Századok – 1985
Folyóiratszemle - Aulach H.: Nagy-Britannia és a szudéta-kérdés 1938-ban; egy politikai irányvonal változásai I/288
FOLYÓI RATSZEM LE 289 24-i parlamenti beszéde a szudéta-kérdés vonatkozásában szinte teljesen semmitmondó volt, nem sokkal az Anschluss után a brit kormány Közép-Európában nem akart elkötelezettséget vállalni. A második, „aktív" szakasz: 1938 április—május. A döntő fontosságú április 28—29-i brit—francia csúcstalálkozón végül is a franciáknak sikerült aktívabb brit szerepvállalást kikényszeríteni. Nyilvánvalóvá vált, hogy Franciaország fenn kívánja tartani Csehszlovákia iránti elkötelezettségét, ami csak növelte a háborúba sodródással kapcsolatos brit aggodalmakat. Daladier miniszterelnök kijelentette; ők jól tudják, hogy Csehszlovákia csak az első lépés lenne a német agresszió számára, „Napóleonnak sokkal szerényebb ambíciói voltak, mint a mai Németországnak", ezért ragaszkodik a francia kormány Csehszlovákia megvédéséhez. A brit politika félúton akart találkozni a francia szándékokkal, ezért Németországot és Csehszlovákiát egyaránt józan belátásra és önmérsékletre szólította fel, csekély sikerrel. A harmadik, „passzív" szakasz: 1938. június—július. Május végén egy ideig úgy tünt, hogy a franciák esetleg mégsem teljesítik Csehszlovákiával szembeni szerződéses kötelezettségüket, amit a brit kormány örömmel üdvözölt. Azonban hamarosan világossá vált, hogy csak francia taktikáról van szó, hogy Csehszlovákia megsegítésének elmaradása esetén Nagy-Britannia is felelős legyen. A brit kormány nemcsak a franciák miatt tanúsított passzív magatartást, azért sem akarta elkötelezni magát a szudéta-kérdés megoldására ekkoriban kidolgozott variációk egyike mellett sem, mert nem kívánt komolyan szembekerülni Németországgal. A brit politika a csehszlovák kormányra sem gyakorolt erös nyomást, a tárgyalások ütemének megszabását rájuk bízták. Hitlert még kevésbé kívánták befolyásolni; a Foreign Office határozottan elutasította azt a javaslatot, hogy az állítólagos incidensek kivizsgálása céljából megfigyelőket küldjön a Szudéta-vidékre, szemmel láthatóan nem kívánták megzavarni Hitler nyári szabadságát. A negyedik szakasz, a „passzív elmélkedés" periódusa: 1938. július—augusztus. Ekkor küldték Runciman lordot Prágába a csehszlovák kormány és a szudétanémctek közti tárgyalások holtpontról való kimozdítása érdekében, e lépést Bonnet francia külügyminiszter természetesen örömmel üdvözölte. Felmerülhet a kérdés; miért nem adtak Runciman mellé egy francia megbízottat is? Nagy-Britannia e küldetésnek korlátozott jelleget szánt, a megoldást elősegítő saját tervvel Runciman nem rendelkezett. A lord szavaival saját feladata mindössze az „erőd megtartása" volt. A britek azért sem tartottak igényt francia megbízott közreműködésére, mert a németek szemében feltétlenül meg kívánták őrizni pártatlanságuk látszatát. Chamberlain elutasította a német kormány bármilyen módon történő figyelmeztetését. Az ötödik, az „aktív tevékenység és a visszavonulás" időszaka: 1938 szeptembere. A francia kormány e hónapban nyilvánosan is megerősítette Csehszlovákia iránti elkötelezettségét, és hasonló, Németországnak szóló brit figyelmeztetést szeretett volna kieszközölni. Hitler szeptember 12-i nürnbergi beszéde, amelyben teljes önrendelkezést követelt a szudétanémetek számára, alapvetően új helyzetet teremtett. A csehszlovák kormány és a szudétanémetek közötti tárgyalások megszakadtak, a vezető szudétanémet politikusok Németországba menekültek, Runciman lord visszautazott Londonba. A brit kabinet a németek által kívánt azonnali népszavazást veszélyesnek és nehezen kivihetőnek tartotta, de Chamberlain nyomására mégis hozzájárult hat hónappal későbbi megtartásához. A brit miniszterelnök elhatározta, hogy felkeresi Hitlert Berchtesgadenben, ahol viszont a német követelésnek megfelelően beleegyezett az azonnali népszavazásba. Ennek eredménye nem lehetett kétséges, ezért francia javaslatra úgy döntöttek, hogy népszavazás helyett Csehszlovákia adja át a szóban forgó területet, cserébe viszont a nagyhatalmak garantálják a megmaradó Csehszlovákiát. Franciaországnak tehát sikerült kieszközölni Nagy-Britannia közvetlen közép-európai szerepvállalását, amelybe az utóbbi döntően a béke megőrzése érdekében ment bele. Hitler szeptember 22-én Bad Godesbergben újabb követelésekkel állt elő, ezek lényege a Szudétavidék átadásának meggyorsítása volt. A brit kabinet egy része Chamberlainnal az élen hajlott elfogadásukra, mivel úgy gondolták, hogy a remélt közép-európai megnyugvást, a brit—német kapcsolatok várt javulását emiatt kár lenne kockáztatni, ezért szükségesnek tartották a csehszlovák kormány megsürgetését. A kabinet másik része Halifax külügyminiszterrel az élen ellenkező álláspontot képviselt, mivel úgy vélték, hogy Hitler durván túllépett a brit—francia javaslaton, szerintük a csehszlovák kormánynak magának kell döntenie a legújabb német követelésekről, sőt P. Cooper tengerészeti miniszter véleménye szerint Csehszlovákiának e német követelések elvetését kell ajánlani. 19 Századok. 85/1
