Századok – 1985
Tanulmányok - Orbán Sándor: A szocializmus építésének első fél évtizede (1948–1953) II/467
492 ORBÁN SÁNDOR belejátszott az új, döntően szakképzetlen, éppen ezért kevésbé termelékeny és kevésbé megfizetett munkaerő több százezres bevonása is az ipari termelésbe. Külön is sötét tónusokat kölcsönzött az így kapott képnek egyfelől a beruházások ipari, nehézipari termelői célú koncentrálásával mellőzött infrastruktúrához tartozó szolgáltatás, munkásvédelem és különösen a lakásfejlesztés elhanyagolása (a tervezett 217 ezernek csak elenyésző részét építették fel), másfelől az egyre rosszabbodó mindennapi ellátás. Az élelmiszerjegy-rendszert ugyan megszüntették a háború előttit meghaladó 1951 -es jó termés után, ez azonban nem befolyásolta azt, hogy az 1952. évi aszályt követően, főleg 1953 tavaszára ismét rendkívül súlyossá vált az élelmiszerellátás. A helyzet a mezőgazdaságban, a parasztságban, a falun volt a legsúlyosabb. Nem is szólva a közvetlen politikai aktivitás teljes visszaeséséről, annak minden szektorában megapadt a termelési kedv. Bár a versenykihívások, a tapasztalatokat közkinccsé tenni szándékozó küldöttségjárások és — amire sohasem volt példa és szükség — a különböző időszaki munkák jó és gyors elvégzésére serkentő agitációs jelszavak és összejövetelek itt sem hiányoztak, mégis a szocialista szektor állami és szövetkezeti gazdaságaiban az irracionális szervezeti keretek és irányítás, valamint az átlagoshoz képest is alacsonyabb keresetek közvetlenebb okából, a paraszti gazdaságokban pedig még az irrentábilis termelést is teljesen bizonytalanná tevő földhasználati viszonyok folytán stagnált, sőt vissza is esett a hozam. Mindez azért okozott különösen súlyos problémákat, mert nemcsak általában érintette a még ezen a területen is importra szoruló ország gazdaságát, hanem kedvezőtlenül befolyásolta a lakosság elemi ellátását és ezáltal hangulatát és közérzetét is. Az okok között jelentős helyen álló tervfelemeléssel úgy váltak szinte illuzórikussá a mezőgazdaság beruházási előirányzatai és termelési célkitűzései (50% emelés!), hogy egyúttal jóval a lehetőségek fölé szökött az elvonások mennyisége. Az iparosításnak alárendelt mezőgazdaság termelési szempontjait még külön is hátrább utalta a II. kongresszus, amikor a tervfelemeléssel kapcsolatban nem ezeket, hanem a termelőszövetkezeti átszervezést jelölte meg a párt „döntő stratégiai feladataként". S valójában az összesből juttatott mintegy 13% mezőgazdasági célú beruházás alig éreztette hatását, mivel egyrészt abból nem azok a szektorok (hanem alapvetően az állami gazdaságok) részesültek, amelyek leginkább hasznosíthatták volna azt, másrészt nem tellett a legfontosabbnak tekintett gépesítésre (a mezőgazdaság a beígért 26 ezer traktor helyett csak néhány ezret kapott), és a felhasználható műtrágya mennyisége sem növekedett, hanem csökkent. És hol volt az 50%-hoz a 12-14%-os termelési növekedés, amely valójában éppen hogy csak elérte a háború előttit? Viszont annál vaskosabb realitás volt a majdnem 1 millió holdra nőtt vetetlen szántóterület, amit a földtől szabaduló parasztok, köztük mintegy 100 ezren átmenetileg termelőszövetkezetbe lépett tagok hagytak oda. Ettől okozatilag aligha elválasztható az állatállomány 1953 tavaszára bekövetkezett vészes megcsappanása. Rákosi Mátyásnak az a szentenciája, hogy „kényszeríteni kell a parasztot, hogy többet áldozzon a szocializmus építéséért", a legmesszebbmenően teljesült. Míg
