Századok – 1985

Tanulmányok - Orbán Sándor: A szocializmus építésének első fél évtizede (1948–1953) II/467

A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSE 1948—1953 KÖZÖTT 471 Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsát, amelyhez csakhamar csatlakozott Albánia, és megszületése után egy évvel az NDK is. Mindez, együtt az előbbi kétoldali szerződésekkel, igen fontos lépés volt a régió országainak összefogásában, fejlődésük meggyorsításában. A munkáspártok tevékenységére és általuk a szocialista országok politikájának ez idő tájt különösen szükségessé vált szorosabb koordinálására befolyást gyakorló Tájékoztató Iroda élénkülő tevékenységét a Belgrádban 1948 elején alapított „Tartós békéért, népi demokráciáért" c. újságja jelzi. A Tájékoztató Iroda 1948. júniusi ülésének dokumentumaiból azonban kitűnt, hogy a pártok fölöttébb szükséges és hasznos kölcsönös információjának és akcióegyeztetésének célja mellett és velük kapcsolatban azok a problémák kerültek előtérbe és éleződtek ki konkrét viszonylatokban is, amelyek már ilyen vagy olyan formában az 1947. évi alakuló ülésen és annak határozatában is felmerültek. Mindez azért is sajnálatos volt, mert jóllehet — mint meg is állapították — a kialakult nemzetközi helyzet a szocialista országok fokozott összefogását sürgette, mégis az Iroda júniusi határozata az ellenkező irányban is hatott. E hatás egyfelől a Jugoszláv Kommunista Párt politikájának elítélésében és Jugoszláviának a szocialista országok közösségéből való kizárásában, másrészt — ettől nem függetlenül — egyes pártok vezető személyiségeinek likvidálásában s mindkettő által a tömegek tisztánlátásának elhomályosításában, bázis- és szövetségesi szerepének gyengítésében mutatkozott. A határozat megszületéséhez nagyban hozzájárultak azok az ellentétek, amelyek ugyan a Szovjetunió Kommunista Pártja és a JKP között korábban katonai és a munkás-paraszt szövetség problémájában, újabban pedig a vegyesvállalatokkal kapcsolatban gazdasági, továbbá egyes politikai kérdésekben (szovjet szakértők helyzetéről, párt szerepéről, falusi politikáról stb.) mutatkoztak meg közvetlenebbül, de gyökereik szerint más okokhoz is elvezettek. Az ellentétekben és a szakításban döntően a második világháborúval és a szocializmus továbbfejlődésével kapcsolatban felmerült problémák és megoldásuk Sztálin dogmatikus nézetei és az ezek jegyében tett meggondolatlan lépései alapján való megítélése játszott közre. Míg a háborút követően Sztálin bizonyos türelmet és megértést tanúsított a szocialista átalakulás többféleségét és ütemét illetően, 1947-től részben az új világhelyzet, részben a változó — néha személyeskedéstől sem mentes — szubjektuma okán újra a tekintélyelv alapján magyarázott szovjet tapasztalatok egységes séma szerinti érvényesítését kívánta. Az ettől való eltérés, és kiváltképpen — mint a JKP esetében valóban megtörtént — a saját tapasztalatok propagálása az ő szemében nemcsak a Szovjetunióval és annak kommunista pártjával szemben folytatott „ellenséges politikát", de egyúttal olyan torzulásokat is jelentett, „amelyek összeegyeztethetetlenek a marxizmus-leninizmussal és csak nacionalistákhoz illenek". Ezek a Sztálint „hitelesítő" szavak a Tájékoztató Iroda határozatában álltak, amely ugyanakkor azt is kimondta, hogy „jóváhagyja az SZKP KB eljárását, amely a Jugoszláv KP KB helytelen politikájának leálcázására irányul". A határozat céltévesztését, a megbélyegző kitételek mellett mi sem mutatja jobban, mint az a képtelenség, hogy — a különben távolmaradt — JKP-nak kötelezettségként írta elő,