Századok – 1986
Történetirodalom - Österreich im Europa der Aufklärung. Kontinuität und Cäsur in Europa zur Zeit Maria Theresias und Joseph II. (Ism.: Szántai Antal) 1153/V–VI
TÖRTÉNETI IRODALOM 1157 politikájának radikálisabbá válását kétségtelenül Róma politikájának megváltozása okozta. 1758., XIV. Benedek pápa halála után XIII. Kelemen került a pápai trónra. Róma politikájában azonban valójában Luigi Torrigiani kardinális pápai államtitkárrá való kinevezése jelentette a fordulatot. Torrigiani véget vetett a Rómában érvényesülő janzenista befolyásnak, és kevés megértést tanúsított a modern szekularizált állam megteremtése iránt. Ugyanakkor a bécsi udvar a hétéves háború után az egyház fokozottabb igénybevételét is szükségesnek tartotta az állam pénzügyi helyzetének helyreállításához. Kaunitz Milánóban bevezetett egyházpolitikai reformjai így csupán az általános bécsi politika részének tekinthetők, miközben maga Kaunitz Firmian grófot és hivatalnokait mindvégig a Rómával szembeni mérsékletre intette. Pármai Ferdinánd herceg 1768. januári exkommunikációja volt az az esemény, mely újabb lökést adott a jozefinizmus fejlődésének. Kaunitz is föladja a pápasággal való együttműködést és elfogadja a kizárólag állami érdekeket követő egyházpolitikát. Ilyen előzmények után került sor a Kaunitz által kidolgozott 1768. évi közigazgatási reformokra, melyeknek az új bécsi egyházpolitika is szerves része. Az ekkor felállított, Chotek kancellár vezetése alatt álló consessus in publico-ecclesialicis volt az a bizottság, mely az egyházi ügyek politikai vonatkozásait vizsgálva az államtanács egyházpolitikai állásfoglalásait tanácsadó szervként előkészítette. Az újonnan létrehozott bizottság azonban nem volt független, egyházi ügyekért felelős igazgatási szerv; ilyen csak 1782-ben, II. József uralkodása idején jött létre a milánói Giunla economale mintájára. Az egyetemi oktatás és a tudomány reformjának, melynek sajátosságait N. Hammerslein tanulmánya (787—812.) elemzi, ugyancsak központi problémája az állam és egyház viszonya. A 18. században fokozatosan szekularizálódó, a világ teológiai értelmezését jogtudományi magyarázatokra felcserélő tudományt a katolikus uralkodóknak olyan finom eszközökkel kellett szabályozniuk, melyek lehetővé teszik az állam érdekeinek az egyházzal szembeni érvényesítését, de nem rendítik meg alapjaiban a katolikus egyházat sem, mely még mindig az állam fontos támaszát jelentette. A Habsburg-uralkodóknak különösen óvatosan kellett irányítaniuk azokat a reformokat, melyek az állam modernizálása érdekében a tudomány és az oktatás területén kikezdték az egyház hegemóniáját, hiszen a dinasztia mellett a katolikus egyház képviselte a birodalom egységét, melyet Mária Terézia és II. József reformjaival — így az egyetem reformjával is — tovább kívánt erősíteni. A „felülről elrendelt" felvilágosodás volt a katolikus uralkodók kezében az az eszköz, mellyel állam és egyház bonyolult viszonyrendszerében céljaikat megvalósíthatták. A „közjólét" szolgálatába állított, az élet minden területén a racionalizálás és a hatékonyság szellemében működő állam szükségleteit nem elégítették ki a jezsuiták által közvetített ismeretek: a centralizált államgépezet működéséhez szükségessé vált a korszerű ismeretekkel rendelkező hivatalnokréteg felnevelése. Ahogyan a korszerű ismeretek nagy része a protestáns országokból származott, ugyanúgy a bécsi egyetem reformjához is elsősorban a hallei és göttingai egyetemek szolgáltak példával. A tudományok között a Habsburg-birodalomban talán legnagyobb súlyt kapó kameralizmus és a protestáns minta szerint fejlődő jogtudomány volt az a két stúdium, mely az állam megszilárdítása érdekében nélkülözhetetlenné vált. A szerző a jogtudomány részletes elemzésén keresztül mutat rá az egyetemi oktatás és a tudomány területén Mária Terézia és II. József uralkodása idején végrehajtott reformok eszmetörténeti hátterére; Chr. Wolff recepciójával, a természetjoggal és az általános államjoggal (Jus publicum universale) kapcsolatban pedig kiemeli a katolikus és protestáns egyetemeken folyó jogi képzés néhány különbségét, összefoglalva megállapítja, hogy az egyetem és a tudomány reformja olyan közeledést jelentett a Német-Római Birodalom protestáns országaiban kibontakozó szellemi és tudományos megújuláshoz, mely a reformáció óta először megint lehetővé tette a vallási különbségeken felülemelkedő párbeszédet a birodalmon belül. Ismertetésünk végére maradt egy olyan tanulmány, mely jól mutatja II. József felvilágosult abszolutizmusának reformcélkitűzései és a végrehajtott reformok által teremtett helyzet közötti feszültséget. A. Hegedűs jugoszláviai történész a Bánátban fekvő kamarai birtokok reformját elemezve (139—152.) rámutat arra, hogy az állam és az alattvalók érdekeinek szolgálatába álló uralkodó lelkiismeretéből fakadó, az ésszerűség és az emberszeretet által motivált reformtörekvései megvalósításakor valójában a reálpolitika diktálta követelmények érvényesültek. II. József a Bánátban tett többszöri utazásai alkalmával szerzett személyes tapasztalatai alapján elégedetlen volt a kamarai birtokká szervezett, közvetlenül Bécsből igazgatott országrészben uralkodó állapotokkal: 1768-ban papírra vetett — Hofreisen anyagában található 16*
