Századok – 1985
Figyelő - Fügedi Erik: Tarnai Andor könyvének margójára I/232
236 FIGYELŐ ni, s ez az, hogy az ilyen recitáció mindig stress-helyzetben történik, hiszen az eskü — teológiailag — mindig az eskütevő legszentebb kincsét, örök üdvösségét teszi kockára, attól teljesen eltekintve, hogy sok esetben a per kimenetele függ tőle. Ezt az állapotot bizonyítja a földeskü neve: iuramentum horribile. Az. eskü szövegét a bíró írta elő, szó szerinti elmondását megkövetelte nemcsak a peres féltől, hanem a — sokszor igen nagy számü — eskütárstól is. A bíró által meghatározott szöveget az eskü formájában (esküszöm lelkemre. Isten engem úgy segéljen) kellett beilleszteni. Meglehetősen nagyigényű eljárás még akkor is, ha tekintetbe veszem, hogy az esküt kivevő egyházi testület egyik tagja a szöveget felolvasta. Úgy látszik, a 14. század elején olyan bonyolult szövegeket írtak elő, amiket az érdekeltek nem tudtak hibátlanul elmondani. Az országbíró pl. 1323-ban egy ún. tisztító eskü szövegét a következő szavakban (verba) határozta meg: „hogy Ivánka ispánt és fiát házára törve nem fogta el, nem sebesítette meg és nem okozott neki 70 márkányi kárt" (Haan L.-Zsilinszky M.: Békésmegyei okit. Bp. 1877. 1.1.), s a váradi káptalan bizonyította, hogy az alperes „azokkal a szavakkal esküdött" (per eadem verba iuravit). Egy év múlva a veszprémi püspök panaszkodott a királynak, hogy a szöveget hibásan elmondókat esküszegőknek tekintik, hogy az eskütársaktól ugyanazt a szöveget követelték meg, mint a peres féltől, s ha azt elvétették, kizárták őket az eljárásból, azaz nem engedték meg, hogy újra kezdve mondják el a szöveget. I. Károly a panasz alapján egyszerűsítette a szöveget, az alperes számára a tisztító eskü így hangzott: „Én Márton esküszöm lelkemre, és Isten engem úgy segéljen, hogy azokban, amiket Péter keres rajtam a perben, ártatlan vagyok és mentes (vagy: nem tartozom neki semmiféle pénzösszeggel)" (Hajnik, i. m. 337.1.) A királyi rendelkezés talán nem volt országos jellegű vagy nem tartották meg mindenütt, mert Tamás erdélyi vajda 1342-ben az erdélyi kongregáción ismét csak azt a panaszt hallhatta, hogy az esküszövegek túlságosan hosszúak, és ezért elrendelte, hogy saját bírói székén az alvajda előtt vagy az erdélyi megyék bírói székén folyó perekben a tisztító eskü szövege a következő legyen: „Én ... lelkemre esküszöm és Isten engem úgy segéljen), hogy mindabban, amit az itt álló jó ember ellenem felhozott, ártatlan vagyok és mentes" (quidquid iste bonus homo in presentiplanta astando contra meproposuit, innocens sum et immunis — CD VIII/4. 619—622.), és megengedte az esküszöveg kétszeri ismétlését. Mindeddig egyházi szövegekről és eskütételről volt szó, ezek alkották nyilván a legfontosabb két csoportot, ezekre vonatkozólag rendelkezünk viszonylag bőséges forrásokkal. Kellett lennie ezeken kívül is más rituális szövegeknek, amelyek nem álltak szoros kapcsolatban írott szövegekkel, de a rájuk vonatkozó adatokat nem ismerjük, talán nincsenek is. Az egyik, amelyre itt gondolok, a kihívás. Tudjuk, — ismét hála Hajniknak —, hogy a perekben a kihívás rituális gesztussal (cövek felmutatásával) történt, de nem tudjuk, volt-e kísérőszövege a gesztusnak, vagy pedig szavak nélkül, az orális kommunikációnál is régebbi formában történt. Azt is tudjuk, hogy lovagi tornára toll küldésével hívták ki egymást a felek, de az adat késői, tulajdonképpen már nem is a szó szoros értelmében vett lovagi, hanem inkább huszártornáról van szó, és forrásunk csak annyit állít, hogy ez „magyar szokás", de
