Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
630 SCHLETT ISTVÁN társadalmi jelentőségének dicsőítésére egy egész fejezetet szentel, s hosszan bizonyítja, hogy ennek eredménye a munkások helyzetének javulása, a bérek emelkedése és a munkaidő csökkenése. Bár elismeri, hogy e fejlődésnek vannak „árnyoldalai" is, így a női és gyermekmunka, a család felbomlása, az erkölcsi romlás, a túlzott egyenlőségi elvek(!) stb., de a fejlődés mindig is ilyen volt, valakinek és valamivel fizetni kellett a haladásért.54 Tekintélyként Roschert idézi, s bizonyítja, hogy nem az ipari fejlődés a bajok oka, az hasznos, a problémák e fejlődés ellenére jelennek meg, a munkást csak a rossz törvényhozás, a műveltség és tudás hiánya, valamint az előítéletek akadályozzák meg „azon előnyöket felhasználni, melyeket neki a gép sokkal nagyobb fokban nyújtana, mint a tőkének".55 Kitér a munkásmozgalmak bemutatására is, és foglalkozik Anglia, Franciaország és Németország mozgalmaival. Ellenszenve változó hevességű, de azért minden létező formával szemben érzékelhető, hiába szögezte le korábban, hogy a munkások önálló szervezkedése jogos. Az ortodox liberalizmus elvei át- meg átszövik ismertetését, s fenntartás nélkül csak azokat az intézkedéseket dicséri, amelyek a társadalmi bajok fokozatos enyhítésére irányulnak; az angol típusú munkástörvényhozást és a jótékonykodást. A munkásmozgalom szervezetei közül még leginkább elfogadhatónak a trade-unionokat tartja, bár itt is veszélyt lát abban, hogy ezek a „chartizmus iskoláivá" válhatnak.56 A francia fejleményeket aggasztónak ítéli, s ennek okait a franciák jellemében — mivel Franciaország az „utópiák és ábrándképek" földje, s hajlamosak az „álokoskodásra" — valamint a császár politikájában látja, aki úgy élezi a munkás és tőkés közti szembenállást, hogy egyben elzárja a reformok útját.57 A németországi fejlődésben is aggasztó jeleket fedez fel, s jórészt azért, mert a német burzsoázia, mely 1848-ban a forradalmi munkásosztállyal szövetkezve pár hét alatt legyőzte a bürokráciát, a középkori feudalizmus és a rendi elkülönülések utolsó hagyományait, elfelejtkezett szövetségeséről, „... és féltvén az ellenhatást, a hatalommal frigyet kötött, mely a forradalom zsenge virágait eltiporta. A munkásosztály a forradalom által, mely nagyrészt az ő müve és erős szociális szerekkel vegyítve volt, semmit sem nyert, és ott állott, mint 1848 előtt. A törvényhozás semmit sem tett az ő érdekükben, az egyletek megtiltattak, a gyülekezetek megbüntettek, a munkásosztály az alkotmányon kívül helyeztetett."58 A problémák ebből, tehát a reformra való képtelenségből erednek, s ennek szomorú következménye a szociáldemokrácia is. Természetesen ezt az áramlatot is hibásnak és veszélyesnek tartja éppúgy, mint a Ketteler nevével jelzett kísérleteket. Egyiket a társadalmi rend felbomlasztásáért, másikat felekezeti kizárólagossága, de főleg antiliberalizmusa miatt, s mindkettőt azért, mert a haladást gátolnák. De éppúgy 54 1. m. 60—62. 55 Uo. 56 I. m. 75. 57 I. m. 80—92. 58 I. m. 94.
