Századok – 1985
Folyóiratszemle - Ruiz Teofilo F.: Királyság szentség nélkül – kasztíliai monarchia a késő középkorban IV/1067
FOLYÓIRATSZEMLE 1067 Ezzel szemben G. V. Abramovics a 8-9., V. V. Szedov a 6-8., M. B. Szverdlov és B. A. Ribakov pedig a 6-7. század fordulója mellett törtek lándzsát. A szerző' is ez utóbbiak véleményét osztja, felvonultatva ennek alátámasztására Tacitus, a germán történetírók, a bizánci kútfők és az orosz évkönyvek idevonatkozó argumentumait. De szól azokról a régészeti emlékekről (a Dnyeper középső szakasza mentén, a Duna bal partján), amelyek a fejedelmi fegyveres kíséret temetkezési helyeiként a 6-7. századra datálhatok. Megkülönböztetett figyelmet fordít a szerző a szláv törzsek 6—7. századi szervezetének, valamint szociális-gazdasági helyzetük bemutatására is. Ezzel párhuzamosan vizsgálja a druzsina szervezeti fejlődését, és három jól elkülöníthető periódusra bontja ezt. A továbbiakban A. A. Gorszkij a fejedelmi kíséret és a törzsi előkelők viszonyát elemzi, majd a bojár terminológia történeti kialakulását vizsgálja. A szerző felhasználva I. I. Ljapuskin, V. A. Bulkin, I. B. Dubov, G. Sz. Lebegyev, V. V. Szedov, G. V. Abramovics, I. Ja. Frojanov, M. B. Szverlov és B. A. Ribakov korábbi kutatási eredményeit, tanulmánya összegezéseként megállapítja, hogy a druzsina a 6-13. század időszakában felettébb jelentős szerepet játszott a feudális osztálytársadalom kialakulásában, a fejedelmi hatalom megszilárdításában, s eközben tagjai az uralkodó osztály felső rétegének privilegizált képviselőivé váltak. (Voproszi isztorii. 1948/9. 17-29.) V.M.L. TEOFILO F. RUIZ: KIRÁLYSÁG SZENTSÉGEK NÉLKÜL - A KASZTÍLIAI MONARCHIA A KÉSŐ-KÖZÉPKORBAN Kasztíliában 1157 és 1332 között a királyok nem szenteltették fel magukat, tudatosan lemondtak a szertartásról, visszautasítván ezzel a királyi hatalom és tekintély Nyugat-Európában elfogadott és használatos jelvényeit. Nemcsak a külsőségeket vetették el, de az uralkodás, kormányzás jellegét sem tartották szentnek. A kasztíliai királyok „világias" uralmának okai az ország sajátos helyzetén, adottságain kívül elsősorban a történelmi hagyományokban - így a vizigót-asztúriai-navarrai előzményekben -keresendők. 1157-ben, amikor a felkenés, felszentelés szertartását elhagyják, nagy múltra visszatekintő hagyománnyal szakítanak. Ezt megelőzően a királlyá avatás ceremóniája nagyjából megegyezett a nyugat-európaival: az új király ünnepélyes öltözetben, díszkarddal jelent meg, tiszteletére zászlók lengtek, s a szertatás végeztével a nép örömrivalgása közepette emelték pajzsra. A királlyá szentelésnek ezt a módját a vizigótok honosították meg: Leovigild (568-589) átvette a bizánci formákat és szimbólumokat (korona, jogar, bíborpalást, királyi jelvények), sőt a Flavius címet is. A társadalmi tudat és helyzet azonban bizonyos fokig ezzel a pompás, csillogó formával ellentétben fejlődött. Amíg a frankoknál örökletes, teoratikus típusú királyság alakult ki, a vizigótoknál a választási rendszer is továbbélt, s az erőszakos, heves természet fellobbanásai gyakran királygyilkosságokban végződtek. A királyválasztás elve szerint bármely szabad, megfelelő jellemű vizigót nemes király lehetett. A királynak pedig kezdettől fogva a katonai szerepe volt elsődleges. A „harcos-király" — eszmény kialakulásához a hét évszázadon át tartó háborús helyzet is hozzájárult. A feudális rendszer, a hűbéri láncolat sem alakult ki olyan mélységekben, mint Franciaországban vagy Angliában. Asztúria, León, Kasztília királyai császári és pápai fennhatóság alól egyaránt mentesnek érezték magukat - a földrajzi távolság is az ország függetlenségének kedvezett. 1030 körül Navarrai Sancho (1004-1035) egyesítette uralma alatt a félsziget nagy részét. Navarrában nem szentelték és kenték fel a királyokat, a koronázás is ismeretlen volt, csupán pajzsra emelték őket és háromszor harsant fel a „real" kiáltás.
