Századok – 1985

Tanulmányok - Hanák Péter: A másokról alkotott kép. Polgárosodás és etnikai előítéletek a magyar társadalomban (a 19. század második felében) V/VI 1079

TANULMÁNYOK Hanák Péter A MÁSOKRÓL ALKOTOTT KÉP Polgárosodás és etnikai előítéletek a magyar társadalomban (a 19. század második felében) Módszer és források A történelmi Magyarországon hét nemzet, ezen belül több nyelvjárás és még számos kisebb etnikai szórvány élt együtt, amelyek — más csoportkategorizálás szerint — hét „bevett" vallásfelekezet és több szekta között oszlottak meg. Magyarország, akárcsak a tágabb Duna-táj, minden szempontból heterogén terület volt, ahol az etnikumok, a nemzeti kisebbségek, a vallások és az egyházak sokféle csoportkombinációt alkotva kooperáltak, ütköztek vagy keveredtek egymással. Régesrégtől, különösképpen a 19. századi romantikus nacionalizmus ébredésétől kezdve virágzott e tájon a nemzetkarakterológia, az önképek tarka kertje, és valósággal burjánzott a más etnikumokról, kisebbségekről alkotott előítéletek tenyészete. Ennek irodalmi lecsapódása, mint maga a tenyészet, csaknem áttekinthetetlen, de rendszeres tudományos feldolgozása csaknem semmi. Ami fölös bőséggel árad, az a nemzetiségpolitikai pamflet: a magyar nemzetiségi politika igazolása, illetve bírálata: majd 1918 után a szerepek megcserélődvén, a csehszlovák, a román nemzetiségpolitika igazolása, illetve kritikája. Mindebben kirívó a saját közösség eszményítése és a „másik" csoport aíábecsülése, negatív tulajdonságokkal való diszkreditálása. Az egyik első magyar „népisme" a statisztikai és földrajzi adatok mellett nyomban népkarakterológiát, éspedig előítélettől mentesnek egyáltalán nem nevezhető önképet és más-képet adott. Fényes Elek, a kiváló statisztikus, így jellemezte saját nemzetét: „a magyar kevély és magáratartó, mely kevélység bizonyos komolysággal van összekötve; becsületszerető, nagylelkű, egyenes és jószívű, hévvel szeret és gyűlöl, hirtelen haragú, de hamar megbékülő, barátságos és vendégszerető, minden nagyra és szépre könnyen gerjed, de tüze, ha folytonosan nem élesztik, lankad; katonai vitézségét, bátorságát, lelkierejét még ellenségei is egyaránt elismerik ..." E sok fényességet egynémely hibák is árnyékolják: önhittség, elbizakodottság, fényűzés, a rang és a hivatal tisztelete, keresése, pazarlás, a kitartás hiánya. Korántsem ilyen hízelgő és tapintatos a mások képe. A szlovák „szelíd, alázatos, sokszor a gyávaságig jámbor, munkás, mesterségre alkalmas, de nagy részint fösvény, ravasz, kétszínű". A szerbet „jószívűség, vendégszeretet, hősies szellem, vallásos buzgalom és jókedv jellemzi, egyébiránt igen lomhák, .. . iszákosak, alattomosak, babonások, bosszúállók." A románok szeretik a cifrálkodást, a nők erősen pirosítják l*