov, Sapiro, Porsnyev stb.) eredményei egészítik ki. E mindmáig is lezáratlan vitákhoz kapcsolódik Pavel Grigorjevics Kozlovszkij, még ha egy szűkebb terület s rövidebb időszak viszonyainak feltárásával kíván is a nagy kérdések megoldásához hozzájárulni. A téma alapos, szakavatott ismerője, tanulmányai, könyvei több mint húsz éve jelennek meg. Ezek alapján vállalkozott most a monografikus feldolgozásra. Kozlovszkij mind a szovjet szakirodalom vitáinak tapasztalatait, mind a lengyel polgári és marxista értelmezéseket és kutatási eredményeket igyekszik felhasználni. Természetesen támaszkodik saját korábbi publikációira is. Teljes joggal teheti ezt, hiszen eddigi vizsgálódásai a 17—18. századi belorusz népességi változásoktól a mágnáscsaládok gazdálkodásán át a földbirtokstruktúra elemzéséig terjednek. A monográfia címe a belorussziai földbirtoklás és földhasználat egész problematikájának elemzését ígéri egészen a jobbágyfelszabadításig. A szerzőnek azonban már a bevezetőben magyarázatot kell fűznie a címhez, hiszen az olvasó úgyis hamarosan érzékelné a téma szűkítését. A valóságban ugyanis Kozlovszkij az ígértnél kevesebbre vállalkozik, amikor a világi (földesúri) földtulajdon és földhasználat fejlődésének és változásának bemutatására szorítkozik. Igaz, Belorusszia birtokstruktúrájára hagyományosan a magánbirtok túlsúlya jellemző, így a szerző eljárása lehetőséget teremt a tipikus jelenségek magyarázatára. Az állami (uralkodói) és egyházi birtokok helyzetével kizárólag az összevetés szintjén foglalkozik. A könyv hat szerkezeti egységre tagolódik. A szerző a tényleges elemzést négy fejezetben végzi el. A rövid bevezető egyrészt historiográfiai áttekintést ad, másrészt jelzi a felhasznált források típusait, míg a záró egység a legfontosabb eredményeket összegzi. Az első fejezet a birtokstruktúra helyzetét tárgyalja a 18. század végéig. Ezen belül külön részben foglalkozik a cári kormányzatnak a földbirtoklásra vonatkozó törvényeivel. A szerző bemutatja az orosz és a Lengyelország első felosztása során a cári birodalomhoz került belorusz területek jogrendszere között fennálló különbségeket. Megállapítja, hogy az összevetés az utóbbi területeken a tulajdonosi jogok gyakorlásának korábban kialakult, szélesebb lehetőségeit igazolja az előbbiekhez (a régi orosz területekhez) képest. Utal arra, hogy a cári Oroszország fennhatóságának kiterjeszkedése elsősorban a kisnemesek számának rohamos csökkenéséhez vezetett. Munkájának második és harmadik fejezetében két további kérdést vizsgál : milyen az egyes birtoktípusok viszonya egymáshoz, s hogyan alakul a birtokosok különféle rétegeinek aránya a tárgyalt időszakban. Eredményeit a oaraszti háztartások számának összevetésére alapozza. A 18. század második felében a jobbágynépesség közel negyede állami (uralkodói) birtokokon, 60%-a a világi magánbirtokokon, és alig több mint 10%-a egyházi birtokokon él. A kötet táblázatai a jobbágyreform előestéjén a magánbirtok pozícióinak fennmaradása mellett az állami birtokok némi térnyerését (30,2%) és az egyházi birtokok visszaszorulását mutatják. Ez utóbbi tény magyarázataként a szerző utal a jezsuita birtokok szekularizációjának folyamatára. A továbbiakban a birtokos nemesség vagyoni rétegződését a tulajdon, ill. használati jogok alapján próbálja árnyaltabbá tenni. Megállapítja, hogy a tényleges birtoklás alapján a nagy- és középbirtokosok közötti arány — különösen a 19. század elejétől — az utóbbi réteg javára tolódott el.