Századok – 1985
Folyóiratszemle - Kabuzan V. M.: A magánföldesúri jobbágyok Oroszországban az 1720–1860 közötti időszakban. Számuk összetételük megoszlásuk III/871
FOLYÓIRATSZEMLE 871 V. M. К A BUZ AN A MAGÁNFÖLDEStRI JOBBÁGYOK OROSZORSZÁGBAN AZ 1720—1860 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN. SZÁMUK, ÖSSZETÉTELÜK, MEGOSZLÁSUK A téma igen gazdag historiográfiájának áttekintése alapján, a források kritikai elemzésével, komplex felhasználásával pontosítja a szerző a magánföldesúri jobbágyok számarányára vonatkozó korábbi kutatási eredményeket. Milyen tényezőkre vezethető vissza arányuk csökkenése, számuk növekedésének lassulása? Ezt a visszatérően vitatott kérdést állítja vizsgálódásai középpontjába. Elsősorban P. G. Rindzjunszkij kutatási eredményeit elemzi kritikusan, aki a revíziók (a felnőtt férfi lakosság összeírása) adatait dolgozta fel tanulmányaiban. Kabuzan elismeri tudóstársa munkásságát, de rámutat az általa felhasznált források pontatlanságára, más forráscsoportok bevonásának szükségességére. Nem tartja elégségesnek csupán a demográfiai trend elemzését, illetve ennek hátterében az életkörülmények stb. vizsgálatát. Megemlíti például, hogy a népesség 1834— 1851 közötti alakulásának értékelésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni az 1847—49-es kolerajárvány egymilliónyi halálos áldozatát. Ugyanakkor rámutat a szerző, hogy nemzetközi összehasonlításban dinamikus volt az emiitett időszakban az orosz demográfiai trend. Tíz százalékkal nőtt a lakosság száma, ami elmaradt ugyan az amerikai mutatóktól (bevándorlás), de megközelítette az angol és német értékeket, s meghaladta az osztrák és francia adatokat (9%). A magánföldesúri parasztok aránya azonban csökkent. A 19. század elején még a lakosság felét, a század derekán már csak egyharmadát jelentették. A jelenség magyarázatát a revíziók adatainak kritikai átértékelésével, más forráscsoportok összehasonlító elemzésével keresi. Az 1863. és 1867. évi paraszti összeírás adatait, rendőrségi nyilvántartásokat, egyházi forrásokat is feldolgozott a téma árnyaltabb, meggyőzőbb kimunkálása érdekében. Forrásait természetesen kritikailag elemezte. Vizsgálódásai eredményét több áttekinthető táblázatban is összefoglalta, s ezek interpretációját végezte el tanulmányában. Alapvetőnek tekinthetjük az l-es táblázatot, amely az 1737—1860 közötti tíz revízió kontrollált és korrigált adatai tükrében veti össze a lakosság egésze, illetve a magánföldesúri parasztok számának, arányának az alakulását. Kimutatja például, hogy 1760—1858 között 18 százalékkal, 54-ről 36-ra csökkent a magánföldesúri parasztok részaránya. Az 1820-es évek után különösen felgyorsult ez a tendencia. Főként a belső orosz területeken, ahol zömében ez a paraszti kategória élt. A 18. században még dinamikusan nőtt a magánföldesúri jobbágyok száma és aránya. Mindenekelőtt a lengyel területek megszerzése következtében, másrészt mert sok állami parasztot adományoztak a nemességnek (kb. 1 milliót). A 19. század elejétől megváltozott a trend. Az ekkor bekebelezett területeken alig voltak jobbágyok (Finnország, Szibéria). Állami parasztok magánföldesuraknak történt adományozására sem került sor. Kivételt képezett 1830-ban Új-Oroszországban kb. 30 ezer szökött jobbágy földesúri fennhatóság alá helyezése, de ez az uralkodó tendenciát nem befolyásolta. Ezt pedig az jellemezte, hogy ahol a legtömegesebben éltek magánföldesúri parasztok (Központi Iparvidék, Észak-Nyugat-Oroszország, Belorusszia stb.), azokon a vidékeken a népesség növekedése elmaradt az országos átlagtól. A vizsgált paraszti réteg arányának csökkenéséhez jelentősen hozzájárult, hogy pl. 1816—1858 között közülük 1 milliót állami parasztnak, illetve a kispolgári rend (mescsansztvo) tagjának nyilvánítottak. Főként az ún. peremterületeken, tehát litván, belorusz és ukrán körzetekben. A feudális függés megszüntetése is csökkentette a magánföldesúri parasztok számát. Növekedett az „egyedi", a jobbágy és földesura közötti megegyezések száma. Jelentősebb volt az 1830-as években az ún. konfiszkált parasztok felszabadítása. Az orosz uralom ellen fellázadt lengyel nemesség jobbágyai közül mintegy 200 ezret minősítettek első lépésként állami parasztnak, majd megszüntették feudális függésüket. A magánföldesúri parasztok arányának csökkenését eredményezte a hadseregtől leszerelt katonák felszabadítása is. A 18. században a besorozott katonák 70 százaléka nem tért vissza a civil életbe. Meghatározatlan idejű volt a szolgálat, rossz egészségügyi körülmények között éltek, s természetesen a háborúk is hozzájárultak ehhez. Ezekben az évtizedekben csupán 300 ezer katonát szereltek le, akik fele részben egykori magánföldesúri
