Századok – 1985
Tanulmányok - Schlett István: A szocializmus és a „munkáskérdés” a magyar politikai gondolkodásban az 1850–1880-as években III/608
A „MUNKÁSKÉRDÉS" AZ 1850-1880-AS ÉVEKBEN 613 használhatót, sebből hozzák létre—amennyiben sikeresek — a maguk nem feltétlenül koherens, de hatékony cél- és magyarázat rendszerét. A most tárgyalt szellemi áramlatok példája is ezt bizonyítja. A marxizmus elterjedésének és politikai ideológiává válásának története éppúgy, mint a szociálkonzervativizmusé, alá volt vetve a társadalmi-politikai mozgásoknak. Mind a marxizmus iránti érdeklődés megnövekedése, mind a szociálkonzervativizmus előfutárainak „felfedezése", s különféle szociál-konzervatív iskolák kialakítása a hetvenes évektől kezdődik. Úgy gondoljuk, hogy ez teljesen természetes jelenség, mert hiszen ezek az elméletek csakis a kapitalizmus, illetve adott formájának válsága esetén lehettek elfogadhatók, hiszen olyan változtatásokat javasoltak, amelyek normális „üzemmenet" mellett nemcsak hogy kockázatosaknak, de fölöslegeseknek és elfogadhatatlanoknak, a ,józan észnek" ellentmondóaknak bizonyulnak a túlnyomó többség számára (beleértve a munkásság jelentős részét is). A marxizmus gondolatmenetét és fejlődéstörténetét nem kell bemutatni, s talán az sem szorul bizonyításra, hogy ismertsége a hetvenes évekig igen csekély volt. Még arról sem beszélhetünk, hogy a munkásmozgalomban elterjedt lett volna. Egy volt a munkásmozgalomban szerepet játszó elméletek között.5 Hasonló a helyzet a szociálkonzervativizmus esetében is. Kétségtelen, hogy ezen áramlat ugyancsak a negyvenes évekre vezethető vissza, sőt talán még korábbra is, arra a főleg konzervatív indíttatású jelenségre, a „tudomány ellenforradalmára"6 , amely egyrészt a felvilágosodás racionalizmusára, másrészt pedig a politikai liberalizmusra adott válasz volt. A szociálkonzervativizmus — melynek első nagyhatású képviselője, ezen áramlat történetírója szerint7 Rodbertus volt — a liberalizmussal, a „manchesterizmussal" szemben az állami beavatkozást, a „gyengék védelmét", a szolidaritást stb. állította szembe, de a gazdaság modernizálását, az ipar fejlesztését, a munka és tőke elválását stb. — azaz a kapitalista fejlődést nem kérdőjelezte meg. Sőt, kiinduló pontja éppen az volt, hogy ezt a fejlődést kell válságmentessé tenni, s azt állította, hogy a fentebbi módszerek éppen ezt szolgálják, szemben a liberalizmus elveivel, amelyek szükségképpen a termelés egyes tényezői közötti konfliktushoz, osztályharchoz s végül anarchiához, a társadalom pusztulásához vezetnek. 5 Ezt igazolhatja Engels egy 1873-ban, W. Liebknechthez írott levele, amely új jelenségként regisztrálja Marx és a saját művei iránti érdeklődés megnövekedését. (1873. febr. 12. MEM. 33. к. 548.) Tudjuk, néhány évvel azelőtt Engels maga szervezi a Tőke ismertetésének kampányát, minél több írást szeretne erről elhelyeztetni, azok tartalmától függetlenül — mondván: szinte mindegy, hogy mit írnak róla, a lényeg az, hogy „halálra hallgatását" megakadályozzák. (Engels levele Kugelmannak 1867. okt. 12. MEM. 31. к. 559.) A marxi eszmék terjedéséhez lásd: Dlubek, Rolf—Hannes, Skambraks: „Das Kapital" von Karl Marx in der deutschen Arbeiterbewegung. Berlin, Dietz Vlg. 1967., ill. Steinberg, Hans-Joseph: Sozialismus und die deutsche Sozialdemokratie. Bonn, Neue Gesellschaft Vlg. 1972. 6 De Bonald kifejezése. Id.: Sombari, W.: A szocializmus és a szociális mozgalom. Bp. 1908. 37. 7 iVittrock, G.: Die Kathedersozialisten bis zur Eisenacher Versammlung 1872. Berlin, 1939. Nachdruck Kraus Reprint Ltd. Vaduz, 1969. 2 Századok 1985/3
