Századok – 1985
Krónika - Pamlényi Ervin halálára (Glatz Ferenc) III/599
604 GLATZ FERENC Önkritikája keserű volt: „mennyi felesleges idő, mennyi cigaretta, kávé, mennyire feleslegesen". Majd rövid szünet után, miközben gyermekies vékonyságúra lefogyott kezével elnyomta cigarettáját, hozzátette: „Dehát édesapám, én ebbe születtem." Teljesen különböző felfogású vezetők mellett dolgozott egyidőben. Míg Molnár Erik mellett a Magyarország története adminisztrációját viszi a tőle megszokott aprólékos gondossággal, szerkesztette Nemes Dezső mellett a történész világkongresszusra készülő köteteket (Etudes) és 1967-től titkára volt — Elekes Lajos elnöklete alatt — a Tudományos Minősítő Bizottság Történész Szakbizottságának. (Emellett tagja volt a Történettudományi Bizottságnak, a Levéltári Tanácsnak, a Levéltári Közlemények Szerkesztő Bizottságának, és 1969-től tanított az egyetemen címzetes, majd félállású docensként.) Pamlényi Ervin „legjobb éveit" a szocialista országok tudományosságára annyira jellemző túlszervezett hierarchiában töltötte el. Nem „alkatrésze", de „olaja" volt ennek a gépezetnek. Dehát mi az olaj sorsa a gépezetekben: biztosítja a működést, aztán fáradtan leengedik... Gondos, mívességre sokat adó, igen kiváló szerkesztő volt. Minden kéziratot, korrektúrát, mintha saját szövegéről lenne szó, megmunkált, javítgatott. Mindent megjelentetett, amiben szakmai fantáziát látott — ha csak nem léptek fel az őt szinte állandóan gyötrő politikai kétségek: mit szól ehhez ikszipszilon elvtárs. A különböző „megfontolások" miatt, s mivel a szerzők oly gyakran megmunkálatlan kéziratokat adtak, néha évfolyamokat késett a Századok. Neki — olvasottságának, nagy tényismeretének, szakmai tájékozottságának — köszönhető, hogy a Századok általa szerkesztett majd húsz évfolyama valóban tükrözi a magyar történettudomány egy periódusát; beleértve a szükséges vagy annak vélt ideológiai és személyi tiszteletköröket és beleértve azt a figyelmes gondosságot, amellyel a feljövő új nemzedéket, söt a legfiatalabbakat is szerepeltette. Nála tanulták a szerkesztés mesterségét Gunst Péter, Gelléri Márta, Pál Lajos és e sorok szerzője is. Tudatosan törekedett bevonni a Századok szerzői közé a 60-as években jelentkező kezdőket. Szerkesztőségi titkárának tette elsődleges feladatává, hogy a „kisebb rovatok"-ban (melyeket a legnagyobb gondossággal üzemeltetett) helyet kapjanak a huszonévesek szorgalmas és tehetséges képviselői. Vida István, Stier Miklós, Sípos Péter, Szász Zoltán, Hegyi Klára, Somogyi Éva, és többen mások kapnak ekkor rendszeres megbízásokat ülésszakokról, kandidátusi vitákról, kiállításokról készítendő beszámolók, ismertetések, apró hírek megírására. Szívesen foglalkozott a fiatal kollégák egy-egy rossz mondatának javítgatásával. De nehezen viselte el közülük a nagyrahivatottság lázában idősebbek tanácsait megfogadni nem akarókat. Voltak, akik azzal vádolták, hogy monopolista, hiszen sok funkciót tartott kezében. Egy vázlatos pályakép nem hivatott vitákat eldönteni — utólag sem. Mégis, ismerve működését, újraforgatva szerkesztéseit, elővéve tengernyire dagadt udvarias hangú hivatali levelezésének másolatait (a másolatokra mindig nagyon ügyelt), bizonyítottnak látszik: a pozíciókat nem hatalmi állásoknak tekintette, mint az őt gyakran támadók. Akárhány szerkesztői, szervezői funkcióban ült, mindegyiket „üzemeltetni" kívánta, „csinálni."
