Századok – 1985
Folyóiratszemle - Holzapfel Kurt: Az 1831-es leszerelési tárgyalások politikai és ideológiai kérdései III/870
870 FOLYÓIRATSZEMLE 870 A tanulmány befejező részében 3 alperiódusra bontva mutatja be a parlamentarizmus továbbfejlesztését 1832-től a 19—20. sz. fordulójáig. 1832—67 között szerinte az ipari burzsoázia elérte hatalmának tetőpontját; 1867— 1884/85 között a kétpártrendszer újjáformálódása, a kormányok parlamenttel szembeni befolyásának növekedése következett, amelyben szerző szerint már a polgári parlamentarizmus kezdődő válsága nyilvánult meg; míg a századforduló felé közeledve az alakuló monopolburzsoázia egyre inkább a végrehajtó hatalom segítségével valósította meg diktatúráját, melyben a parlament a diktatúra leplezésének funkcióját töltötte be. E felfogás jegyében az 1867—1928 között bevezetett választójogi reformokból Hoffmeister csupán az egyre erősödő munkásmozgalom kijátszására irányuló taktikát, a munkások politikai tisztánlátásának zavarására irányuló manipulációt olvassa ki. (Zeitschrift fúr Gesichtswissenschaft 1984/5 420—430.) £ q KURT HOLZAPFEL AZ 1831-ES EURÓPAI LESZERELÉSI TÁRGYALÁSOK POLITIKAI ÉS IDEOLÓGIAI KÉRDÉSEI A történetírás által kevéssé tárgyalt nagyhatalmi tanácskozást — mint ismeretes — az 1830-as júliusi forradalmat követő nemzetközi válság és a nemzeti demokratikus mozgalmak hatására hívták össze, mellyel az érdekeltek mindenekelőtt egy európai konfliktus kirobbanását kivánták megelőzni. A Párizs kezdeményezésére összeülő konferencián Holzapfel szerint arról kellett döntést hozni: milyen jellegű erök (forradalmi, ellenforradalmi?) lefegyverzésére törekedjenek; hogyan érjék el a népmozgalmak politikai aktivitásának visszaszorítását. A francia diplomácia céljai a tárgyalásokon egyértelműen kitapinthatónak bizonyultak: mivel fokozott fegyverkezését a cári fenyegetés motiválta, s mivel Oroszország békés szándékairól utóbb bizonyságot szerzett, egyrészt feleslegessé vált anyagi terheitől kívánt megszabadulni; másrészt egy esetleges diplomáciai sikerrel a létrejött belső konzervatív kompromisszumot szerette volna megerősíteni, azaz a demokratikus alternativa esélyeit csökkenteni. Ausztria az érdemi alkudozások megindítását kezdetben kemény feltételekhez kötötte: a leszerelés ne a kölcsönös egyenlőség alapján kezdődjön, Franciaország a forradalmi frakciók egyoldalú feloszlatásával bizonyítsa jóindulatát, aminek elfogadása egyet jelentett volna Franciaország öngyilkos izolálásával, az ellenforradalmi túlsúly megteremtésével. Lényegesen konstruktívabban alakultak a június 15-én induló francia—porosz megbeszélések. A berlini vezetés elvetette Bécs indokolatlan elvárásait, s felismerve, hogy az ellenforradalmi túlsúlyra törekvés eleve kudarcra van ítélve, a nemzetközi feszültség mérséklésére, németországi tekintélyének növelésére törekedett. A porosz vezetés realizmusa — hangsúlyozza Holzapfel — távolról sem jelentette a haladó francia példa követésének szándékát, hanem az egybeeső érdekek felismeréséből fakadt. Alapos előkészületek után végül is 1831. október 26-án megnyílt a konferencia. A házigazda külügyminiszter, Sébastiani előzetes javaslata 1832 májusi határidővel, a fegyveres erők leszállítását kezdeményezte a békeidők szintjére, melynek megkezdésére Franciaország egyoldalú lépéseket: csapatai létszámának 430000-ről 250000-re történő leszállítását kínálta fel. A látványosnak ígérkező sikert azonban váratlan közjáték, a belga kérdés újabb kiéleződése zavarta meg. Mivel Oroszország a figyelmeztetések ellenére sem változtatott destruktív hozzáállásán, végül is az a paradox helyzet állt elő, hogy Párizs nem tudta saját javaslatát ratifikálni; így a konferencia kudarccal végződött. A váratlan összeomlás mögött Holzapfel mélyen ható ellentmondásokat tár fel. A leszerelés gondolatát 1831 végén eleve irreális elképzelésnek minősíti, mivel azt szerinte az egyes államok belső osztálymeghatározottságú szociális ellentmondásai nem tették lehetővé. (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1984/4 302—313.) E. G.
