Századok – 1985
Tanulmányok - Gunst Péter: A parasztság jövedelmi viszonyai az 1920–30-as években III/677
728 GLINST PÉTER A bérek mérlegeléséhez szükséges annak figyelembevétele is, hogy a sommásokat — mint minden mezőgazdasági bérmunkást — több osztályba sorolták. Az I. osztályú munkások körébe az olyan felnőtt ( 19—65 év közötti) férfiak kerültek, akik nehéz testi munka elvégzésére képesek. A II. osztályba sorolták a 17—55 év közötti nőket, a 16— 19 év közötti fiúkat, valamint azokat a férfiakat, akik nem voltak alkalmasak nehéz testi munka végzésére. A III. osztályba kerültek a 16 éven aluli fiúk és a 17 éven aluli leányok, a 60 éven felüli férfiak és az 55 évnél idősebb nők. Az volt a gyakorlat, hogy 12 évnél fiatalabb gyermekeket egyáltalában nem, vagy csak nagyon ritkán alkalmaztak, olykor libapásztornak, vagy tehénőrzőknek. Ha a család mindkét felnőtt tagja dolgozott, csak akkor vihettek gyermeket magukkal, ha a többiek ebbe beleegyeztek. Az ilyen gyerekek voltak az úgynevezett „konyhamalacok".141 A gyermekek tehát általában otthon maradtak. Megjegyezzük még, hogy a munkásoknak ez az osztályozása minden más esetben is mérvadó volt, csupán azért említjük éppen itt, mert a sommások (és a napszámosok) esetében a bérezés döntő eleme volt az osztályba sorolás. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a sommások bérének általában egyik tényezője, a pénzrész volt a változó. A történeti és a néprajzi irodalomban ugyan sűrűn szerepel az a megállapítás, hogy a sommások jövedelmei csökkentek, csökkent az aratórész, a havi élelmezést biztosító kommenció. Tüzetesebb elemzés azonban ezt egyértelműen nem igazolja. A zavart több tényező is okozza. Az egyik, hogy a legtöbb uradalom ugyan kialakult kapcsolatokkal rendelkezett, és állandó bandagazdákkal kötött megállapodásokat, de minden uradalom arra törekedett, hogy lehetőleg az ország több vidékéről foglalkoztasson sommásokat. A megállapodás az egyes bandákkal külön-külön történt, a bértételeket pedig — mint említettük — nem az alkalmazó gazdaság környékén kialakult bérszint, hanem azok a bérek szabták meg, amelyek a sommások származási körzetében alakultak ki, vagyis a kibocsátó vidékeké. így ugyanabban az uradalomban és ugyanabban az évben is több kulcs alapján történt az alkalmazás. Ha pedig az uradalom a saját körzetéből is alkalmazott sommásokat, akkor rendszerint kimaradt a szerződésből az élelmezési tétel, nagyobb volt viszont a bérezésben a készpénz és a juttatott gabona mennyisége. Az egyes vidékek között a bértételeket illetően nagyok voltak a különbségek. Egy az 1940-es évek elején végzett, a szerződésekben szereplő bérezésen alapuló felmérés szerint a Borsod megyei sommások mintegy 26%-kal, a Heves megyeiek 17%kal több bért kaptak, mint az országos átlag volt, ugyanakkor a Zala megyei sommások bérezése csupán az országos átlag 81%-a volt.14 2 Egy másik vizsgálódás pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy úgynevezett átlagos bérezés, amelynél tehát a bér az országos átlag körül van, alig fordul elő. A sommásbérek mintegy .harmada az átlagosnál alacsonyabb, kétharmada pedig az átlagosnál magasabb volt.14 3 A bérekről általában 141 Lencsés Ferenc: Mezőgazdasági idénymunkások a negyvenes években. Bp. 1982. (Agrártörténeti Tanulmányok 10.) 74. 142 Schrikker Sándor: i. m. 161. 143 Heller András: A sommások munkabére. Magyar Statisztikai Szemle, 1941. 389.
