Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
612 SCHLETT ISTVÁN elcsendesülésére, mert ez is szerepet játszott abban, hogy a reformkori viszonylag nagy érdeklődést az ötvenes—hatvanas évek oly nagy csöndje követte. A másik jelenség, amire fel kell hívnunk a figyelmet, az az, hogy a szocializmus és munkáskérdés körül folyó ideológiai csatározások gyengülése, eltűnése következtében a közönség nagyfokú érdektelensége mellett, igen csekély visszhangot kiváltva, a munka—tőke ellentétre reflektáló politikai ideológiákban, elméletekben és tudományokban Nyugat-Európában új áramlatok jelennek meg, majd válnak meghatározóvá. Ezen áramlatok közül számunkra három igazán fontos; a marxizmus, amely korszakunk szociáldemokratizmusának egyre inkább fő ideológiai ihletője lesz, a szociálkonzervativizmus, amely a munka—tőke ellentét állami beavatkozáson keresztüli megoldását, a konfliktusos helyzet harmonikussá változtatását célozza s a szociálliberalizmus, amely a válság elhárítását a konfliktusokban részt vevő fő elemek közti állandó tranzakció intézményesítésével, szabályozásával kívánja keretek közt tartani. E három áramlat közül az első kettő, keletkezésüket tekintve, közvetlenül az 1830-as évek válságának termékei, s közvetlenül kapcsolódnak a 48 előtti szocializmusok fő vonulatát jelentő utópikus és kispolgári szocializmusok továbbgondolásához és bírálatához. A harmadik későbbi produktum, s nem annyira elméleti, mint inkább gyakorlati indíttatású, főleg az angol ipari viszonyokból, az „ipari béke" angol típusú megteremtésének gyakorlatából származik. Ezen ideológiai áramlatok majd a hetvenes évektől kezdve lesznek egyre fontosabbak, s ettől kezdve az ezekben megfogalmazott problémák uralják a „munkáskérdés" és a szocializmus kérdése körül zajló ideológiai, politikai vitákat. Nem lehet feladatunk ezen áramlatok részletes bemutatása, hisz az szétfeszítené dolgozatunk kereteit, nem is beszélve arról, hogy messze meghaladná erőnket. Csupán jelzésekre szorítkozhatunk tehát, és itt is csak annyira, amennyire ez saját témánk szempontjából szükséges. Mint fentebb már megjegyeztük, ezen áramlatok a hetvenes évektől kezdve válnak egyre meghatározóbbakká, s nem hisszük, hogy túlzott az az állításunk, hogy ebben is a kapitalizmus újabb depressziója játssza a fő szerepet. De ez nem azt jelenti, hogy közvetlenül erre a válságra adott válaszból nőttek ki. Ha a politikai ideológiák helyhez és időhöz kötöttek is, az a szellemi muníció, amely formájukat megadja, általában olyan elméletekből származik, amelyek használhatósága csak — vagy főleg — ezekben a válságszituációkban válnak nyilvánvalóvá. A filozófiai rendszerek és elméletek, valamint ezek egyes megállapításait hatékony politikai ideológiákká változtató politikai mozgalmak nem feltétlenül párhuzamosan fejlődnek, alakulnak. Az elmélet bizonyos fokig független a társadalom változásaitól, ha úgy tetszik, általában megelőzi korát, ami persze nem jelent többet, mint azt, hogy a mozgalmak, politikai ideológiák általában a már meglévő szellemi-elméleti kincsből építkeznek, egyes elméletekben, filozófiákban hirtelen felismerik, felfedezik a maguk számára
