Századok – 1985
Folyóiratszemle - Gonthier Nicole: Bűnösök vagy áldozatok – nők a 15. századi lyoni társadalomban IV/1068
1068 FOLYÓIRATSZEMLE A kasztíliai királyság katonai jellegét erősítette a muzulmán hatás, a vizigót eszmevilág reneszánsza és a karoling példával és befolyással való szembenállás is. A kasztíliai uralkodók már a 12. század előtt szakítottak a teokratikus királyság eszméjével, és a szimbólumok, melyek ennek a politikai eszmének kifejezői és kísérői voltak, elvesztették jelentőségüket. Még a koronázás is a ritka szertartások közé tartozott: hosszú időn keresztül egyáltalán nem került rá sor, bár valószínű, hogy koronát azért viseltek a királyok. A miniatúrák alapján feltétlenül, bár az is lehetséges, hogy csak a megkülönböztetés végett festett koronát a király fejére az illuminátor. A Nyugat-Európában szokásos királyi szimbólumoktól eltávolodva, különleges ceremónia vette körül a királyt. A keresztény szokástól eltérő volt például király és nép kölcsönös esküje, a hagyományos kiáltással történő zászlólengetés, a kézcsók; pogány elemek továbbélése a királyi fegyverek és a király lovának nagy tisztelete — ami szintén arra utal, hogy a harcos volt a kasztíliai királyság eszményképe. Ruy Díaz de Vivar, azaz a Cid éppen azért válhatott ennek a társadalomnak a megtestesült mintaképévé. Királyként tisztelték: uralkodónak kijáró ünneplésben részesítették. Természetesen testét bebalzsamozták, bíborral fedték be - tíz évig a San Pedro de Cardena templom kolostorában nyugodott.A harciasság erényének mindenekfeletti tisztelete azzal is járt, hogy - ellentétben a francia és angol uralkodókkal - a spanyol királyok nem tartották hatalmukat, funkcióikat és személyüket szentnek, s gyógyító erőt sem tulajdonítottak maguknak. Szigorú szabályok szorították meg tevékenységüket - inkább kötelességeik, mint jogaik voltak. Legfőbb feladatuk a Reconquista, az ország móroktól való felszabadítása volt; de magánéletükben is komoly erkölcsi elvek szerint kellett viselkedniük. A felsorolt történelmi hagyományokon és fejlődésmeneten kívül a katolikus vallásfelfogásban megnyilatkozó pragmatizmus is hozzájárult a teokratikus monarchia, a „szent királyság" eszméjének elutasításához. Kasztíliában a vallás magánügy, külsőségekben csak kevéssé mutatkozik meg — a Cid is, magasztos ideálok hangoztatása helyett „mindennapi kenyerét megkeresni" indul a mórok ellen. Mivel a királyok felkenése, sőt koronázása sem volt szokásban két évszázadon keresztül, olyan központ sem alakult ki, melyhez a királyság intézményét különösen erős szálak fűzték volna — mint amilyen Saint-Denis, Reims, Westminster, Aachen. Igaz, hogy állandó királyi központ sem létezett. A félsziget fokozatos visszafoglalásával párhuzamosan az udvar mindig délebbre vonult, s a legfontosabb meghódított város lett a székhely: III. Ferdinánd idejében Sevilla, a katolikus királyok korában Grenada. Bár éppen a felszentelés nélküli királyság időszakában történtek kísérletek királyi panteon létrehozására, ez az Escorial építéséig nem jött létre. Paradox módon tehát a mélyen katolikus Kasztíliában a királyság szentségébe vetett hit kihalóban volt, s míg Nyugat-Európában az uralkodók intézményes hagyományokra és vallásos ideológiára támaszkodhattak, addig itt a „harcos-király" katonás egyénisége volt meghatározó. (Annales, 1984 május-június; 39. évf. 3. szám 429-453. old.) S.M. NICOLE GONTHIER: BŰNÖSÖK VAGY ÁLDOZATOK - NŐK A 15. SZÁZADI LYONI TÁRSADALOMBAN A szerző a lyoni püspök világi bíróságának büntetésjegyzékeiből az 1427 februárja és 1433 szeptembere közé eső ügyeket dolgozta fel, s ennek alapján a 15. századi női bűnözés okait és módjait, valamint a férfiak nőkkel szemben elkövetett erőszakós tetteinek motivációját vizsgálta. E korszak fontos periódus a város életében: a 14. század válságos évtizedei, a gazdasági stagnálás után újból fellendült a kézműipari és mezőgazdasági termelés. A bíróság elé került bűnügyekben a női vádlottak arányszáma 16,3% volt (85 személy). Ez csak a női tetteseket foglalja magában - cinkosként, társként, felbujtóként itt nem szerepelnek. Ha
