Századok – 1985
Tanulmányok - Heckenast Gusztáv: A vaskohászat technikai szintje Magyarországon a 16–18. században (A vasöntés megjelenése és a nagyolvasztók elterjedése) IV/917
918 HECKENAST GUSZTÁV 1. A bucakemencék A vízierővel működtetett magyarországi vasolvasztók a 16. század derekáig kivétel nélkül, és még a 18. század közepén is túlnyomó többségükben valamiféle bucakemencék voltak. Ezek „oly aknáspestek voltak, melyek munkaterének metszete csonkakúp alakú és alaprajza valószínűleg elliptikus vagy négyszögletes volt. A kemencék magassága 220 és 380 cm, szélessége az alapnál 63 —74 cm és szélessége a toroknál 31 cm körül változott. Mióta voltak a kemencék ilyen méretűek, ezt az eddig ismeretes forrásanyag alapján nem tudjuk meghatározni, csak annyi biztos, hogy a XVIII. és XIX. században ilyenek voltak ... A XVIII. századbeli kemenceméretek szempontjából aránylag kis kemencékről van szó, és a stájerországi bucakemencékkel összevetve az ottani bucakemencék XVI. és XVII. századbeli méreteinek felelnek meg. A kemencék kis méretei persze magukkal hozták a kicsiny termelést is, és úgy tűnik, hogy a termelés fokozását .. . nem a kemencék nagyobbításával, hanem azoknak csak számbeli szaporítása útján kívánták elérni." Egy bucakemence napi termelése a 18. században 2 és 6 bécsi mázsa között változott. Ez az aránylag nagyon kis termelés bizonyára nemcsak az olvasztókemencék munkaterének méreteivel függ össze, hanem az olvasztásra kerülő ércek minőségével is. A vaskihozatal a ránk maradt adatok szerint a Gömör megyei bucakemencékben 40-50% vastartalmú ércekből 16—18%-os, Rhónicon 1747-ben 22—25, 1785-ben 28%-os volt, s ehhez elképesztő mennyiségű faszenet használtak fel; a Garam vidéki kincstári vasművekben például a tüzelőanyag-fogyasztás a kinyert vas súlyához viszonyítva 390 és 817% közt mozgott, ami két-, illetve négyszerese volt a stájerországi bucakemencék tüzelőanyag-fogyasztásának.3 A kora újkori magyarországi vaskohászat jellegzetes olvasztókemencéiről 18-19. századi adatok alapján a szakirodalom lényegében egybehangzóan tájékoztat.4 Ezekkel a szakirodalmi leírásokkal egyezik már a bucakemencékben történő vasolvasztás tudomásom szerint legrégibb magyarországi leírása is, Nikolássy János Lőrinc szomolnoki kamarai tisztviselő 1695. évi jelentése Stószról: „Amikor aztán a vasércet a fent említett hámorhoz szállították, akkor ott két 9 láb magas keskeny kemencét felkészítenek aprószemű égetett faszénnel, amelyhez csak alig valamivel kevesebb égetett agyagot és könnyű hamut elegyítenek. Ezekbe a kemencékbe azonban minden egyes kiégetésnél, minden hat órában egy új, agyagból való fúvókaszekrényt (Form) készítenek és helyeznek el. Amikor pedig a kemencék fel van-Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei 32 (1963) 423 is. A szerkesztó'ség ezzel a terminológiával szemben fenntartásait hangoztatta (uo.), de álláspontját nem fejtette ki. 3Uo. 437-438,443-445. 4Herrn. Ign. Bidermann: Das Eisenhütten-Gewerbe in Ungarn, und dessen früheren Annexen einschließlich der Militärgrenze. Ein Beitrag zur Statistik und Geschichte der volkswirtschaftlichen Verhältnisse dieser Länder. Pesth - Graz 1857. 149-151. Volny József leírása: Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyének leírása. Szerk. Hunfalvy János. Pest 1867. 268-269. Mikulik József: A bánya- és vasipar története Dobsinán. Budapest 1881. 10-12. Kerpely Antal: Adatok a vas történetéhez Magyarországon a XIX. század elejéig. Budapest 1899. 65-69. Edvi Illés Aladár: A vasgyártás. Budapest 1901. (A magyar korona országainak gyáripara az 1898. évben. II/l.) 30-31. Julius Lux: Eine deutsche Sprachinsel im Karpatenraum, Dobschau. München 1959. 60-61. A legrészletesebb és legalaposabb Paulinyi (2. jz.) i. m. 423-447.
