Századok – 1985

Krónika - Pamlényi Ervin halálára (Glatz Ferenc) III/599

600 GLATZ FERENC 1938-ban a tanulmányi verseny megnyerésekor nyilatkozta — még nem tudta eldönteni, hogy a történettudomány, vagy a publicisztika köti-e majd le energiáit, úgy a huszonéves fiatalember is megindul a rádiós-publicisztika, a kultúrpolitikai karrier mellett a tudományos pályán is. 1945-ben doktorál Szekfü Gyulánál és a „Demokrácia" c. 1945-ben kiadott tanulmánykötetben—melyet Erdei Ferenc szerkesztett,s tanulmányírói nevekkel többek között Ortutay Gyula, Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Teleki Géza gr., Tildy Zoltán, Veres Péter fémjelzett -— ,,A magyar történet progresszív korszakai" címmel ő írja a korábbi magyar történetírást értékelő, akkor ideológiailag rendkívül fontos — és tegyük hozzá: igen szakszerű — cikket. A „koalíciós időszakot" a Rádiónál tölti el. S a rádió lekötötte egész energiáját. A Kommunista Párt tagja volt a felszabadulás másnapjától. A munkásmozgalommal, édesapja révén, mint maga mondotta, még a felszabadulás előtt került kapcsolatba. Született mértéktartása, a polgári kultúra értékeinek korán megtanult megbecsülése, kiterjedt ismeretségi köre a felső kultúra világában, visszatartották azoktól a szűkkeblüségektől, amelyek a párt kultúrpolitikáját az 1947. évi választási győzelem, majd az 1948. évi pártegyesülés után mindinkább eluralták. 1948-ban, a tagkönyvrevíziók alkalmával tagkönyvét minden magyarázat nélkül visszatartják, majd 1949 nyarán távoznia kell a Rádióból. Közben feloszlatják a baloldali polgári értelmiség oly sok nagyszerű alakját magába tömörítő szabadkőműves páholyokat. Köztük azt is, amelyikben a fiatal kultúrfunkcionárius-történész szép előrehaladást ért el. Arról, hogy a fasizmus elöl bujkálva megtanult volna félni — nékem sohasem beszélt. De arról, hogy 1949 után megtanult félni — figyelmeztetően gyakran beszélt. Talán azért, mert az ember soha nem az ellenségeitől fél igazán. Pályáját ez majdnem derékba törte — ezt mutatja további életútja. Hogy egy életre befolyásolta — ezt maga mondta. Az Országos Levéltár munkatársa lesz (1949. június 1.). A kamarai, majd az 1920 utáni minisztériumi iratok referense. Részt vesz abban a vállalkozásban, amelyik a két világháború közötti politika-történeti iratanyagot kívánja szakszerű forráskiadási szabályok szerint közzétenni. Az Iratok az ellenforradalom történetéhez c. sorozat első kötetének munkatársai között szerepel Karsai Elek, Kubitsch Imre társaságában (1953). A kötetet, mint ismeretes, Nemes Dezső szerkesztette, és ő írta a bevezetőt is. Hozzá élete végéig szoros munkatársi kapcsolatok fűzték. A pozicionális „félreállítás", mint író embereknél általában, néki is irodalmilag igen termékeny korszakot hoz. Ekkor ébred fel érdeklődése az archeográfia, a forráskiadás kérdései iránt, amit segített az egyetemi latin szak adta filológiai képzettség. De ekkor fordul rendszeres ismerkedéssel a magyar történetírás története felé. Élete egyetlen monográfiáját, Horváth Mihályról, ekkor írja (Bpest, 1954). Majd ezt követően kezd foglalkozni a múlt század másik nagy történetírói egyéniségének, Szalay Lászlónak munkásságával. Szekfűi indítások ezek. Szekfü a 30-as években már szemináriumain mind több, a történetfelfogás történetéhez közelítő témát ad ki hallgatóinak. Horváth Mihály, az 1849-es kultuszminiszter, a Függetlenségi Nyilatkozat híve, a „függetlenségi emigráns", 1949 után, amikor függetlenségi harcaink, mindenekelőtt Kossuth személye a hidegháborús politikától nyert indítások következtében is az ideológiai