Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Gunst Péter: A magyar mezőgazdaság piacviszonyai és a német piac az 1920-30-as években 513
A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG PIACVISZONYAI 517 A külpolitikai antagonizmus hatását közvetve felfokozta egy másik tényező is, amelyik nem csupán csehszlovák—magyar vonatkozásban, hanem egyidejűleg minden relációban éreztette hatását: az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után elszabadult autarchiára törekvő gazdaságpolitikai irányzat minden ún. utódállamban megszabta a külgazdasági kapcsolatokat. Az természetes, hogy minden utódállamnak átgondolt önálló gazdaságpolitikát kellett kialakítania, olyat, amelyik érdekeinek megfelelt. Az azonban már korántsem ennyire magától értetődő, hogy a gazdaságpolitika ezen önállósulása egyértelműen az autarchiára törekvést erősítette meg, juttatta szinte kizárólagosan érvényre. Igaz ugyan, hogy a Monarchia keretei között meglévő, azokat mindinkább szétfeszítő nemzeti és nemzetiségi ellentétek érvényesülésének egyik formája volt már jóval az első világháború előtt az a törekvés, amelyik az egyes nemzetek, illetve nemzétiségek különféle gazdasági sérelmeit hangsúlyozta, s amely kizárólag azok megoldásától remélte vagy az ellentét feloldását, vagy — s inkább ez volt a jellemző - hegemóniájuk biztosítását. Ilyen volt pl. az önálló magyar vámterület kívánsága a magyar függetlenségi politika egyes képviselői részéről, a magyar iparfejlődés valódi és vélt érdekeinek védelmében. A Monarchia szétesése után mindegyik utódállamban ezeknek a szélsőséges gazdaságpolitikai elveknek a képviselői kerültek hatalomra, s juttatták érvényre politikájukat külgazdasági síkon. Jugoszlávia, Románia és Magyarország nemzeti iparának védelmében ipari védővámokat léptetett életbe, Ausztria és Csehszlovákia pedig agrárvédővámokat, némileg retorzióként, mert egész ipari fejlődésük került veszélybe piacaik jó részének elvesztésével. Ez a szituáció nem csupán potenciálisan volt veszélyekkel terhes, hiszen bármikor, a külgazdasági helyzet legkisebb romlásánál egy mindenki mindenki elleni gazdasági háború lehetőségével fenyegetett, hanem már a kezdetektől fogva, amit jól mutat az a körülmény, hogy pl. a magyar mezőgazdasági exportból a korábbi monarchiai piacok alkotóelemei, Ausztria és Csehország az 1920-as évek során sohasem részesültek olyan arányban, mint az első világháború előtt. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy még amikor a legnagyobb volt a magyar agrárkivitelből Ausztria és Csehszlovákia részaránya, ez az arány akkor sem haladta meg a 67%-ot. 1931-től kezdve pedig ez az együttes arány a csehszlovák—magyar vámháború következtében erősen 40% alá süllyedt. Ez a helyzet érzékelteti a magyar mezőgazdasági termelés megnehezedett helyzetét, holott az az ábrázoltnál súlyosabb volt. 1919 után ugyanis jelentős részben olyan területeknek az elcsatolására került sor, amelyek mezőgazdasági importra szorultak, azaz amelyeknek lakosságát a saját agrártermelésük 1919 előtt sem elégítette κί. A trianoni Magyarországot a régi országterületnek az a része képezi, amelyik viszonylag a legtöbb mezőgazdasági termékfölösleget termelte a belső és a külső piacokra. 1919 után tehát erőteljesen megnőtt a megmaradt országterület mezőgazdasági termelésének relatív feleslege. Adott összefüggésben teljesen mindegy, hogy ez a relatív felesleg vagy legalábbis a nagyobbik fele mindenképpen piacra vihető lett volna az országon belül, hiszen a mezőgazdasági termékek, köztük az élelmiszerek, elsősorban az állati eredetű fehéijefélék fogyasztása európai mércével mérve meglehetősen alacsony volt (1934-1938 átlagában egy fő Magyarországon évente 33 kg húsfélét, 5 kg tojást, 1 kg halat, 102 kg tejet és tejternéket, 95 kg zöldséget, 147 kg lisztet és rizst, 130 kg burgonyát, 11 kg cukrot, 17 kg zsírt és étolajat fogyasztott), a lényeg itt az, hogy a mezőgazdasági termékek egy bizonyos része iránt az országon belül nem volt fizetőképes kereslet, ez a rész csupán a külpiacokon volt értékesíthető. 1924—1938 között a piacra vitt mezőgazdasági termékek közül a gabo-
