Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
664 SCHLETT ISTVÁN elfojtandó zendülésnek" tekintették.15 5 Egyet kell értsünk Ferenczi vei akkor, amikor ezen jogi helyzetet a magyar politikai tagozódásból és politikai rendszerből származtatta, ahol a kormány egy olyan parlamentnek volt felelős, „. .. amely bár — sajnos — alig foglalt ugyan magába iparos munkaadó elemeket, de amely egész genezisénél fogva magát a választójog nélküli munkások nagy tömegétől teljesen függetlennek tudta, mely a szükséges szociális felvilágosodottsággal nem bírt, avagy abban az éppen akkor nálunk teljes virágjában álló manchesteri felfogás által akadályoztatott meg."15 6 Láttuk, hogy a konzervatív áramlatok minden liberalizmus-bírálatuk ellenére sem vetették fel ezt a kérdést, de nem is tehették, mert „munkásbarátságuk" éppúgy, mint a liberálisoké, „hamis munkásbarátság" volt, nem a munkások helyzetének javítására, hanem a valóságos politikai-ideológiai ellenfél ellen irányult. Csak ebben az összefüggésben érthetjük meg a „munkásmozgalom nélküli kapitalizmus" ezirányú megnyilvánulásait, és ez adhatott még—igaz, hogy már csak rövid időre—aktualitást Magyarországon az ó-liberalizmus talán egyetlen nagyobblélegzetü, a „munkáskérdéssel" foglalkozó elméleti írásának, Pulszky Ágost 1890-ben megjelent röpiratának,15 7 amely Európa nyugati részén már menthetetlenül anakronizmusnak számított volna. A korszak moralizáló irodalmában, amely nemegyszer még a liberálisokat is befolyásolta, szinte megdöbbentő a higgadt, szenvtelen, a klasszikus közgazdaságtan képviselőinek őszinte, cinikus nyíltságára emlékeztető hangnem, amely ezt az írást mindvégig jellemzi. Meg kell valljuk, hogy olvasása — noha irritálta személyes elkötelezettségünket — üdítő volt abban a szórengetegben, amelyen átrágtuk magunkat. Pulszky valóban azt írta le, amit gondolt, s egy tudós tárgyilagosságával. Ugyanakkor lemondva arról, hogy mestersége szokásos attribútumait, a kuszaságot, a tudálékosságot, a tekintélyekkel való igazolást stb. alkalmazza; művét annak írta, ami: magasszintű politikai publicisztikának. Kis „csalásokat" felfedezhetünk benne, de azt egy percig sem állítja, hogy semleges, hogy érdekek feletti, hogy „tiszta tudományt" művel — egy igazi tudós szellemi fegyverzetével ellátva politikusként, politikai gondolkodóként lép elénk ebben az írásában. Később még találkozhatunk majd ilyen írásokkal, s talán nem véletlen, hogy azok szerzői közül többen —a Huszadik Század gárdájára gondolunk — tanítványai voltak, s ha közülök többen eszméikben túl is jutottak rajta, az őszinteség, tudósi tisztesség, egyszóval morális tartás, élet- és alkotói stílus tekintetében joggal tarthatták egyik mesterüknek. Pulszky e müvében határozottan leszögezte saját ideológiai-politikai platformját, s meg kell mondjuk, ebben sem volt sok társa. A klasszikus liberalizmus álláspontja volt az övé; a „valóban felvilágosult önérdeket" tartotta a legbiztosabb kalauznak „a 155 1. m. 32-33.. 156 I. m. 20. 157 Pulszky Ágost: A munkáskérdés. Bp. Eggenberger, 1890.
