Századok – 1984
FOLYÓIRATSZEMLE - Laqueur Thomas W.: Karolina királyné ügye. A politika művészete IV György uralkodása alatt 182
182 FOLYÓI RATS ZEMLE merev társadalmi szerkezetbe nem illő csoporttal szemben, közelebb juthatnak az európai társadalmak gazdasági-politikai-társadalmi fejlődésének megértéséhez is, hiszen a zsidóság története igen erős szálakkal kapcsolódik ehhez. (The Journal of Modern History, Vol. 54. No. 2. June 1982, 303-319.1.) Cs. K. Gy. THOMAS W. LAQUEUR KAROLINA KIRÁLYNÉ ÜGYE A politika művészete IV. György uralkodása alatt A napóleoni háborúk utáni politikai válság éveiben, 1820-ban Anglia központi kérdésévé vált Karolina királyné válóperes ügye. Ezt tárgyaló tanulmányában Thomas W. Laqueur (University of California, Belkeley, USA) bemutatja, hogy hogyan válik ez a családi botrány a radikálisok ügyévé, valamint azt, hogy hogyan képes elleplezni az adott politikai rendszer a valóban fontosat semmiségekkel. A cikk első részében arról olvasunk, hogy Karolina esetét a radikálisok miként sajátítják ki, a második részben pedig arról, hogy az eset miként változik melodrámává. Brunswick Karolina mindenre inkább predesztinálva volt, mint a radikális hősnő szerepére. 1795-ben megkötött házassága a későbbi IV. Györggyel a legelső perctől fogva kudarcra volt ítélve. Leányuk, Charlotte születése után gyakorlatilag külön éltek, majd 1814-ben, évi 35 000 fontsterling apanázs ellenében, Karolina elhagyta Angliát, és Itáliában telepedett le. Ott hamarosan megismerkedett egy Bergami nevű olasz útikalauzzal, és - legalábbis az 1820-as vádak szerint — intim kapcsolatban volt vele. Mindazonáltal 1820-ban, félje koronázására hazatért, noha György válással fenyegetőzött, és ennek érdekében egy törvényjavaslatot terjesztett a Lordok Háza elé. Ennek vitája lett a királyné melletti agitáció középpontja, visszavonása pedig a diadala. Ez azonban csak rövid időre lehetett osztályrésze: Karolina 1821 augusztusában meghalt. Akármilyen furcsaságnak tűnik is, a Karolina-agitáció a komoly tömegeket megmozgatni képes politika történetének egyik sajátos eseménye lett. Ez adott lehetőséget London radikálisainak arra, hogy jelszavai alatt a város utcáin ismét megjelenve, a monarchia és a kormány ellen irányuló megmozdulásaik során, a politikai küzdőtérre léphessenek egy olyan történelmi helyzetben, amikor egyre-másra hozták a szólás és gyülekezési szabadság elleni törvényeket, és egymást érték a politikai perek és kivégzések. (Orator Hunt pere és a Cato utcai összeesküvők kivégzése 1820-ban.) Karolina válópere jó ürügyet adott a törvényhozás és a törvényhozók elleni fellépésre. Többen - maga Castlereagh is - szerették volna a nyilvános pert elkerülni, tekintettel a felzaklatott közhangulatra, és tartva a hatalom elleni nyílt lázadástól, vagy éppen forradalomtól. 1820 nyarán és őszén a Karolinát támogató tömeg szinte naponta és gyakorta tettleg inzultálta a királyné arisztokrata ellenzékének tagjait, nemkülönben erőteljes támadást intézett az anglikán egyház ellen, amely nem vette föl a királyné nevét a hivatalos imádságba. Az antiklerikális megnyilvánulások egymást érték (pl. Llandaff püspökét kövekkel dobálták meg, több vidéki parókiát megrongáltak), s bár a kiváltó ok a Tory elnyomást egyre erőteljesebben támogató egyház elleni felháborodás volt, ezek a megmozdulások a királyné melletti tüntetés formáját öltötték. A messzebbre látó kortársakat azonban nem ezek — a múltban is előforduló - zavargások riasztották, hanem a hatalmukra, erejükre ráébredt emberek öntudata, mert ez tehette valóban veszélyessé a helyzetet. Riasztóan hatott, hogy az „igen tiszteletreméltó" középosztály is a királyné mellett lépett föl, s még fontosabb tényező volt az aggódok szemében, hogy erőteljesen fölsorakozott mellette a kézművesség és a képzettebb munkások rétege is. Nem kevésbé nyugtalanította a hatalmon levőket a tény, hogy a szigorú „lakatot a szájra" törvényekkel (1819) elnémított országban a tiltakozásnak ez az egyetlen lehetséges formája nemcsak a nagyvárosokban, de vidéken is futótűzként teijedt. Igen erőteljesen támogatta az ügyet a kormánnyal szemben álló sajtó, amelynek jó alkalma nyílt befolyását és hatalmát demonstrálni egy olyan országban, ahol több mint 260 újság jelent meg már 1806-ban is.
