Századok – 1985

Tanulmányok - Izsák Lajos: A katolikus egyház társadalompolitikai tevékenysége Magyarországon (1945–1956) II/423

460 IZSÁK LAJOS .szüntetett meg. (Kassa, Rozsnyó, Szatmár, Nagyvárad, Pannonhalma). A korábbi 13 teológiát 6 helyre vonta össze — bár ez a megegyezésben is „követelmény" volt —, és a teológusok számát is jelentősen — mintegy 35%-kal csökkentette.11 4 Az állami feladatok támogatására körleveleket adtak ki. 1951-ben a békekölcsönről, 1952-ben a tavaszi és nyári mezőgazdasági munkáról és az újabb békekölcsönről, 1953-ban az országgyűlési választásokról, a termelőszövetkezetek alakulásáról és az időszerű mezőgazdasági munkákról. Ez utóbbit megismételte 1954-ben a tavaszi munkákról kiadott körlevél és az árvízkárosultak anyagi támogatására felszólító nyilatkozat. Külön püspökkari körlevél szólt a Hazafias Népfront újjáalakulásáról és a tanácskozásokról is.11 5 Az említettek közül csupán kettőből idéznénk. Az 1952. június 4-i körlevélben például többek között a következők olvashatók: „Az aratás befejezése után éppoly fontos munka a gabona behordása és elcséplése is. Isten akarata szerint cselekszünk, aki idejében végzi ezt a munkát is, és megtisztítja szérűjét és összegyűjti búzáját. A békés, boldog életbe vetett reménységgel álljatok a kenyérmagot ontó cséplőgépek mellé is... Az az Isten akarata, hogy a termés minél nagyobb kenyeret adjon nemcsak azoknak, akik a földet művelik, hanem azoknak is, akik gyárakban, üzemekben, hivatalokban szolgálják mindnyájunk javát. Csak aki így gondolkodik, annak szól az apostol szava: »Dicsőség, tisztesség és béke mindenkinek, ki jót cselekszik (Ján. 2,10)«." Az 1953 májusi országgyűlési választások előtt pedig a katolikus püspöki kar arra szólította fel a hívőket, hogy állampolgári kötelességeiket híven teljesítsék. Majd utalt azokra a tervekre, amelyeket a képviselőjelöltek a választók elé terjesztenek. „Ilyen tervek azok, amelyek az ipari és bányászati termelés fokozására, a földművelés fejlesztésére és lakások építésére vonatkoznak. E tervek szerint acéltermelésünket kétszeresére kell emelnünk, széntermelésünket a jelenleginek szintén kétszeresére kell emelnünk, villamosenergia-termelésünket pedig a jelenleginek háromszorosára, és el kell érnünk, hogy öntözött mezőgazdasági területünk 650—700 ezer katasztrális holdra emelkedjék, és hogy 250 ezer új lakás épüljön. Ilyen tervekre mi is csak igent mondhatunk... Végül mindezen tervek és programok feltételezik a békét. Enélkül nemcsak az építőmunka akad meg, de az eddigi erőfeszítések gyümölcsei is elpusztulnak. Mikor tehát a választások alkalmával őszintén kívánjuk, hogy népünk anyagi jóléte, erkölcsi, szellemi és kulturális emelkedése megvalósuljon, ugyanakkor Istent kérjük, hogy a békét számunkra megőrizze, és nemzetünk vezetőinek a béke fenntartására és a jólét emelésére irányuló törekvéseit szolgálja."11 6 Mindezek kiadásában és megszövegezésében jelentős szerepe volt Czapiknak, aki 1953 114 PI. Arch. 276. f. 89/305. öe. 115 Magyar Kurír, 1951. szeptember 29., 1952. március 20., 1953. május 15., 1954. március 2. és Magyar Kurír, 1954. október 25. 116 A magyar püspöki kar 1952. június 4-i, ill. 1953. április 23-i levele. Magyar Kurír, 1952. június 4. és 1953. április 23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom