Századok – 1985
Folyóiratszemle - Gonthier Nicole: Bűnösök vagy áldozatok – nők a 15. századi lyoni társadalomban IV/1068
FOLYÓIRATSZEMLE 1069 ezeket is hozzászámítjuk, úgy az arány 20%-ra módosul (103 személy). Az ügyek száma (129) ennél nagyobb, ugyanis a vádlott gyakran többrendbeli bűncselekmény elkövetése miatt áll a bíróság előtt. A tanulmány három szempont alapján vizsgálja a női bűnözés kérdését: először a női bűnözés típusait veszi számba, majd a családi összetartozás, cinkosság eseteivel foglalkozik, végül pedig a nők mint áldozatok problémakörét tárgyalja. A női bűnözés egészéről elmondható, hogy primitív, kezdetleges és spontán jellegű, a fiatalkori bűnözés eseteihez áll közel. Ilyen például a lopás. Legtöbbször cselédek követik el, hiszen könnyű bejárásuk van uruk vagy úrnőjük ékszeres ládikáihoz, pénzeszacskójához, ruhaneműihez. Szegénysorsú asszonyok, rossz erkölcsű nők is gyakran esnek a lopás vétkébe. 1427-ben és 1429-ben Marguerite du Barro kirabolta a ferencesek kolostorát, ahonnan aranypénzeket, egy uncia ezüstöt, egy aranygyűrűt, egy kulcstartót és egy erszényt zsákmányolt. 1427-ben az asszonyt - ugyancsak a püspöki törvényszék előtt - azzal vádolták, hogy tisztességtelen, házzasságtörő kapcsolatot tart fenn egy ferences szerzetessel. Az 1429-es lopást a bírák rendkívül diszkréten kezelték, nehogy a kolostor szerzetesei hírbe keveredjenek. A lopás legfőbb indítéka a szegénység — ez kényszeríti az asszonyokat élelmiszerek, ruhák eltulajdonítására. A bíróság pénzbírság kifizetésére kötelezte a tolvajokat, melynek összege 20 tours-i garastól 100-ig terjedt. Börtönnel csak idegeneket, vagy olyanokat büntettek, akiknek nem volt kezesük a pénzbírság megfizetésére. Gyakori volt azonban a tolvajok száműzése a városból - ez volt a legsúlyosabb, nem ritkán a hallállal egyértelmű büntetés. A bírák a vádlottak életkörülményeit, indítékait figyelembe vették. Marguerite de Barro-t „szegény, együgyű teremtésnek" nevezik a vádiratokban (1429), holott többrendbeli lopást, házasságtörést, verekedést olvasnak a fejére. Türelemről is tanúskodnak ezek a büntetésjegyzékek: miután Marguerite 1427-ben megígérte, hogy az erény útját fogja járni, megkegyelmeztek neki, és csak 1429-ben, visszaesőként száműzték. Az asszonyokat gyakran megbénította a törvénytől, bíráktól való félelem, és nem mertek megjelenni a tárgyaláson, még ha csak 1-2 tojás vagy sajt is volt a rovásukon; ilyenkor a távolmaradás miatt ítélik el őket. A bíróság a családon belül elkövetett bűncselekményeket különleges szigorral büntette. így például az anyját megrabló Claire Pilliart-nak 300 tours-i garast kellett fizetnie bírságképpen. A női bűnözés másik formája a verekedés; itt a nőknek nők ellen irányuló támadásairól van szó. Az úr-szolga viszony számtalanszor járt a cseléd felpofozásával - voltak azonban olyan esetek is, amikor a cseléd sem maradt gazdája adósa! A verekedések másik oka a rossz szomszédság - ekkor a nők a legegyszerűbb eszközökkel akarják móresre tanítani szomszédasszonyukat: kövek dobálásával, karmolással. Legtöbbször hirtelen felindulásból ragadtatják magukat verekedésre, bár előre megfontolt szándékú tettekről is szó esik. Nők ritkán támadnak férfiakra, inkább csapdába csalják őket, és azután csapatba verődve ütlegelik. A házasságtörés és prostitúció a legrégibb női vétkek közé tartoznak. Házassátörőnek nemcsak a férjes asszonyt nevezik, hanem a hajadonokat és özvegyeket is, akik viszonyt folytatnak valakivel — tehát minden, házasságon kívüli kapcsolat ide értendő, amikor a bűnösöket „in uno et eodem lecto simul jacentes" találják. A férfiak ilyen esetekben több bírságot fizetnek, mint a nők. Ha szerzetesekről van szó, az ügyet megpróbálják eltussolni: csak az asszonyt állítják bíróság elé -előfordul azonban, hogy a bírságot a szerzetes önként megfizeti. A házasságtörésre, prostitúcióra a vásár- és ünnepnapok szolgáltatnak jó alkalmat, a búcsúk és egyházi ünnepek. A hivatásszerűen, anyagi előnyökért űzött prostitúció megtűrt jelenség volt a középkori városokban, így Lyonban is. A prostituáltakat mesterségük miatt sohasem vonták felelősségre, csak akkor, ha szerzeteseket csábítottak el, vagy hajóhírű negyedekbe merészkedtek. Nők mint cinkosok, felbújtók is szerepelnek a büntetőlajstromban. A férfi mellett az asszonynak is nagy szerepe volt egy-egy kézműipari mesterség gyakorlásában. A gazdasági csalások elkövetői között nagy számban akadnak nők, akik e téren férjeiknél jóval merészebbnek és leleményesebbnek mutatkoztak (a kenyér súlyának, minőségének rontása stb.). A házastársi vagyonnal azonban nem rendelkezhettek szabadon: ha férjükért kezességet vállaltak, ezt csak „de auctoritate viri sui" vagy „de auctoritate et mandato dicti viri" tehették. A házastársak közötti összetartozás rendkívül erős volt.
