Századok – 1985
Tanulmányok - Gunst Péter: A parasztság jövedelmi viszonyai az 1920–30-as években III/677
702 GLINST PÉTER szempontot, mert az ilyen mellékjövedelmek biztosítása az arra rászoruló családok számára meglehetősen bizonytalan volt, nem is szólva arról, hogy országosan a Dunántúlon megállapított 40%-ot nem vehettük alapul. Az országnak a Dunántúlnál jóval külterjesebben gazdálkodó keleti részein nem volt annyi munkaalkalom, mint a Dunántúlon. A 4. sz. táblázatba ezért az összehasonlíthatóság kedvéért csupán a már kimutatott jövedelmeket vehettük fel. A parasztság szinte teljes egészének egy főre számított jövedelmei a legnagyobb, elsősorban tiszántúli gazdaságok tulajdonosait és családtagjaikat leszámítva tehát nem érték el azt a szintet, amelyet a Matolcsy-féle jövedelemszámítás alapján az ország lakosságának a tehetősebb 20%-a (ezek szerint szinte kizárólag a városokban) elért. A gazdagparaszti népesség jelentős részének jövedelme sem haladta meg sokkal a középparasztokét. Csupán két-háromszoros lehetett a jövedelemkülönbség, ami magyarázatul is szolgál egyúttal arra, hogy az életformában miért volt olyan kicsi a különbség a gazdagparaszti rétegek többsége és a parasztság többi rétege között. Nem kívánjuk ugyan alábecsülni ezt a különbséget, annyit azonban itt megemlíthetünk, hogy az életformában (a valóban legszűkebb, legfeljebb néhány száz leggazdagabbb paraszti családtól eltekintve) meglévő azonos vonásokat a jövedelmi színvonalnak ezek a kis különbségei magyarázzák. S ezzel elérkeztünk azokhoz a paraszti rétegekhez, a törpebirtokosokhoz, a bérmunkások különböző csoportjaihoz, amelyeknek jövedelmét még olyan biztonsággal sem lehet megbecsülni, amint ezt a birtokos paraszti rétegeknél tettük. A napszámbérek körzetenként ingadoztak, ha volt is valamiféle mérce, ez a mérce a valóságban munkavállalóról munkavállalóra és munkaadóról munkaadóra másképpen alakult. Különösen a kisebb településeken, ahol mindenki mindenkit személyesen ismert, ahol a lakosság körében a rokoni kapcsolatok kiterjedtek és erősek voltak, minden bérmunkát vállaló előnyös és hátrányos tulajdonságait ismerte az egész környék, s az is ismeretes volt, mi az, amivel számára a legelőnyösebben fizethető meg a munkája -— következésképpen ezeken a településeken a személyre szabott bérek voltak az uralkodóak. Már inkább nagyobb körzetek normatívái szerint történt a bérfizetés a nagyobb uradalmakban. Akármint is van, kísérletet kell tenni a paraszti bérmunkavállalók jövedelmeinek meghatározására is. Mindenképpen a legnehezebb helyzetben a törpebirtokosok, vagyis azon birtokos rétegek jövedelmeinek meghatározásánál vagyunk, amelyeknek a földje nem volt több 5 kat. holdnál. Az nyilvánvaló, hogy kivételes körülményektől eltekintve önmagában ezekből a törpeparcellákból nem lehetett megélni. Ez annyira természetes, hogy nem szorul bizonyításra, s csupán azért hivatkozunk a Magyar Szemle egyik cikkére, mert a szerző nem baloldali elfogultságból írja, hogy 5 kat. holdból a 20-as évek végén — vagyis a konjunktúra tetőpontján — sem lehetett megélni.57 Kivételes esetekben persze elképzelhető, elsősorban ott, ahol a nagyon intenzív kultúrák 57 Nagy Sándor: A falu helyzete és kereseti viszonyai. Magyar Szemle, 1929. VI. k. 121.
