Századok – 1985
Folyóiratszemle - Lavericsev V. Ja.: Az államkapitalizmus az 1861 utáni Oroszországban II/585
586 FOLYÓI RATSZEM LE érdeklődést mutatott. Végül is 1877-ben a kincstár állította helyre a Putyilov pénzügyi egyensúlyát. Ellenőrzése alá került a részvények többsége. Megkísérelték magánvállalkozók (Gyemidov testvérek) érdeklődését felkelteni, de 1883-tól végérvényesen az Állami Bank lett a Putyilov-múvek fő részvényese. Az állami és a magánkapitalizmus érdekei számos területen ütköztek. A kormányzat hitel- és nyersanyag kedvezményekben részesítette a hadi érdekeltségű, elsősorban állami üzemeket, ami 1885-ben is a magánvállalkozók tiltakozását váltotta ki. A szénellátás egyenetlenségeit, a magánvállalatok hiányát 1900-ban pl. importkönnyitéssel igyekeztek kiküszöbölni. Az olajvállalatok monopol árait állami olajtartalék képezésével és forgalmazásával akarták mérsékelni. 1892-töl termékükkel válthatták meg adójukat. A módszer lassan, egy évtized múltán hozott némi eredményt. A hiteléletben az Orosz Állami Bank testesitette meg az államkapitalista tulajdont. Szúk alaptőkével indult 1860-ban, s a betétállomány lassú emelkedése miatt egyre kevésbé tudta kielégíteni a hiteligényeket. Kapitalizáló funkcióját csonkította, hogy a bank jelentős részt vállalt nem termelői állami kiadások, illetve a Nemesi Bank igényeinek kielégítéséből. Ezek az ügyfelek viszont szerzőnk szerint nem a tőkés árutermelési viszonyok pozícióit erősítették. Kedvezőbb feltételekkel kapott hitelt a földbirtokos nemesség, mint az ipari vállalkozók. Az általános tőkeszegénység közepette az Állami Bank ilyen „disztingvált" hitelpolitikája alapvetően a tradicionális szektorokat segítette, s csak közvetve, mérsékelten implikálta a kapitalista gazdálkodást. A cárizmus gazdaságpolitikájának ellentmondásossága nyomta rá a bélyegét az orosz vasutak építésére és működésére. Kezdetben gazdaságossági megfontolások nélkül, stratégiai szempontokat preferálva támogatta a kincstár a vasutak építését. (Természetesen nem téveszthetjük szem elől gazdasági indukáló hatását, az infrastruktúra kialakulásában játszott szerepét.) Külön alapot képeztek a büdzsében a vasutak finanszírozására. Amikor a szállítási díjtételeket szabályozták, azok kedveztek a mezőgazdasági áruk szállításának, azaz a földbirtokos nemesség érdekeit szolgálták. 1880-ban az orosz vasutak 1,8 milliárd rubeles értékének 78 százalékát az állam ruházta be. A magántulajdonban lévő vonalak értékének 60 százaléka is állami forrásból származott. Az 1880-as évtized végére kialakult vasúti tarifa-politika már gazdaságossági szempontokon nyugodott, a protekcionista vámpolitikát szolgálta. Megdrágította a behozatalt, ezzel a tőkés vállalkozókat védte a külföldi ipari termékek konkurrenciájától. Változatlanul előnyös volt a mezőgazdasági termékék exportja szempotjából, azaz a nemesi földbirtokosok érdekeit továbbra is szem előtt tartották. Igaz, ez nemzetgazdasági érdek is volt, mivel Oroszország fő exportcikkei a mezőgazdálkodásból származtak, s csak így állhatták (egyre nehezebben) a tengeren túli áruk versenyét. Az elgondolkodtató csak az lehetett, hogy a szénszállítások rovására is előnyben részesítették a gabonaszerelvényeket. A 20. század elejére szűnt meg a vasúti tarifa politika „disztingváltsága". Nemzetgazdasági, s ezen keresztül a kapitalizálódás érdekeit szolgálta a vasút mint az államkapitalizmus fontos, bár továbbra sem rentábilis eszköze. Az államkapitalizmus közvetett eszközeit képezte bizonyos iparágak dotálása, a termelés és a vállalkozás ellenőrzése. Az állami költségvetés szempontjából nagy jelentősége volt a kereskedelmi monopóliumoknak. Az így felhalmozott tőke részben tőkés vállalkozások finanszírozását szolgálta. A szesz, a cukor, a dohány, a gyufa kereskedelmi monopóliuma a közvetett adók révén gazdagította a kincstárat. 1881 -ben az állami bevételek 40, 1900-ban már 45 százalékát képezték ezek a jövedelmek. Főként a hadiipar, részben a vasutak fenntartására fordították. Az újabb kutatási eredményekre támaszkodó példák alapján végeredményben arra a következtetésre jut Lavericsev, hogy Oroszország gazdasági életében jelentős szerepet játszott ugyan az állami gazdaságpolitika, de ez egészében véve nem, illetve nem közvetlenül és elsősorban segítette elő a kapitalizálódást. Az állami gazdaságpolitika részét és fontos eszközét képező államkapitalizmus is ellentmondásosan funkcionált, a tradicionális, korszerűtlen gazdasági, társadalmi tényezők pozícióit is erősítette. (Isztorija SZSZSZR, 1982. 1. sz. 20—38. 1.) M.
