Századok – 1985

Történeti irodalom - Haselsteiner Horst: Joseph II. und die Komitate Ungarns (Ism.: Hajdú Lajos) I/250

252 TÖRTÉNETI IRODALOM 252 Haselsteiner szépen dokumentálja), és gyakran ezek is hónapos késéssel kerültek le a királyi biztosokhoz, illetve a végrehajtásban döntő szerepet játszó megyékhez. De a szerző bemutatja könyvében azt is, hogy a hadmüveletek irányításában is súlyos hibák történtek, mindezek (főleg a karánsebesi pánik) erősitették a rendek önbizalmát, látván a politikai ellenfél kapkodását és következetlenségét, egyre jobban bíztak abban, hogy az uralkodó — csupán a mozgalom erejével is — térdre kényszeríthető. Ezt a kedvező alkalmat a belga felkelés sikere és a nemzetközi viszonyoknak a Habsburg-birodalom számára kedvezőtlen megváltozása 1789 őszén meg is hozta a nemességnek. Haselsteiner nagyon meggyőzően és mindenütt jól dokumentálva mutatja be könyvében, hogy a rendek kezdeti lojalitása fokról fokra hogyan tünt el, és hogyan nyert teret a törvényes rend visszaállításának, a törvénytelen „újítások" megszüntetésének viharos erejű — a birodalmat is veszélyeztető — követelése. Az 1787-es közgyűléseken a nemesség készségesen megajánlotta a kért újonclétszámot, nem voltak disszonáns hangok sem, a rendek ott is áhítattal hallgatták uralkodójuk némel nyelvű leiratát, ahol a résztvevők közül legfeljebb 5% értette e nyelvet — igaz: a kerületi főispánok többnyire magyarul vagy latinul is „tolmácsolták" a leirat lényegét. 1787-bcn csak a megyék 1 /3-a kérte az országgyűlés összehívását, ezek is csak akkorra — ha az óhajtott béke újra visszatér. A második sorozás alkalmával (1788-ban) már változott a légkör: a rendek megszavazzák ugyan a kért újonclétszámot (a sorozást is rövid idő alatt végrehajtják) de minden közgyűlés kéri a régi alkotmány visszaállítását, az országgyűlés összehívását, sőt a megyék nagy része már összeállítja azon sérelmek listáját, amelyek orvoslását elengedhetetlennek tartja. Az 1789-es kongregációkon a rendek már határozottan elutasítják az uralkodó kérését, a megyék egyharmada törvénytelennek vagy egyenesen önkényuralomnak nevezi II. József kormányzati rendszerét, néhány határozottan megtiltja a kinevezeti megyei tisztviselőknek az újonc-szedésben való közreműködést. A sors különös fintora, hogy a „németesítö" kalapos király magyar nyelvű leiratát a megyei kongregációk egy részén a nemesség már meg sem akarja hallgatni, a kerületi főispánokat lehurrogja, a rendek önhatalmúlag döntenek: megtagadják az engedelmességet, leváltanak tisztviselőket, és újakat választanak, egyes kongregációkon már az örökösödés fonalának megszakadásáról beszélnek stb. Nem marad más választás, mint a jozefinista reform-tevékenység beszüntetésének és a legsérelmesebb rendeletek visszavonásának útja, ezt javasolják a birodalom és Magyarország vezető államférfiai is. II. József azonban még halálos ágyán is tanúságot tesz erkölcsi nagyságáról, és továbbmegy a javaslatoknál, mert: „Ilyen körülmények között semmit nem ér a fél cselekedet" — ahogy visszavonó rendeletét kezdi. Három kivételével hatályon kívül helyezi valamennyi rendeletét, emberi nagyságát azonban mutatja döntése utolsó mondata is: „Szívemből kívánom, hogy Magyarország ezen intézkedéssel boldogságban és jó rendben annyit nyerjen, amennyit én az összes tárgyban kiadott rendeleteimmel meg akartam szerezni neki." (Lásd Barta János: A nevezetes tollvonás. Bp. 1978.) Szólni kell néhány szót Haselsteiner módszeréről is: kitűnően hasznosítja a hatalmas forrásanyagot, és vizsgálódása eredményeit úgy tárja olvasója elé, hogy nem önti rá az adatok tengerét, de konklúziói mégis szembetűnöek és meggyőzőek. Egy-egy periódus (pl. sorozási akciók) eseményeinek elemzéséhez kiválaszt egy-egy kerületet — Győr, Nagyvárad, Kassa —, és ezen mutatja be, hogy a kerületi főispán milyen előzetes intézkedéseket adott ki, hogy zajlottak le a kerület 4—5 megyéjének közgyűlései; hol, milyen volt a légkör; mely kérdésekben volt egységes az állásfoglalás, és mik voltak a csupán egy-egy törvényhatóságban elhangzott kérések, követelések vagy kifogások. Majd ezt a képet kiegészíti azzal, hogy bemutatja: az ország többi részében (a mintakerület tapasztalataihoz viszonyítva) milyen pozitív, illetve negatív eltérések voltak, és ezek után vonja meg a mérleget. Következtetései is helytállóak: az észak-, illetve kelet-magyarországi területeken (továbbá Pest megyében) volt a rendek ellenállása a legszervezettebb és legerősebb — illetve Délnyugat- és Dél-Magyarországon tanúsította a nemesség uralkodójával szemben a leglojálisabb magatartást. Példaszerűen készíti el Haselsteiner a sérelmek és kérelmek mérlegét is — kimutatva, hogy miben volt egységes a rendek felfogása, és melyek voltak azon követelések, amelyeket az önkormányzatok többsége, kisebb része, esetleg csupán egy-egy megye hangoztatott. A szerző értékeléséhez legfeljebb azt teheti hozzá a recenzens, hogy a követelések mögött olykor régi számlák törlesztésének vágya húzódott meg: Hont megye történetesen nem azért kérte Izdenczy József (az Államtanács első magyar tagjának) elmozdítását, mert „rossz és gonosz tanácsadó"-nak tekintette őt, hanem sokkal inkább azért, mert 1782-