Századok – 1985
Tanulmányok - Benda Kálmán: Csöbörcsök. Egy tatárországi magyar falu története a 16–18. században IV/895
910 BEND A KÁLMÁN misszionáriusoknak, hogy nagyobb lelkesedéssel műveljék e szőlőt. Annyi nyomorúságot szenvednek a szegény atyák, sokszor kénytelenek kölcsönöket fölvenni, amikor a hívők lelki üdvéért egészen félreeső falvakba kénytelenek utazni."7 0 Ugyancsak Jászvásárról írta Giuseppe Poeti misszionárius 1694-ben, aki készülve a csöbcrcsöki útra, szinte végrendelkezik: „Hívtak, menjek el Tatárországba, a Bucsákba, hogy vigaszára legyek azoknak a katolikusoknak, akik Húszon, Balaton és Cicuruz-on élnek, mivel százával vannak ott lelkek megkereszteletlenül, jóllehet mindhárom említett város ehhez a misszióhoz tartozik. Elhatároztam hogy elmegyek, vállalva minden kockázatot; jövő csütörtökön akarok útrakelni, minden bizalmamat Istenbe helyezve, és kérve, hogy segítsen és szabadítson meg minden veszedelemtől."7 1 Poeti útját nem ismerjük, de hogy aggodalma nem volt ok nélküli, bizonyítja az 1698-ban Csöbörcsökön járt Antonio Zavoli ferences beszámolója: ,Л tatár kántól előzetesen útlevelet szereztem, az úton mégis kétszer megtámadtak a rablók és teljesen kifosztottak. A kocsim elől kifogták a lovakat, alig tudtam egyet visszaszerezni, de más holmimat nem sikerült visszaváltanom. Még jó, hogy misefelszerelésemet meghagyták."7 2 Végezetül hadd szólaltassam meg a már korábban említett Francesco Antonio Ceccangelit, aki hónapokat költött Csöbörcsökön. Harmadik útja előtt, Brassóból, így )úcsúzott provinciálisától: „Csöbörcsökből eljöttem, mert magammal vitt minden tartalékomat feléltem, a templomban nem volt felszerelés, nem volt mit ennem, és segítséget sehonnan nem kaptam. Erdélybe jöttem, Rómába akartam menni. Itt azonban egy Mikes nevű nemes úr úgyszólván fogságra vetett, mondván: forduljak vissza, tudja, milyen nagy szükség van azon a vidéken rám. Ahogy mondotta: személyesen ugyan nem ismer, de mindent tud rólam, és azt akarja, hogy segítsek az ottani rabszolgák kiváltásában. Némi alamizsnát is ad nekem, hogy megélhessek ottan. [ ..] Ha lehet, szeretnék pünkösdre odaérni arra a vidékre. Kétszer tettem már meg ezt az utat, mindig más-má- útvonalon, szinte az egészet éjjel, mert nappal nem lehetett menni. Most a Dunán [és a tengeren] próbálkozom, úgy hogy hajnalban szálljak partra Alba Giulia [értsd: Neszterfejérvár] közelében. [ . . .] Miseruhám eladtam itt [Erdélyben] egy templomnak, hogy lovat vegyek magamnak. Csak ón kelyhem van, aranyozás és díszítés nélküli, kölcsönbe kaptam; Barlatból hoztam magammal a misszálét. [. . .] Kijelenthetem nem [a nemes úrtól] való félelemből megyek, nem azért, mert valamilyen becsvágy fűt, csak az Isten ügyét akarom szolgálni."73 Végig a 17. századon Róma és „az Isten ügyét szolgáló" szerzetesek voltak a csöbörcsöki magyarok egyetlen istápolói. Az, hogy nem tűntek el a görögkeleti romá-70 1693. december 10. Jászvásár: uo. Fol. 431-432. A levélben említett Bernardino Sylvestri misszionárius később, 1697-ben Rómában írásban számolt be csöbörcsöki útjáról: APF CP Vol. 31, Fol. 466-469. 71 1694. október 9. Jászvásár: APF. SC Moldavia Vol. 2, Fol. 479-480. 7 2 1699. július 20. Jászvásár: APF SC Moldavia Vol. 3, Fol. 115-116. 73 1696. április 26. Brassó: APF SC Moldavia Vol. 3, Fol 67-68.
