Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Somogy Megye Múltjából 1981.; 1982 (Ism.: Kőhegyi Mihály) 166
168 TÖRTÉNETI IRODALOM művelődési hatások érvényesülésének felkutatásával kell értelmezni. Ezek számbavétele, a fejlődési törvényszerűségek és folyamatok megismerésén túl, a jelenlegi gyakorlatot közvetlenül is befolyásolhatja, mert a mindmáig ható helyi sajátságok feltárását teszi lehetővé. Amikor a Magyar Tudományos Akadémia az 1960-as évek derekán elindította a tíz kötetre tervezett „Magyarország története" munkálatait, kitűnt, hogy történelmünknek jócskán akadnak fehér foltjai. Ennek a felismerésnek egyik terméke Varga János tanulmánya, amely eddig kevéssé vagy egyáltalán nem vizsgált forráscsoportok bevonásával azt kutatja, hogy Magyarország megyéi, illetve az ezekben testet öltött köznemesi akarat meddig ment el a polgári reformok igenlésében, illetve hol jelentett gátat egyéni érdekük előtérbe kerülése. A liberálisok hamar eljutottak arra az elméleti következtetésre, hogy a megye nemcsak a nemesi önigazgatás helye és végrehajtó szerve, hanem tényleges törvényhatóság is, egyúttal pedig Magyarország viszonyai közepette nagyobb erkölcsi erő fekszik benne, mint magában az országgyűlésben; ám újra és újra meg kellett küzdjenek ennek a felismerésnek gyakorlatba való átültetésével. Ráadásul Kossuthék a megyerendszert korántsem adott állapotában kívánták megtartani, hanem annak nem pusztán végrehajtó, hanem éppen alkotmányőrző szerepének kibővítése mellett szálltak síkra, azaz vállalták a kétfrontos harc cseppet sem könnyű feladatát. A szerző hatalmas, elsősorban az Országos Levéltárban levő anyagot mozgatott meg. Csak sajnálni tudjuk, hogy a sokszor újszerű megállapításainak alátámasztására nem a szokásos jegyzetelési módot alkalmazta, hanem csak tételes felsorolást ad dolgozatának végén ezekről. Hely- és névmutatója, az oldalszámok feltüntetése nélkül, ugyancsak formális. A szabadságharc idejét egyetlen dolgozat idézi. Andrássy Antal a Dunántúl kormánybiztosának: Noszlopy Gáspárnak útját és tevékenységét kíséri nyomon 1849 márciusától a szabadságharc bukásáig. Noszlopy lényegében széles körű népfelkelést szervezett Somogyban, s ezzel sikerült magához ragadni a hatalmat. A megszálló császári csapatok embertelen bánásmódját megsokalló nép örömest tódult Kossuth zászlaja alá, s helyi sikereket ért el kisebb csetepatékban, de a reguláris szervezetben támadó császári csapatokkal már nem tudta felvenni a harcot. A kormánybiztosnak a legtöbb belső közigazgatási gondot a parasztmozgalmak jelentették. A megye felszabadulása saját erőből, a jobbágyok áldozatvállalásából, népfelkeléssel történt. Kárpótlásul, minden közbeeső fórum mellőzésével, kívánt földéhségének érvényt szerezni. Mindezt azonban a szabadságharc vezetői - s azt is későn — a teljes győzelem utánra ígérték. Ε kettősséget a helyi viszonyokkal ismerős Noszlopy sem volt képes áthidalni, s ez népszerűségének csökkenéséhez, majd a császáriak támadásával bukásához vezetett. A bujdosás éveit (1849—1853) egy külön, a következő évfolyamban megjelent, dolgozatában kíséri nyomon a szerző. Noszlopy Gáspár nem húzódott Komárom várának biztonságot nyújtó falai mögé, nem menekült — sok társához hasonlóan — külföldre, hanem illegalitásba vonult. Ez a tény csakhamar a császári biztosok tudomására jutott, akik azután kémek, besúgók egész hadát küldték utána, mindhiába. A bujdosó kormánybiztosnak még földalatti mozgalom szervezésére is volt ereje, mely azután kapcsolatot keresett és talált Kossuth Lajossal, illetve az emigráció vezetőivel. Noszlopy bírálta a Makk-féle szervezkedést, és elmarasztalta annak bonyolultságát, melyet ugyanakkor az osztrákok számára könnyen áttekinthetőnek tartott. Kossuthék honmentő és felkelést előkészítő terveivel szemben, a helyzetet és a belső hangulatot jobban ismerő Noszlopyé volt a valósághoz közelebbi álláspont. Más kérdés, hogy az adott külpolitikai helyzetben valamennyi bukásra volt ítélve. Noszlopyt is elfogták és kivégezték. Történetírásunk mind ez ideig elhanyagolt területe volt a középszintű igazgatástörténet vizsgálata. Számos munka foglalkozik az egyes jogszabályok megalkotásának, a hatalom gyakorlásának körülményeivel, nemigen találkozunk viszont annak vizsgálatával, hogy a központi szerveknél megalkotott rendeletek milyen formában és mértékben valósultak meg a középszinten, azaz a megyékben. Somogy esetében a neoabszolutizmus első évtizedére vonatkozóan (1849-1859) Dobai András most elvégezte ezt a felmérést. Ε szerint a végrehajtó hatalom, 1849 őszétől kezdődően, a Magyarországon állomásozó osztrák hadsereg főparancsnokának, valamint a polgári ügyek vezetésével megbízott császári biztosoknak a kezében volt. Az osztrák igazgatás azonban bőven talált hivatalnokokra a magyar köznemesség köréből. Talán ennek tudható be részben, hogy a német nyelv általános használata 1854 januáijától kezdődően figyelhető meg az iratanyagban, tehát a provizórium teljes ideje alatt magyar maradt a közigazgatás ügyintézése. Az idegen tisztviselők sáskahada csak 1854 után lepte el az országot, de az alsófokú igazgatásban dolgozók kicserélődése még utána is lassan ment végbe. Ezeknek az idegen, a helyi körülményekkel teljesen ismeretlen, azokba beleilleszkedni nem tudó
