Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Dornberger; Walter: Peenemünde. Die Geschichte der V-Waffen (Ism.: Tihanyi János) 877
877 TÖRTÉNETI IRODALOM WALTER DORNBERGER PEENEMÜNDE DIE GESCHICHTE DER V-WAFFEN Bechtle Verlag, Esslingen, 1981.3131. PEENEMÜNDE. A V-FEGYVEREK TÖRTÉNETE A világhírű rakétakutató, Wernher von Braun, akinek tehetségét és szaktudását a második világháború után az amerikai rakétaprogram hasznosította a világűr meghódításáért folyó versengésben, a hitleri Németországban kezdte pályafutását: a berlini Heereswaffenamt rakétafejlesztéssel foglalkozó alosztályán, melynek vezetője e könyv szerzője, Walter Dornberger mérnök volt. Ez utóbbi irányításával indult meg Berlin közelében, a kummersdorfi kísérleti telepen, majd folytatódott 1937-től az Usedom-szigeti Peenemündén, ahol a pomerániai partok mentén kelet felé 400 km-nél hosszabb tengeri lőtér kínálkozott, azon szárnyasrakéta-fegyverek kifejlesztése, amelyek végül is a második vüágháború utolsó évében mint V-l és V-2 jelzésű megsemmisítő-fegyverek (Vernichtungswaffe) lettek ismertté. Dornberger emlékiratai, melyek 1952-ben jelentek meg először, többszöri átdolgozás után e mostani, gazdagon dokumentált legújabb kiadásában váltak igazán a V-fegyverek történetévé. Dornberger, és kiváló ifjú munkatársa, Wernher von Braun, akihez meleg bajtársi és baráti kapcsolat fűzte, úgy mutatkoznak be a kötet lapjain, mint szakmájuk megszállottai, akik nem sokat törődtek azzal, miféle rendszer kezébe adják veszedelmes fegyvereiket. Nem voltak nácik, „csak szakemberek", akiknek nem kis fáradságukba, vesződségükbe került, hogy a hatalom uraival beláttassák kísérleteik jelentőségét, és kicsikarják tőlük azok megfelelő támogatását, s ugyanakkor hadifontosságú tevékenységük nemcsak hogy folytonos éber és gyanakvó ellenőrzés alatt állt, hanem a Gestapo részéről zaklatásokat is kellett szenvedniök. De ők minden nehézséggel dacolva küzdöttek a nagy hatású fegyverért s annak tökéletesítéséért, a Hitler által kirobbantott világháború utolsó perceiig, a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül azokért a szörnyű pusztításokért, melyeket e fegyverek bevetése okoz. A szerző szerint Hitler csak későn, 1943 nyarán ismerte fel igazán a rakétakísérletek nagy jelentőségét;, döntése nyomán csak ekkor kapták meg Dombergerék azt a kiemelt támogatást, amire szerintük már régóta szükség lett volna. A kísérletek iránt eddig szkeptikus Hitler most nem kevesebbet várt az új fegyvertől, mint az aggasztó háborús helyzet megfordítását, az ellenségre mérendő „megsemmisítő csapást"; ezt az irreálisan túlzott várakozást a szakemberek felvilágosításai nem tudták józanul mérsékelni; Goebbels propagandagépezete megkezdte a „csodafegyver" illúziójának terjesztését. A peenemündei kísérleti telep biztonságáról most már az SS gondoskodott, amely 1944 nyarán a Himmlernek közvetlenül alárendelt Kammler Gruppenführert - e műszaki dolgokhoz mit sem értő fanatikust - állította a rakétaprogram élére. A peenemündei rakétakísérletekről azonban az angolszász hírszerzés már korábban értesüléseket szerzett; a bevezetett nagyszabású légi felderítés igazolta a hírszerzés adatait, s 1944 augusztusában a kísérleti telep elleni pusztító bombatámadáshoz vezetett. 1944 őszén a holland partokon elhelyezett V-fegyverek bevetésre kerültek London és Dél-Anglia pusztítására, hogy ezzel ellensúlyozni próbálják az angolszász haderő észak-franciaországi partraszállását. Miután a német hadvezetés számára hamarosan Belgium is elveszett, a V-fegyvereknek Antwerpen is célpontja lett. A szörnyű pusztítás, amit végeztek, nem hozta meg a várt hatást: fordulat nem történt, az előnyomulást nem lehetett feltartóztatni. Peenemündét is kiürítették, Dornberger és 450 fős stábja 1945 februárjában Thüringiába (Nordhausen - Bleicherode) települt át. Miközben Kammler abban reménykedett, hogy a V-fegyvereknek a Harz-hegységbe való telepítésével megakadályozható az előrenyomuló amerikai és szovjet haderő egyesülése, Dornberger már inkább vadászgépekre szerelhető repülőgép-elhárító rakéták gyors kifejlesztését szorgalmazta, szervezte. A feltartóztathatatlan vereség végül is Dél-Bajorországban (Oberammergau környékén, Oberjochban) érte őket, ahová 1945. április elején települtek át. Amerikai hadifogságba kerülve, Dornberger éppúgy, mint von Braun, vagy a kötet előszavát író harmadik jeles peenemündei szakember, Eberhard Rees, felajánlották szakértelmüket és tapasztalataikat az amerikaiaknak, akik egy pillanatig sem haboz-
