Századok – 1985

Történeti irodalom - Puskarjov L. N.: Obcsesztveno-politicseszkaja niszl’roszszii. Vtoraja polovina XVII. veka (Ism.: Kurunczi Jenő) IV/1061

1062 TÖRTÉNETI IRODALOM igazi viszonyát az egyházhoz. A 17. századi bíráskodásban uralkodó megvesztegethetó'ség vezető helyen szerepel a népköltészetben. A Jors Jorsovicsról szóló elbeszélés hőse, a sügér leleplezte a gazdag bírók részrehajlását (137-139.). A művelődésről szóló közmondások azt bizonyítják, hogy a tanulás fontosságának felismerése és a tudás tisztelete mélyen behatolt az egyszerű nép tudatába. A 17. századi közmondásbeli nőalakok a dolgozó tömegek köréből származtak. Súlyos helyzetükről a közmondások együttérzéssel szóltak. A 17. századi népköltészetben sok közmondást találunk. A folklórral együtt a 17. századi dolgozó tömegek társadalmi-politikai gondolkodásának fontos forrása a városi, demokratikus szatíra. Ezek a művek túlnőttek a város keretein. A szerző nagy érdeme, hogy a dolgozó nép társadalmipolitikai eszmevilágát bemutató források közül a legkevésbé tanulmányozottakat tekintette át. Puskarjov utolsó tanulmánya (A cári udvar és az orosz társadalmi-politikai gondolkodás a 17. sz. második felében) különösen azért fontos, mert a cári udvar akkor az ország életének sajátos fókuszpontja volt, amely az uralkodó osztály szellemi életének jelenségeit leginkább koncentrálta. Az udvarban működő leghaladóbb politikai személyiségek az oktatás korszerűsítésére törekedtek. Sok pedagógiai elvet akkor fogalmaztak meg először Oroszországban. Sz. Polockij hangsúlyozta, hogy a munka a nevelés eszköze. Hozzá hasonló részletességgel a családi nevelés kérdéseivel még nem foglalkoztak, ő taglalta először a nők részvételének szükségességét a gyermeknevelésben. Versesköteteiben (pl.: Virágos kert c. kötete) társadalmi, politikai témájú és didaktikus verseket egyaránt találunk. Az említett könyvből és más 17. századi művekből közölt szövegrészek fotói még hitelesebbé és színesebbé teszik Puskarjov munkáját. Az udvari politikai személyiségek háborúra vonatkozó nézetei összefüggtek az orosz kormány külpolitikai feladataival. Polockij az orosz társadalmi gondolkodás történetében először fogalmazta meg az igazságos és igazságtalan háború feltételeit. K. Isztomin a külföldi hadászati irodalom fordításával az I. Péter korában nagy erővel folytatódó tevékenységet kezdte el. Puskarjov értékes mellékletként közli Isztominnak eddig nem publikált hadászati szabályait (277-278.). Az udvari politikai személyiségek történeti koncepcióiról szólva Puskarjov hangsúlyozza a racionalizmus térnyerését az események magyarázatában. Megnövekedett a történelem iránti érdeklődés. Lefordították a legnépszerűbb kompilatív világtörténeteket. Az öt ókori birodalom rövid leírásának fordítója előszavában az ókori filozófusokra utalva nemcsak a történelem tudásának hasznosságát, hanem szükségességét is hangsúlyozta (222.). A másik ókoriközépkori történeti elbeszélésgyűjtemény (A történelem tükrének könyve) szerzője olvasóját akarta a történeti ismeretekkel nevelni. Az orosz történeti gondolkodásban először fogalmazódtak meg világosan a történész feladatai. Az öt ókori birodalom rövid leírása az ókori történelem világi kifejtését adta. A történeti koncepciók elemzése Ju. Krizsanics munkásságának vizsgálatával zárul. Az udvari politikai személyiségek kitartóan keresték a tarsadalmi tudatformálás útjait. Eközben mind a hagyományos (pl.: prédikáció), mind az addig ismeretlen formákat (pl.: színház) felhasználták. Sz. Polockij két prédikáció-gyűjteményében konkrétabban fogalmazta meg a keresztény hittételeket. Az egyszerűsítés érdekében gondolatait történeti, irodalmi példákkal illusztrálta Az udvari prédikátorok a szószékről a tanulás jelentőségét és a babonák elleni harcot hirdették. Tevékenységükkel fontos szerepet játszottak a szónoki beszéd történetében. A 17. századi orosz udvari színház az új feudális államiság szócsöve lett Az orosz dramaturgia bölcsőjénél állt Polockij is, aki két ránk maradt komédiáján kívül egy sor színházi dialógust és szavalókórust szerzett Nabukodonozorról szóló komédiája az uralkodóhoz intézett epüógussal fejeződött be, amelyben a színészek kérték istent, tegye lehetővé az ellenfelek gyors legyőzését és a békés uralkodást (258.). Könnyű felismerni a darab szoros kapcsolatát az 1670-es évek elején kialakult történeti helyzettel, amikor Oroszország háborúra készülődött Törökországgal. Puskarjov az eddigieknél pontosabban határozza meg Polockij helyét az orosz színház történetében, amikor kifejti, hogy a szavalókórusok már 1660-ban elhangzottak, amikor még a német Gregori udvari színháza nem működött. A németek tehát előkészített terepre érkeztek, és később is működtek velük párhuzamosan orosz színészek. Műve befejezéseként, a 17. sz. második felének társadalmi-politikai eszméit a 18. sz. eleji reformokkal összevetve Puskarjov gazdag forrásanyaga és több évtizedes kutatásai alapján joggal hangsúlyozhatja a két korszak ideológiai összefüggéseit. Kurunczi Jenő