Századok – 1984

TANULMÁNYOK - Tilkovszky Lóránt: "Budapesti Munkaközösség a békeszerződések revíziójáért" (1925-1933) 621

634 TILKOVSZKY LÓRÁNT Német részről a magyar delegáció tagjai közé számították Lukácsot is, jóllehet ezellen Gerevich, mint a magyar külügyminisztérium képviselője, következetesen til­takozott. Osztrák részről ismét egyedül csak Braum jogtanácsos vett részt a tanácskozáson, bolgár részről az emigráns Radoszlavov és fia, valamint Anasztazov követségi tanácsos. Törökország képviseletében immár senki sem jelent meg. A német delegáció összetételében ezúttal már nem annyira az egyes személyek, mint az általuk képviselt szervezetek részvételét domborították ki. A delegáció vezetőjén, Hintze ellentengernagy on, a VDA elnökén kívül Hans Seebohm ellentengernagy, a VDA ügyvezető elnöke képviselte a delegációban ezt a külföldi németséggel foglalkozó nagy befolyású németországi társadalmi szervezetet. A Deutscher Schutzbund elnöke, Loesch mellett közvetlen munkatársa, Walter Kolbe is tagja lett a delegációnak, valamint az e szervezet alapítói közé tartozó Erich von Oettingen tanácsos, és Carl Hermann Quarck államtanácsos, vezetőségi tag. A Deutscher Schutzbunddal szoros kapcsolatban álló Volksdeutscher Klub elnökségéből Wetter-Rosenthal tanácsos csatlakozott a delegáció­hoz. Az Arbeitsausschuss Deutscher Verbände képviseletében az elnöki tisztet betöltő Schnee kormányzóval az élen, a már az előző ülésezésen szintén részt vett ügyvezető Draegeren, és külügyi osztályvezető Schweinitzen kívül bekerült a delegációba az ügyveze­tőség két további tagja, Walter Klein és Wilhelm Schaer is (utóbbi a szervezet „Weg zur Freiheit" című lapjának szerkesztője). A Zentralstelle zur Erforschung der Kriegsursachen vezetője, Wegerer mellett ezúttal August Bach is bekerült e kutatóközpontból a delegá­cióba. Ott foglalt helyet Raschdau, a Gesellschaft für Erforschung der Kriegsursachen alapítója, Hans Delbrück, a nagy tekintélyű agg történészprofesszor, Clara Mende, a Deutscher Frauenausschuss zur Bekämpfung der Schuldlüge elnöke, s a már az előző ülésezésen is jelen volt Montgelas tábornok. A Reichszentrale für Heimatdienst elnevezésű sajtószolgálat vezetője, s Heimat dienst című folyóiratának kiadója, Richard Strahl kor­mányfőtanácsos a rendkívül nagyra duzzadt német delegáció új tagjai közé tartozott. A napirenden szereplő kisebbségi problematikára való tekintettel fontos szerephez jutó Ausschuss für Minderheitenrecht vezető tagjai közül Max Hildebert Boehm és Carl Georg Bruns már ott voltak a Budapesti Munkaközösség alakulóülésén is; most bekapcsolódott a delegáció munkájába Walter Szagunn, és az ügyvezető Herbert Truhart is. A kisebbségi kérdés népszövetségi vonatkozásaira való tekintettel ezúttal helyet kapott a delegációban Otto Junghann, a Deutsche Liga für Völkerbund ügyvezető elnöke, valamint főtitkára, Ripken. A békeszerződések teremtette gazdasági helyzettel foglalkozó napirendi pont miatt tovább bővült a német delegáció a Deutscher Industrie- und Handelstag ügyvezető­jével, Eduard Hamm volt miniszterrel, s Otto Poelchennel. Jelen volt a Reichslandbund elnöke, Kari Hepp is. A Budapesti Munkaközösség létrehozásában kezdeményező szerepet játszott Deutscher Rhein Verein már csak egyike volt a delegációban képviselt, nálánál sokszor messzemenően jelentékenyebb és nagyobb súlyú szervezeteknek, élén a személy szerint igen befolyásos Stein professzorral, aki időközben a Deutscher Genossenschafts­verband ügyésze, a Blätter für Genossenschaftswesen szerkesztője is lett, valamint az ügyvezető Mehrmann-nal, akinek Port nevű munkatársa is részt vett ezúttal a delegáció munkájában. Számításba véve a szudétanémet Erich Gierach professzort is, a Reichen -bergben megjelenő Karpathenland című negyedévi folyóirat kiadóját, egy 32 tagú német

Next

/
Oldalképek
Tartalom