Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215
AZ ANEKDOTÁZÓ DEÁK FERENCRŐL 1243 Játék a logikával Ha elolvastuk Deák válaszát, önkéntelenül mosolygunk rajta. Mi kelti bennünk ezt a hatást? Az ellentmondás a szövegben, amely játékot űz a tudatos logika szabályával. A válaszadó ugyanis kijelenti: „A dolog igaz." Azután minden egyes — egymást külön-külön érvényesítő' - jelenetet megcáfol, hogy ezzel érvénytelenítse az általa előbb „igaz"-nak mondottat. Ez a logikus gondolkozás megtréfálása, ami mint látni fogjuk, meghatározott szándékot szolgál. Az anekdotázó azonban ezzel a logikai következetlenséggel még nem fejezi be a játékot. Folytatja avval, hogy az általa félrebillentett logikát visszájára csúsztatja. Figyeljük meg, milyen furfangosan. A válasz utolsó mondata ugyanis, mint emlékezhetünk rá, így hangzik: „Egyéb részleteiben az egész történet való." Tehát a „dolog igaz"-ságát előbb érvénytelenítő „részlet"-ek ezúttal mégis „az egész történet való" voltát sejtetik — de csak sejtetik —, mégpedig azáltal, hogy az „egyéb" szó becsúsztatása a szövegbe rejtett utalást sugalljon a valóban megtörténtről. Csakhogy ennek a nyílt elismerésével az anekdotázó adós marad hallgatósága előtt. Ha nem így tenne, az egész játékot hatálytalanítaná. A szövegelemzés azt mutatja, hogy Deák játszik a tudatos gondolkodás és logika szabályával. Egyszer félrebillenti, másszor rejtélyesen helyrecsúsztatja. A kivételes emlékező és felidéző képességű Deák, aki a gondolat tisztaságának, a szavak egyértelműségének rendíthetetlen és szigorú harcosa, aki nem tűr el semminő „homály"-t a törvény szellemében és betűjében, akinél a Jogikai elem" az egyik .legfontosabb"8 0 tényező törvényalkotói tevékenységében, most felszabadítja szellemét a tudatos gondolkodás szigorának szabálya alól, és megtréfálja azt. Teszi ezt az anekdotázó azért, hogy egyrészt kikerülje a nyílt állásfoglalást, másrészt pedig, hogy frissítse kedélyét. („Alig észrevehetően mosolygott.") Az anekdota csattanója — úgy tűnik — hiányzik. Ez azonban csak látszat. A csattanó: a válasz elhárítása a tudatos logika megtréfáása által, a csalódottság felidézett emlékének eltitkolása érdekében. A logikus gondolkodás szabályának megtréfálását Deák sokszor és különös ügyességgel állítja sajátos megnyilatkozásainak szolgálatába. A józan ész által tiltott vagy elfogadhatatlan gondolat — mint az értelmetlenség öröme — valójában észrevétlenül jelen van az élet mindennapjainak komoly dolgaiban, s ennek kiaknázása eleve örömkeltő lehetőséget nyújt. Ε lehetőség megvalósítását szolgája az ilyen gondolatnak a sorjázása, miáltal az anekdotázó kivonja magát a tudatos gondolkodás egész sorának szabálya alól, és szándékosan összekever össze nem illő dolgokat; szándékosan elfogadtat a logikus gondolkodásnak ellentmondó állításokat vagy következtetéseket. Abszurd gondolati kapcsolatokat képez, hogy ezáltal tehermentesítse magát a tudatos gondolkodás terheitől, s helyébe könnyed és játékos logikát teremtsen. Ez a játék pedig mindig jellemző! Egyrészt arra a személyre, aki él vele, másrészt arra a helyzetre, amelyre vonatkoztatja, és komolytalan látszata mindig valami komoly tartalmat takar. Világítsuk meg állításunkat a következő egyszerű, de felettébb jellemző két példával. Az egyik szöveg arról szól, hogy egy magyar falu kovácsa „egyszer rossz fát tett a tűzre", s emiatt a „nemes vármegye egy kissé föl akarta akasztani". Erre felkerekedett a falu lakossága, megkötözött „két takácsot", és őket vitte be az eljáró alispánhoz, 8 "Emlékezés Deák Ferencre, Gyulai Páltól. Budapesti Szemle, 330. sz. 227-228. 11 Századok 1984/6
