Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Gunst Péter: A magyar mezőgazdaság piacviszonyai és a német piac az 1920-30-as években 513
520 GUNST PÉTER A túltermelést a háború utáni közvetlen 3—5 év még nem tette nyilvánvalóvá. Az európai országok többségének mezőgazdasága vagy a területén lefolyt harci események miatt, vagy a bevonultatások folytán a munkaerőnek a mezőgazdaságból való tartós kivonása következtében évekig nem termelt annyit, mint a háború előtt. így a háborús konjunktúra a mezőgazdasági termékek terén mindaddig tartott, amíg az európai országok mezőgazdasági termelése el nem érte a háború előtti színvonalat. Ez nagyjából 1923—1924 táján következett be. Ettől az időponttól vált nyilvánvalóvá,hogy a háború és a rákövetkező konjunkturális periódus folyamán megnövelt tengerentúli mezőgazdasági termelés fenntartása veszélyezteti a mezőgazdasági világpiacot. S most már nem csupán az európai szántóföldi termelés vált veszélyeztetetté. A háború idején kiépült hűtőhajó-flotta tovább működött, s ezzel gyakorlatilag az egész európai hústermelés ráfizetésessé vált. A tengerentúli gabona mellett most már a tengerentúli fagyasztott hús világpiaci ára is alacsonyabb volt, mint az európai önköltség. A következmény minden téren a pangás lett; visszafogottá vált a mezőgazdasági termelés, évről évre lassan, de egyenletesen nőttek az eladhatatlan készletek (1925-ben együttesen mintegy 3,8, 1926-ban 3,4, de 1927-ben már 5,1, 1928-ban 6,9, 1929-ben pedig 12,2 millió tonna gabonafelesleg halmozódott fel a négy legnagyobb exportáló országban, az USA-ban, Kanadában, Argentínában és Ausztráliában),4 s nyomottak voltak az árak. A mezőgazdasági termékek világpiaci ára nem emelkedett, vagy nem emelkedett olyan gyorsan a konjunktúra szakaszában sem, mint az ipari árak, vagyis nemzetközi méretekben kinyílt az agrárolló. Mindezek a körülmények éreztették hatásukat az európai országok általános mezőgazdasági politikájában, és természetesen vámpolitikájában. Különösen Németország törekedett arra, hogy védje a maga mezőgazdasági termelését, pontosabban mezőgazdasági termelőit, ami részben az agrárvámok emelésében, a magyar agrárkivitel szempontjából azonban elsősorban kedvezőtlenül az állatexport fékezésében jelentkezett. Míg az 1920. június 1-én megkötött ideiglenes magyar—német kereskedelmi megállapodás még a háború előtti legutolsó, 1905. évi, a Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia között megkötött kereskedelmi szerződés elveit tette magáévá, vagyis nem csupán a legnagyobb kedvezmény elvére épült, hanem annyiban is előnyös volt, hogy a ténylegesen kialakult helyzetnek megfelelően a magyarországi állategészségügyi viszonyokat egyenlőeknek ismerte el a németországiakkal (az 1905. január 22-i megállapodás biztosította a magyar juh- és szarvasmarha exportot előre megnevezett német területekre, sertésből évi 80 ezer darabos kontingenst, míg a ló- és a baromfiexport számára semmiféle korlátozást nem szabott, s ugyanez volt a helyzet a húskivitel terén is), 1925 folyamán a helyzet lényegesen megváltozott. Az 1925 októberi új német vámtarifa magasabb vámokat állapított meg, főleg gabonára, élő- és vágott állatokra és húsra. Ugyanekkor német részről felmondották az 1920. évi ideiglenes megállapodásban alapul vett 1905. évi állategészségügyi egyezményt.5 Ennek következtében Magyarország már 1926-ban képtelen volt szarvasmarhát és sertést exportálni Németországba, s juhot is csupán 72 darabot vitt ki. Vágott sertést még lehetett bevinni, de a teljes állatexport megszűnt 19 27-re a szándékosan túlzott módon betartott egészségügyi rendszabályok következtében. Ma még nem tudjuk eldönteni, minek a következménye volt ez a német magatartás, csupán a német agrárius 4Gunst P.: A mezőgazdasági ... 10. 'Fejes Judit: Magyar-német kapcsolatok 1928-1932. Budapest, 1981. 26-29.
