Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Kövér György: A brit tökepiac és Magyarország: az Angol-Magyar Bank 1868-1879 486
508 KÖVÉR GYÖRGY hangoztatta: „. . . az ország jobb financiális helyzetének alapfeltétele, hogy az ország magát pénzügyileg is lehetőleg emancipálja, a mi csak akkor kivihető, ha a hazai pénzintézetek versenyképes helyzetbe juthatnának - ha a szükséges beruházási tőke az országban találja fel forrását," 89 (Kiemelés — K. Gy.) Annak felismerése volt ez, hogy a külföldi tőke problémája nem ítélhető meg önmagában, ennek következtében a tőkeimport nagysága sem lehet mérvadó. Ez ismét nem túl eredeti megállapítás, de a figyelmeztető, józan hang az alapításkor még elveszett a hozsannázók hangversenyében. Azt, hogy a beruházásokhoz ,.kívánatos a külföldi tőkék hozzánk özönlése" - mindenki tudta. Azt azonban kevesen ismerték fel 1867-ben, hogy „a tőke maga magát felemészti, ha több irányban nem értékesíttetik, vagy azt több oldalúlag nem hasznosítjuk. Ε fogékonyság nélkül a külföldi tőke minél szaporább, annál meddőbb"90 (Kiemelés — K. Gy.) Bankunk szempontjából ez azt jelentette, hogy saját részvénytőkéjére sikerült ugyan nagyszámú nem magyarországi aláírót megnyerni (mintegy 800 ezer folyamodót), olyan időszakban, amikor a hazai jegyzők száma (23 220) önmagában is felülmúlta az aláírásra bocsátott mennyiséget (15 000). Másfelől azonban nem sikerült — működésének jövedelmező szakaszában sem — jelentős mértékben elhelyeznie magyar értékpapírokat a brit tőkepiacon. így a kibocsátási üzletben döntő mértékben a Monarchia belső felhalmozására kellett támaszkodnia. Az emisszióval kapcsolatos spekuláció viszont - különösen Magyarországon — épp azokat az összegeket szívta fel, amelyek az üzletvitel szempontjából, mint pénztárjegyre elhelyezett betétek, számításba jöhettek volna. A folyószámlabetétek szaporodását pedig - ismét csak főleg a magyar birodalomfélen - az hátráltatta, hogy az újonnan alapított közlekedési és iparvállalatok építésük időtartama alatt inkább adósként szerepeltek a bank számláin. így azután alkalomról alkalomra a részvénytőke „folyóvá tételére" is sor került, ami perspektivikusan mindig a tőke felemésztésével fenyeget. A válság azután megpecsételte a magyar módra működő, kvázi-internacionális mobilbank sorsát. Bukását tehát a kortársaknál sokkal kevésbé írjuk az igazgatók hibás számításainak rovására (bár a válságra való első reakció kétségtelenül a dolgok lényegének fel nem ismeréséből adódott). A mélyben fekvő okot annak az 1873 után nyilvánvalóvá váló helyzetnek tulajdonítjuk, melyben bebizonyosodott, hogy a nélkülözhetetlen, főként infrastrukturális beruházások finanszírozásához szükséges külföldi tőkebeáramlás ellensúlyozására nem állt rendelkezésre elegendő, nemzetközi piacokon is versenyképes exportcikk, így a beruházások elhúzódó megtérülése idejére sem a tőkebehozatal folyamatossága, sem a belső felhalmozás mobilizálhatósága nem volt biztosított. A bank szerepét mégsem tekintjük csupán felületinek. A vidéki bankrendszer, a közlekedés kiépítésében, az iparfejlesztésben való közreműködés maradandó nyomokat hagyott a magyar gazdaságtörténetben. S az sem lehetett véletlen, hogy Lánczy Leó, a bank alig 20 esztendős főkönyvelője, aki üyen minőségben Londont is megjárhatta, a nyolcvanas évek elején döntő szerepet játszott a Kereskedelmi Bank modern vegyesbankká alakításában. 25 éves jubileumakor - számunkra már ismerősként csengő gondolatként - így fogalmazhatta meg akkorra már megvalósulóban lévő bankári hitvallását: "Cg 1876 Az A-MB közgyűlése 1874. április 16. 90 PN 1867. augusztus 1. Hitelbank és ismét hitelbank.
