Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hiller István-Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája. Sopron 1941-1945 (Ism.: Bellér Béla) 592

592 TÖRTÉNETI IRODALOM HILLER ISTVÁN - NÉMETH ALAJOS: A HABORÜ ÉS A FELSZABADULÁS KRÓNIKÁJA SOPRON 1941-1945 Klny. a Soproni Szemle 1978-79. számaiból Sopron. 1980. 208 1. Páratlanul érdekes feljegyzések és leírások közlésére vállalkozott 1978—79. évfolyamaiban a Soproni Szemle. Szerzője Németh Alajos, jelenleg nyugdíjas hittanár, annak idején az 1944-1945-ös évek szomorú hónapjaiban a soproni Hullaeltakarító Osztag lelkész tagja. A Soproni Városszépítő Egyesület megvásárolta a kéziratot, és átadta a folyóirat keretei közt lehetséges közlésre a Soproni Szemlének. A szerkesztés, az esetenként szükséges történeti kiegészítés, pótlás, magyarázat munkáját Hiller István végezte, megőrizve a kézirat eredetiségét jellemző tulajdonságokat így született meg a krónikaíró és a történetíró társszerzői együttműködésének gyümölcseként ez a sajátos publikáció, amelynek amellett, hogy rendkívül fontos helytörténeti forrás, az országos történet számára is van mondanivalója. A krónika értéke elsősorban nem az általa feltárt történelmi tények és események újszerűségében van - bár ilyennek sincs híjával -, hanem elsősorban a „történelem alulnézetben" soproni változatának megteremtésében, az előadott események, tények személyes átéltségében. A légoltalmi tanfolyamok leírásával kezdődik, amelyeknek komolyságát csakhamar aláhúzták a meginduló angol, amerikai bombázások. Jellemző, hogy ezek elsősorban nem az angolok vagy az amerikaiak, hanem a németek és a nemzetiszocialisták iránti ellenszenvet növelték. (5.) Ezt még fokozta a volksbundisták durva, erőszakos, a magyar nemzeti önérzetet semmibe vevő fellépése. Mint ahogy a krónikában olvashatjuk: „A volksbundista német lakosság rajongása a külföldi eszmék iránt s nem utolsósorban az a felfogása -amely viselkedésében leplezés nélkül megmutatkozott -, hogy Magyarország többé nem független, önálló állam, hanem csak egyik huszadrangú kerülete a nagy nemzetiszocialista Németországnak, továbbá az az egyre inkább kialakuló gyakorlat, hogy az itteni németség nem a magyar törvények, hanem a német birodalom utasításait tartotta magára nézve kötelezőnek, ledönthetetlen válaszfalat emeltek a kétféle lakosság közé." (22—23.) Újabb megrázkódtatást jelentett a soproniak számára 1944. június 1-én a gettók felállítása, majd később a deportálás, amely összesen 1886 soproni zsidót sújtott. A krónika megrázó képet rajzol a gettóban uralkodó állapotokról, amelyekhez képest a börtön vagy halál menekvés volt. A krónikaíró katolikus papot különösen megrendíti azoknak a „zsidókeresztényeknek" a tragédiája, akiket megkeresztelkedésük sem mentett meg a gettótól és az elhurcolástól, és akik szerencsétlenségük mellett még volt hittestvéreik neheztelését is érezték. Itt esik szó a katolikus egyháznak az üldözötteket mentő tevékenységéről is (38.), amely bár nem volt nagyon hatékony, mégis megmentette a keresztény humanizmus becsületét De nem hallgatja el a napló a zsidó nyomorúság vámszedőinek, haszonlesőinek visszataszító üzelmeit sem. A soproni nyilas uralom olyan fejezete a város történetének, amelyben a helytörténet országos történetbe csap át - mint a társszerző Hiller István írja — „nemcsak azért, mert ezzel a magyar nép történetében először fordult elő, hogy a magát törvényesnek kikiáltó »ezeréves államrend« teljes vezérkara ide menekült, hanem azért is, mert a hagyományos külsőségek ellenére is teljesen torz, irreális, nem létező jövő reményébe mereven kapaszkodó vezető réteg agóniáját látta ez a város". (52.) Ismerteti a nyilas törvényhozás, hatalmi és társadalmi szervek működését, és megrajzol néhány jellegzetes nyilas portrét, köztük Várpalotai Miklós nyilas főispánét. Ezenkívül kitér a soproni egyetem tanári karának és hallgatóinak ellenállására a nyilas kormányzattal és ifjúsági szervezettel szemben Az egyre gyakoribb légiriadók, a menekülők torlódása, a csapatok átvonulása, mind több sebesült érkezése világosan jelezte, hogy a háború elérte Sopront A város új arcot ölt. „Talán sohasem volt olyan sokszínű városunk lakossága - írja a krónika -, mint azokban az időkben. Tarkabarka volt a katonaság összetétele is, ugyancsak az ország minden részéből. Még érdekesebb a kép, ha a német hadsereg Sopronban időző vagy Sopronon átvonuló és rövid ideig itt tartózkodó katonáit is számba vesszük", francia, olasz, ukrán, norvég, spanyol stb. katonai segédnépeivel együtt (71-72.) A város lakossága a menekülők áradatával 130 000 főre duzzadt. Mikor pedig 1944. november 1-én Ágfalvára lezuhantak az első bombák, „23 megcsonkított, véres emberroncs felkiáltójelként intette a könnyel-