Századok – 1985
Tanulmányok - Balogh Sándor: Népi demokratikus örökségünk (Parlamentáris és közvetlen demokrácia Magyarországon 1944–1948) II/385
414 BALOGH SÁNDOR Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása után a nemzeti bizottságok — a velük szemben bizalmatlanságot is tükröző jogszabályok életbeléptetésével — nem épültek és nem is épülhettek be a népi demokratikus állam szervezetébe, hanem tulajdonképpen társadalmi-tömegmozgalmi funkcióval ruházták fel őket.6 6 A nemzeti bizottságok tiszántúli, s részben észak-magyarországi és Duna— Tisza-közi példája, valamint a Budapesti Nemzeti Bizottság gyakorlata tehát átmeneti jelenségnek bizonyult. A koalíció baloldalán azt várták tőlük, hogy „alulról" gyakoroljanak nyomást az állam központi és helyi szerveire, mindenekelőtt a közigazgatásra. A nemzeti bizottságok a megváltozott lehetőségeik keretében is fontos szerepet töltöttek be mind a közigazgatás demokratizálásában, mind a parlamenti választások előkészítésében és lebonyolításában. Hasonlóan az igazoló bizottságok, a népbíróságok, termelési bizottságok stb. tevékenysége — amelyeknek tagjait szintén a függetlenségi front pártjai delegálták — ugyancsak nem nélkülözte a nemzeti bizottságok esetenkénti erkölcsi és politikai támogatását. Szerepük és jelentőségük azonban 1946 őszétől tovább csökkent, és a népi demokrácia — szocialista irányú és jellegű — továbbfejlesztéséért vívott küzdelem időszakában már senki sem tartott igényt érdemleges közreműködésükre.67 Ami egyben azt is jelentette, hogy a nemzeti bizottságok nemhogy nem épülhettek be az államszervezetbe, de valójában még a társadalmi-politikai szerepüket sem tölthették be igazán, mégpedig a saját hibájukon kívül. Az. elmúlt évtizedekben a történetkutatók mellett, az államtudományok nem egy ismert hazai képviselőjét is foglalkoztatta már az a kérdés, vajon a nemzeti bizottságok miért nem váltak Magyarországon a felszabadulás után az államhatalom helyi szerveivé, vagyis miért nem épültek be a népi demokratikus állam szervezetébe. Szekfű Gyula még nem teszi fel ugyan ezt a kérdést konkrétan, de mégis kétségtelenül ő érzékeli legkorábban a problémát: „Első formájukban a bizottságok összehasonlíthatók voltak az ősgyülésekből kifejlődő vezetőségekkel, melyekből út nyílhatott a »szabad községek« felé; azóta azonban, hogy a pártokból tevődtek össze, kétségtelenül vesztettek jelentőségükből, s egyszerűen a pártok helyi végrehajtó szerveivé váltak, de mint ilyeneknek is megvolt az a szerepük, hogy a pártok helyi torzsalkodásait megszüntessék, a békét fenntartsák, és a politikát a koalíció, tehát az új demokrácia szellemében mutassák be a falu népének."68 Elsőként Balázs Béla foglalkozott behatóbban a nemzeti bizottságok történetével, s különösen posztumusz megjelent munkája máig is a téma legátfogóbb feldolgozásának tekinthető.69 Ő azonban már egy korábbi tanulmányában is próbált választ adni a nemzeti bizottságok elsorvadására. Szerinte a nemzeti bizottságok amiatt nem épülhettek be az 66 14/1945. M. E. sz. és 1030/1945. M. E. sz. rendelet. 67 Az Országos Nemzeti Bizottság 1949. január 29-én formálisan is megszüntette a nemzeti bizottságokat. 68 Szekfü Gyula i. m. 106-107. "" Balázs Béla: Népmozgalom és nemzeti bizottságok 1945—1946. Sajtó alá rendezte és a bevezetést írta Lackó Miklós. Kossuth Könyvkiadó 1961. 230.
