Századok – 1985
Közlemények - Balázs Sándor: Jászi Oszkár és a „Revista Vremii” V/VI 1195
1220 BALÁZS SÁNDOR alapeszmék időtálló jellege nem kétséges, s így érthető, hogy a Jászi-koncepció valóságtól elrugaszkodó mivoltának bebizonyosodása után is alkalmasak voltak a további elmélkedésekre. A fentebb tárgyalt kitérő, a Jászi—Popovici egybevetés néhány tanulsággal jár. Mindenekelőtt igazolja, hogy a becsületes magyar és román törekvések — utópizmusuktól függetlenül — még a monarchia létezésekor találkozhattak. Alátámasztja továbbá azt, hogy ezeknek a szándékoknak utórezgései a főhatalom változása után is közel tudták hozni egymáshoz a szélsőséges nacionalizmustól mentes, továbbra is az összefogást szorgalmazó román és magyar köröket. Ezeknek az előzményeknek a felvázolása Jászi személyes életútja tekintetében is beszédes, igazolja, hogy a háború előtt és alatt írt munkái, mutatis mutandis, jól összecsengenek későbbi gondolkodásmódjával. A közleményünkben közreadott Jászi-dokumentumok bizonyítják: nem következett be törés a liberális politikus valóságlátásában, a háborút lezáró események után kialakult helyzetben nem omlottak össze régi elképzelései, inkább hozzáidomultak az új körülményekhez. * 4 A Jászi tiszteletére rendezett vacsorán elhangzott (sajnos, nyomtatásban meg nem jelent) beszédre az RV hasábjain A. Corteanu is utalt. Hangja igen elismerő, örül, hogy a magyar professzor újra vita tárgyává tette a közép-európai államok együttélésének kérdését: „Nekünk, románoknak — írja —, akik teljes egészében megvalósítottuk nemzeti törekvéseinket, Jászi professzor tétele a lehető legvonzóbb. Eszméinek átültetése az életbe szentesítené és megszilárdítaná azt, amit nemzetünk nyert."2 6 íme tehát, a horthysta revizionista propagandával szemben a Jászielgondolásban a nemzeti szuverenitás és területi integritás biztosítását látja, s ezen a tárgyalási alapon az országok közeledését nagyon reálisan fogja föl. S ami érdekes: az államszövetség gondolatát ő nem tartotta utópikusnak, csupán a helyzetet érezte még i éretlennek hozzá. Egyfelől tehát a reális szükséglet, másfelől a megvalósulás nehézségei feszülnek egymásnak. Ami a tényleges szükségletet illeti, Corteanu helyzetelemzése igen racionális. Elismeri, hogy a monarchia nagy politikai szerepet játszott, s jelentős egységes gazdaságot képviselt. E két funkció eltűnésével egyensúlymegbomlás állt be Európában. Keserű igazságossággal így jellemzi az új államokat: „A közös szenvedést a sors fatalitásának tekintik, és saját helyzetének megjavulását mindenik a másik helyzetének romlásától várja, anélkül, hogy számolna a természetes szolidaritásukkal."27 Romániára nézve eszményinek tartja a szolidáris államközi kapcsolatokat, nemcsak azért, mert ez védelmet nyújthat a nagyhatalmi befolyás ellen — tehát a nemzetközi erőviszonyokban az egyensúlyt segítené elő —, hanem azért is, mert 24 A. Corteanu: Confedera(ia Dunäreanä. [Dunai konföderáció.] RV 1923. máj. 27. 9. sz. 2. 21 Uo. 3.
