Századok – 1985
Tanulmányok - Benda Kálmán: Csöbörcsök. Egy tatárországi magyar falu története a 16–18. században IV/895
EGY TATÁRORSZÁGI MAGYAR FALU A 16-18. SZÁZADBAN 911 nok és oroszok egyre növekvő tömegében, hogy a katolikus vallással nemzeti különállásukat is meg tudták őrizni, háborús pusztítások, létbizonytalanság és teljes elhagyatottság közepette, az egyedül és kizárólag a szinte kivétel nélkül olasz ferences szerzetesek áldozatkészségének köszönhető. A nagy török háborút lezáró 1699. évi karlócai béke, majd az Európát újjárendező utrechti béke 1713-ban Moldva és még inkább Besszarábia sorsában is változást hozott. Róma érdeklődése, missziós tevékenysége egyre erőteljesebben az új világrészek felé fordult, s a Kárpátoktól keletre elterülő részeket átengedte a görögkeleti egyháznak. Többé nem esik szó a „szakadárok" megtérítéséről, sőt a római katolikus hívek lelki gondozása is mellékessé válik. Ehhez járult az egyházi joghatóság körüli állandó vita, a minden komoly munkát megbénító ellentétek az itteni ferencesek és jezsuiták, az áskálódásig fajuló féltékenység az olasz és magyar misszionáriusok közt. A papok, missziós szerezetesek száma a 17. századhoz képest megfogyatkozott, a plébániák nagyobb része évtizedeken át üresen állt. Csöbörcsökre állandó pap az 1710-es évektől kezdve nem jutott többé, misszionárius is csak nagy ritkán. Ez pedig az ottani magyarok számára azt jelentette, hogy az a vékony szál, mely a katolikus valláson keresztül Európához, a nyugati világhoz kötötte őket, egyre szakadozottabbá vált. Magukra maradtak, híreink is megritkulnak, bizonytalanná válnak. Ceccangeli után harminc évig nincs misszionáriusi beszámolónk Csöbörcsökről. 1732-ben a Hitterjesztés Szent Kongregációja jelentést kért a moldvai misszió főnökétől a besszarábiai helyzetről. Remualdo Cardi beszámolójából idézünk: ,,Ami a két helységről, Nagy Sreberceck-ről és Kis Srebercek-ről kívánt tájékoztatást illeti, Kegyelmességteknek tudnia kell, hogy Moldva határától, vagyis a Prut folyótól két napi távolságra, Canscienotól pedig három órányira, Bucsák közelében van egy város, román [vláh] nyelven Cibersciré-nek nevezik; ezt a falut a Husz városában tartózkodó misszionárius atya látogatja, kétszer vagy háromszor évente, ha megfelelő alkalom nyílik rá, mert a tatár földön kell átmennie. Én mintegy négy éven át gondoztam innen ezeket a katolikusokat, akiknek a száma harminckét háznyit tesz ki; közöttük románok is vannak. Templomuk van, egy misszionárius atyát talán el tudnának tartani, de nehéz, sőt nagyon nehéz a dolog, ahogy a tapasztalat mutatja. Barkulli atya épített itt egy plébániaházat, ebben most a dascolo, vagy kántor lakik; Barkulli tizenegy hónapig volt köztük, akkor kénytelen volt elmenekülni. Lippay István atya hét vagy nyolc hónap [!?] után ugyancsak kénytelen volt Moldvába jönni, és hét évig vagy még tovább Húszon élt, itt is halt meg, míg Baikulli Galacban. A dascalo, aki ott van, igen tapasztalt ember, a népet oktatja szent katolikus hitünk bizonyságaira, kijelöli az ünnepnapokat és a böjtöket; hogy szegény mennyit szenvedett, szinte elmondhatatlan; mindig szeretett volna onnan ide, erre a vidékre jönni, aztán végül is ott ragadt, és most már ott is marad. A tatárok közötti legutóbbi zavargások és belső harcok során vagy huszonnégy falut kifosztottak, elrabolták javaikat, tönkretették birtokaikat, most próbálják valahogyan újra rendezni magukat. Ami a nyelvet illeti, ezek a katolikusaink a gyermekeiknek főleg a nemzeti nyelvet, vagyis a magyart tanítják meg, másodsorban a románt, harmadsorban a tatárt." A következőkben tatárországi híreket közöl, majd elmondja, hogy Manli atya megtanult magyarul, ezért kéri, visszakoztassák az őt Rómába rendelő parancsot. „Azt gondoltam hogy mivel valamelyest már tudja a magyar nyelvet, újra megkísérelnénk őt Csöbörcsökre küldeni, hátha meg tud ott maradni, bár nem hiszem."7 4 74 1732. május 20. Jászvásár: APF SOCG Vol. 675, Fol. 63-64. 2*
