Századok – 1985
Történeti irodalom - Haselsteiner Horst: Joseph II. und die Komitate Ungarns (Ism.: Hajdú Lajos) I/250
TÖRTÉNETI IRODALOM 251 újoncozás rendszere (2. fej.), vagy melyek voltak a rendi ellenállás alkotmányjogi alapjai (3. fej.) — recenzens megítélése szerint nem szükséges a címben vállalt feladat sokoldalú elemzéséhez. E 3. fejezetben szerző visszanyúl egészen az 1222-es Aranybulláig, és bár nagyon meggyőzően elemzi e forrásokat — egyebek között az 1545:33. tc. létrejöttének körülményeit és valódi tartalmát —, már csak azért sem viszi közelebb az olvasót témája megértéséhez, mert az 1787 és 1790 között felterjesztett repraesentatio-k tanúsága szerint a megyék nem ezekre hivatkoztak magatartásuk törvényességének hangoztatásánál. Haselsteiner könyvének legértékesebb és a magyar történettudomány számára is legtöbbet nyújtó része a 6—9. fejezet (valamint az ehhez kapcsolódó, Függelékben közölt csaknem 40 dokumentum), ezekben a szerző azt vizsgálja, hogy a gyakorlatilag már 1787-ben megkezdődött török háború során a kormányzat miképpen kívánta biztosítani a hadsereg személyi állományának folyamatos feltöltését, és törekvéseinek milyen szerepe volt a rendi ellenállás felerősödésében. Könyve e részének oldalain szerző imponálóan gazdag levéltári és irodalmi matériára támaszkodva kitűnően mutatja be, hogy a háború időszakában lépésről lépésre miképpen változott a rendek magatartása, és a látszólagos lojalitástól indulva hogyan jutottak el a teljes „gátszakadásig", a rebellióval fenyegető légkör kialakulásáig. E fejtegetések során ragyogóan mutatja be a hadsereg és a megyei igazgatás „dualizmusának", együttműködésének — helyesebben az együttműködési zavarok és az ebből eredő „légkörromlás" — fonákságait. Azt például, hogy az 1787-es — mintegy 11 000 újoncot érintő — sorozás miért húzódott el csaknem teljes évig. Az okok felderítésére irányuló vizsgálatnál a katonai és polgári igazgatás szervei egymásra mutogattak, a késedelem és nehézkes végrehajtás miatt a másik felet vádolták — holott a legfőbb hiba a szervezettség és összhang hiánya volt. Kitűnő példákkal bizonyítja ezt Haselsteiner: э besztercebányai kerület megyei tisztviselői történetesen 2480 fiatalt állítottak a sorozóbizottság elé, a tisztek és orvosok azonban közülük mindössze 28-at találtak katonai szolgálatra alkalmasnak; Zalában pedig untauglichnak minősítettek minden fiatalembert, akinek — akármilyen parányi — sebhely volt a testén, vagy hiányzott egy foga. A sorozások lebonyolításánál az is gyakori jelenség volt, hogy a végrehajtás gyorsítása érdekében felállított Filialassentplatz-okon alkalmasnak talált legényeket a fősorozóhely orvosai már alkalmatlannak minősítették, ezért kellett Vas megyének például 150 fiatalt hosszú napokon át nagy költséggel élelmezni. Fehérvárra kísértetni — feleslegesen. A mérce eltérését azonban olyan jelenségek is mutatták, mint amilyenről a pesti kerület királyi biztosa tett jelentést: a váci sorozóbizottság által alkalmatlannak talált legényeket az óbudai sorozóhelyen minden teketória nélkül bevették katonának. Számtalan ilyen esetet mutat be szerző, és az ezekre épített judiciumok megalapozottsága teszi művét különösen értékessé. Itt is van azonban recenzensben hiányérzet: hasonló hadseregszállítási afférok legalább ennyire rontották az ország — és elsősorban a lakosság túlnyomó többségét jelentő parasztság — közérzetét, ezekről azonban Haselsteiner alig szól. Számos korabeli panasz tanúsága szerint a hadszíntérhez közel fekvő nagy katonai magazinoknál olykor ezernél több szekér gazdája várakozott — néha több mint egy hétig, étlenszomjan —, hogy a szállítmányt az emberek lerakják, és a tisztek átvegyék. Ezzel — és hasonló kérdésekkel — sajnos, Haselsteiner nem foglalkozik könyvében, pedig a politikai feszültség elemi erejű kirobbanásához (amit szerző találóan gátszakadásnak nevez) számos tényező együttes hatása szükségeltetett. Egyebek között az is kellett, hogy a háború időszakában elkövetett súlyos hibák a kormányzati rendszer ellen fordítsák — és osztályellenségeik, a földesurak szövetségeseivé tegyék — a parasztokat, akik helyzetének javítására a felvilágosult abszolutizmus Magyarországon is oly sokat tett. E parasztság nemcsak újoncokat adott a hadseregnek, hanem ellátásáról is gondoskodott, sok esetben úgy, hogy erőszakkal elvitték nemcsak terményfeleslegét, hanem olykor vetőmag-szükségletét is, és cserében visszahagytak egy kötelezvényt, amely szerint az „igénybe vett" termény ellenértékét a kincstár majd a háború befejezése után meg fogja téríteni. Haselsteiner munkájában szépen dokumentálja II. József következetlenségeit, vezetési hibáit is, amelyek eredményeképpen többször került friss olaj a tűzre, és az elégedetlenség lángja magasabbra csaphatott. E folyamat már akkor megkezdődött, amikor 1787-ben az uralkodó összehívatta a megyei közgyűléseket, amelyeket alig két évvel korábban „megmásíthatatlan" döntésével megszüntetett, mert úgy ítélte meg, hogy ezek résztvevői — valami zavaros országgyűlésnek képzelve a kongregációt — mindent kritizálnak, halogatnak és késleltetnek, holott a végrehajtás lenne egyetlen feladatuk. Folytatódott azzal, hogy a sorozás kérdésében is lassan hozta meg döntéseit, és ezeket nemegyszer megváltoztatta (amint ezt
