Századok – 1985
Tanulmányok - Balogh Sándor: Népi demokratikus örökségünk (Parlamentáris és közvetlen demokrácia Magyarországon 1944–1948) II/385
416 BALOGH SÁNDOR közigazgatás a népi bizottságokra épüljön. A másik két baloldali párt közül, teszi még hozzá Ságvári Ágnes, csupán a Nemzeti Parasztpártnak voltak határozott elképzelései a közigazgatás radikális megreformálásáról.7 3 Beér János a helyi tanácsok létrehozásával összefüggésben tér ki a nemzeti bizottságok állami tevékenységére, és arra a következtetésre jut, hogy a korabeli politikai küzdelmek, s különösen az államigazgatás fejlődése szempontjából is előnyös lett volna, ha a nemzeti bizottságok a felszabadulás után az államhatalom helyi szerveivé válnak.74 Csizmadia Andor szintén egyetért a kérdés ilyen megközelítésével. Ő elsősorban az M KP viszonylag kisebb tömegbefolyásával és a vármegye évszázados hagyományaival magyarázza, hogy nálunk másként alakult a nemzeti bizottságok funkciója, mint a legtöbb európai népi demokratikus államban. „Nem kétséges — hangsúlyozta Csizmadia —, hogy hasonló politikai megoldás nálunk is helyes fejlődéshez vezetett volna. Mégis az elmarasztaló ítéletnél figyelembe kell venni, hogy Magyarországon a kommunista pártnak nem voltak olyan szervezett tömegbázisai, mint ezekben az országokban... a nemzeti bizottságok csak a felszabaduláskor vagy utána keletkeztek, nem rendelkeztek tehát olyan forradalmi tapasztalatokkal vagy hagyományokkal, mint a hitleri megszállás elleni harcokban kiépült sorstársaik, s ugyanakkor ezekben az államokban nem volt a helyi önkormányzatoknak olyan — gyakran romantikus — hagyománya, mint a Habsburg-elnyomás ellen évszázadokon át küzdő magyar vármegyének, s a jobboldali többség nem ragaszkodott olyan makacsul ez illúziók fenntartásához."75 Vida István pedig úgy látja, hogy az M KP állásfoglalását döntően politikai, taktikai megfontolásai motiválták a nemzeti bizottságok jogkörével és szerepével kapcsolatosan. A törvényhozásban, a végrehajtó hatalomban és másutt is viszonylag könnyebb volt a vezető állások megszerzése, mint a helyi szerveknél a párt befolyásának növelése. „Mindezek magyarázzák — állapítja meg Vida —, hogy az akkori pártvezetőség — 1945 nyara után — nem foglalkozott kellő súllyal a nemzeti bizottságok kérdésével, nem tisztázta világosan helyüket és szerepüket a népi önkezdeményezésben rejlő lehetőségek kihasználására."76 Ez utóbbiakat illetően kétségtelenül helytálló Vida véleménye. A problémát azonban változatlanul az jelenti, hogy ez az érvelés is tulajdonképpen megfeledkezik arról, hogy a kommunista párt a nemzeti bizottságokban sokkal inkább „birtokon belül" volt, mint akár a központi törvényhozó hatalomban és az igazságszolgáltatásban, vagy akár a közigazgatásban. Véleményem szerint a kommunista párt vezetői tévedtek, amikor lemondtak a nemzeti bizottságok állami tevékenységéről, a társadalmi-tömegmozgalmi funkciójukat pedig elsorvadni 73 Ságvári Ágnes: Népfront és koalíció Magyarországon 1936—1948. Kossuth Könyvkiadó 1967. 114—118. 74 Beér János: A helyi tanácsok kialakulása és fejlődése Magyarországon ( 1945— 1960). Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1962. 86—87. 75 Csizmadia Andor i. m. 395—396. 76 Vida István: A közvetlen demokrácia és formái a népi demokratikus forradalom időszakában (1944—1948). A szocialista demokrácia fejlesztésének kérdései. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete Budapest 1982. 69.
