Századok – 1985

Történeti irodalom - Puskarjov L. N.: Obcsesztveno-politicseszkaja niszl’roszszii. Vtoraja polovina XVII. veka (Ism.: Kurunczi Jenő) IV/1061

TÖRTÉNETI IRODALOM 1061 L. N. PUSKA RJOV: OBSCSESZTVENNO-POLITICSESZKAJA MISZL' ROSZSZI. VTORAJA TO LOVINA XVII VE KA Moszkva, 1982. Izd. Nauka. 286 1. AZ OROSZ TÁRSADALMI-POLITIKAI GONDOLKODÁS A 17. SZ. MÁSODIK FELÉBEN Puskaijov ebben a könyvében az orosz történelemben fordulópontot jelentő időszak társadalmi-politikai eszméit mutatja be. Ez a kor nemcsak gazdasági, társadalmi, hanem ideológiai síkon is előkészítette a 18. sz. elejének reformjait. Az utóbbi terület alapos vizsgálatával viszont a szovjet kutatók eddig kevesebbet foglalkoztak. Puskaijov műve így egy igen fontos és nem kellően tanulmányozott ideológiai problémakört ölel át. A szerző három tanulmányban dolgozza fel a témát. A bevezetőben a kérdés historiográfiáját elemzi, a következőkben a dolgozó tömegek társadalmi gondolkodását jellemzi, végül a cári udvar szerepét vizsgálja a kor társadalmi-politikai gondolkodásának fejlődésében. Az első tanulmányban a könyv írója először az 1917 előtti történetírók örökségét vizsgálja. Megállapítja, hogy az orosz történészek az 1840-es évektől kezdtek írni a 17. sz. nagy jelentőségéről. Az 1860-as években Sz. M. Szolovjov volt az első történetíró, aki rámutatott a 18. sz. eleji reformok és az előző történeti szakasz közti kapcsolatokra. Az 1870-es évektől megindult a társadalmi-politikai gondolkodás egyes jelenségeinek monografikus kutatása. 1917 előtt publikálták a legfontosabb forrásokat. Ugyanakkor a folklóranyagot a társadalmi-politikai gondolkodás szűk értelmezése miatt a kutatók a népi eszmevilág bemutatására nem használták. A szovjet történészek más eszmei és osztálypozícióból közelítették meg a társadalmi-politikai gondolkodás kérdéseit. Az 1930-as évektől ez a téma rendszeresen szerepelt az általános művekben. Külön tanulmányozták az elbeszélés- és közmondásgyűjteményeket, mint a 17. századi dolgozó nép eszmevilágának forrását. A kutatott historiográfiai anyagot a határtudományokhoz tartozó művekkel bővítették. A szlavisták IV. nemzetközi kongresszusa (1958) után az orosz társadalmi-politikai gondolkodás történetét igyekeztek összekapcsolni az egyetemes kulturális jelenségekkel (pl.: humanizmus, barokk). Legfőbb hiányosságként azt lehet említeni, hogy a szovjet történészek ez ideig külön általános műben nem foglalkoztak ezzel a témával. Ezt tartja Puskarjov a kutatók egyik feladatának. A másiknak: a dolgozó tömegek eszmevilágának bemutatását és szembeállítását az uralkodó osztály ideológiájával. Hangsúlyozza azt is, hogy a 17. századi prédikáció és az udvari színház tanulmányozásakor nem szabad figyelmen kívül hagyniuk, hogy ezek az abszolutizmust erősítő nézeteket propagáltak. Puskaijov második tanulmányában a 17. sz. második felének dolgozó tömegei társadalmipolitikai gondolkodását elemzi. Alapforrásául a közmondások szolgálnak. Felhasználásuk bonyolult értelmezési, kronológiai és forráskritikai kérdéseit a szerző megpróbálja alaposan tisztázni. A közmondás-gyűjteményekkel kapcsolatban fontosnak tartja annak megállapítását, milyen elvek vezették a gyűjtőt a feljegyzéskor, mennyire volt objektív az anyagválogatásban, milyen forrásokat használt fel. Ezen kérdések megválaszolásához nagy segítséget nyújt a közmondás-gyűjteményekhez írott és ránk maradt két előszó (97-99. 1.). Ezekből megállapítható, hogy az összeállítók széles körű anyagfelhasználásra és (ftiektivitásra törekedtek. Mindez növeli a közmondások forrásértékét. A 17. századi feljegyzésekben található közmondások szóltak a paraszti munkáról, a társadalmi viszonyokról, a vallásról és az egyházról, a bíróság működéséről, a kereskedelemről, a művelődésről és a családról. A közmondásokból a munka és a szabadság szeretete árad. A társadalmi viszonyokat közvetett formában bemutató közmondásokban hangsúlyozzák a szegények és gazdagok közti éles társadalmi ellentétet (109—111.). Kifejezésre jutott bennük az egyszerű nép viszonya a feudális társadalom intézményeihez. A nép körében a bibliai témák átértelmeződtek, és a közmondások vitába szálltak az egyház tanításaival. A 17. századi demokratikus irodalomban az egyház által hirdetett paradicsom karikatúrája figyelhető meg. Hasonló ábrázolásmóddal találkozunk a közmondásokban (119-120.). Az Elbeszélés a kakasról és a rókáról az egyházi bibliamagyarázatot gúnyolta ki (123-124.). És még sorolhatnánk tovább a példákat, amelyek hűen kifejezik a nép 12 Századok 1985/4