Századok – 1985
Folyóiratszemle - Pérez L. A.: Függőség és forradalom felé: Kuba nemzetgazdasága két háború között 1878–1895 I/283
284 FOLYÓIRATSZEMLE pedig a cukorrépa termesztésének gyors terjedése nemcsak pótolta a kubai cukor kiesését, hanem tekintélyes exportot is lehetővé tett. 1853-ban a világ cukortermelésének 14%-a származott cukorrépából, 1884-ben már 53%-a. A cukor világpiaci ára 1878 után csökkenni kezdett, ugyanakkor a madridi kormány a tízéves háború költségeit a kubai termelőkön és fogyasztókon kívánta behajtani, ezért mindenfajta gazdasági tevékenységgel kapcsolatos adót és illetéket jelentősen megemelt, a következmény komoly ütemű infláció lett. Az 1880-as évtized elejére a kistermelők legnagyobb része csődbe jutott, számos birtok szinte évente cserélt gazdát. A függetlenségi háborúban részvevő vagy vele szimpatizáló kreol arisztokraták legtöbbjétől a spanyolok elkobozták a birtokát. 1884—85-ben a gazdasági válság már általános jellegűvé vált, a bankok egymás után mondtak csődöt, a városokat ellepték a koldusok. Az élelmiszertermelés nem tudott lépést tartani a lakosság növekedésével, a munkanélküliség nyomasztó méreteket öltött. A kubai cukortermelés az 1880-as évek végére mégis újjá tudott éledni oly módon, hogy a nagyszámú kistermelő és kisüzem helyét a versenyképesebb, nagy földterületeket felvásárló, új, a korábbinál sokkal hatékonyabb technológiát alkalmazó latifundiumok vették át, amelyek tőkéjüket az Egyesült Államokból szerezték, termékeiket ott adták el, vagyis a kubai cukornádtermelő burzsoázia már ekkor amerikai függőségbe került. E réteg tagjai közül sokan felvették az Egyesült Államok állampolgárságát, mivel a zavaros kubai viszonyok miatt Washingtontól remélték érdekeik védelmét. A századfordulón a kubai cukor 94%-át már a nagy északi szomszéd vásárolta meg. A kubai cukornádültetvények újjáélesztéséhez az amerikai tőke önmagában kevés lett volna, szükség volt a hatalmas amerikai piacra is. A McKinley-féle vámtarifa törvény 1890-ben engedélyezte a cukor vámmentes behozatalát, feltéve hogy az adott ország az Egyesült Államok exportcikkei tekintetében biztosítja a viszonosságot. E törvény azonnali hatást gyakorolt a kubai belső helyzetre. Havannában több nyilvános gyűlésen követelték a spanyol hatóságoktól, hogy kezdjenek tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a viszonosság megadása érdekében. Számtalan kérvényt küldtek Madridba a parlamentnek és a minisztertanácsnak. A kubai gazdasági életben vezető szerepet játszó tőkések és a különböző érdekképviseleti szervezetek létrehozták az ún. „Movimiento Económico"-t (gazdasági mozgalom). E nagy nyomásnak a spanyol kormány már nem tudott ellenállni; 1891 júniusában megkötötték a Foster—Cánovas megállapodást, amely az amerikai exportcikkeknek nyújtott spanyol vámkedvezményekért cserébe kiterjesztette a McKinley törvény hatályát Kubára és Puerto Ricóra. A hatás rendkívüli gyorsasággal jelentkezett; mig Kubában 1890-ben 632 ezer tonna cukrot állítottak elő, 1894-ben már 1 milliót. 1893-ban Kuba 12-szer többet exportált az Egyesült Államokba, mint Spanyolországba (79, illetve 6 millió dollár értékben), 1894-ben teljes kivitelének már 90%-a irányult az USÁ-ba. A cukornádipar és vele együtt az egész kubai gazdaság felvirágzása azonban csak rövid ideig tartott, mivel az Egyesült Államok 1894-ben megszüntette a kubai cukornak nyújtott vámkedvezményt, az új, Wilson—Gorman vámtarifa törvény 40%-os értékvámot állapított meg mindenfajta cukorimportra. Az éppen lejáró spanyol—amerikai viszonossági megállapodást nem újították meg, sőt, a két ország között protekcionista kereskedelmi háború bontakozott ki, mivel Spanyolország visszaállította a korábbi rendkivül magas vámtételeket. Emiatt 1896-ban a kubai cukorkivitel már csak 16 millió dollárt tett ki, a termelés pedig 225 ezer tonna volt. Egyidejűleg a cukor világpiaci ára is csökkent; Kuba történetében először fontonként két cent alá süllyedt. Az amerikai piac teljes elvesztésétől való félelem és egy újabb általános gazdasági válság kibontakozásának jelei ismét helyi tiltakozó akciókat váltottak ki, a Spanyolországgal szembeni gyűlölet egyre nőtt. Ismét előtérbe került az anyaországgal való viszony kérdése, hiszen az Egyesült Államoknak köszönhető rövid gazdasági felvirágzás minden kubai számára nyilvánvalóvá tette a Spanyolországhoz való tartozás elavultságát. A kubai panaszok Madridban süket fülekre találtak, a spanyol kormány a legmerevebb, durván kizsákmányoló jellegű régi gyarmati rendszer visszaállításában látta a megoldást. A cukorarisztokrácia bizalma Spanyolországban alapvetően megrendült, ugyanakkor az 1895-ben kezdődő újabb függetlenségi háborút sem fogadta örömmel, mivel ez ismét pusztulással fenyegette az ültetvényeket és a feldolgozó üzemeket. A politikailag még Spanyolországtól, de gazdaságilag és
