Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215
AZ ANEKDOTÁZÓ DEÁK FERENCRŐL 1249 szövegében is rögzült. Ez a szöveg már Széchenyi álláspontját tartja — Deák nevében — helyénvalónak a dualizmus korában. Ennyit az egykori szóbeli közlés egyidejűleg rögzített írásos szövegének „utóéletéről". Fájó érzések időleges feloldása céljából alkalmazza Deák a fájdalmasnak humorral áthidaló módját, a „semmi" fogalmának abszurd értelmezésével. Szándéka az ezt az érzést keltő személy humoros-tréfás megleckéztetésére irányul. Az ezt megörökítő szöveg Deák válaszát tartalmazza, egy, az étkezési szokását firtató névtelen személy tolakodó kérdésére. Utaltunk már arra, hogy Deákot mily mértékben nyomasztotta testessége. öreg korában, ha nappá járt a városban, rendszerint nem az egylovas, kisebb, hanem a kétlovas, nagyobb bérkocsin közlekedett, mert ennek szélesebb ajtaján kényelmesebben tudott be- és kiszállni. Egyébként sem szerette a bámuló szemeket. Kövérsége valamilyen közvetlen vagy közvetett összefüggésben volt a már említett betegségével, és ezért — orvosi tanácsra — nemcsak hosszú sétákat tett a szabad levegőn, ami — tudjuk — egyébként is megfelelt hajlamának, de kevés ételt is fogyasztott. Már fiatal korában is legfeljebb csak kétszer evett naponta: reggelit és ebédet. A vacsorázásról korán lemondott. Akik személyesen ismerték, azt állították, hogy élete utolsó huszonhat esztendejében csak egyszer evett naponta: délben. Sem reggelit, sem vacsorát nem fogyasztott.9 3 Gyámleánya egyik jellemző tulajdonságaként említi meg, hogy fiatal éveiben sem „szerette, ha valaki sokat foglalkozik az étkezésével". Gazdaasszonyának meghagyta: azt készítse, amit a legjobban tud csinálni.9 4 Deák közismert volt arról a különös szokásáról is — erre is utaltunk már korábban —, hogy szeszes italt nem fogyasztott, de még teát és kávét sem, legfeljebb ásványvizet, de azt is csak ritka alkalommal. Csak vizet ivott, és erről az önmegtartóztató szokásáról még társas összejövetelek vagy vigalmak alkalmával sem mondott le. (Később ismertetjük az ezzel kapcsolatos és Deák szokásaiba további betekintést engedő anekdotákat.) A fentiekből következik: ha valaki különös étkezési szokásáról faggatta, akaratlanul is kellemetlen, sőt fájó érzéseket váltott ki benne. Ezek ugyanis betegségére emlékeztették egyrészt, másrészt sértették elfojtott hiúságát. Emlékezzünk vissza az ezt az érzést — ellensúlyként — öniróniává átfordított, korábban már említett példáinkra. Akár a „Sulyosdi Simon"-féleönirónikuspéldálódzására, akár az emlékkönyvbe írott kétsoros bejegyzés szövegére. A nyolc szavas szövegben három szó „rövid", illetve „vastag", vagy „kövér" jelentésű. Ε fájó érzések időleges ellensúlyozására és humoros átfordítására folyamodott Deák a faggatót megtréfáló - számára pillanatnyi örömöt szerző — válaszhoz. Ha ugyanis valaki azt kérdezte tőle, „mit vacsorál, azt felelte: — Semmit. - Hát reggelire mit eszik? " — firtatta a tapintatlan kérdező. A logikát — és vele a faggatót — célzatosan megtréfáló, ám a valóságot kifejező - válasz így hangzott: „— Azt, ami vacsoráról megmaradt."9 5 A „semmi" fogalmának célzatosan abszurd logikájával játszott Deák akkor is, amikor egy politikai csatározás alkalmával gúnyos megjegyzést tett a megyei konzervatív pártra. A logikai játék meghatározott politikai szándékot szolgált. Az eset az 1844. évi november 4-i közgyűlésen történt. Előzőleg — szeptember 26-án - ugyanis a közgyűlés a megyei konzervatív párt befolyására leszavazta azt a Deák által támogatott reformelvet, '3 Eötvös Károly: i. m. 1. k. 186-187., 192. Ferenczi. i. m. 2. k. 230. 9 4 Gyámleánya visszaemlékezései: i. m. 70. és a köv. lapok. 9 5 AMAK-1957. 448.
