Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215
1240 SÁNDOR PÁL eszközrendszerrel - politikai érvelésére is jellemző volt.6 9 Az anekdota alakváltozása pedig arra utal, hogy bár az egykori fájó élmény lappangva mindig jelen van az anekdotázóban, ennek többféle kifejeződési formája nemcsak rugalmasan hozzásimul mindenkori környezetéhez, de az anekdotázó változó hangulatát is érzékelteti. Ezúttal: nem a borongó bánatot, hanem — átfordított mását — a kedélyes élcelődést. Egyelőre ennyit egy korabeli írásos forrás és a hajdani élményt később írásban rögzített, alakjukat a mindenkori körülményekhez simulóan változtató anekdoták összevetésének tanulságairól. De folytassuk tovább Deák természetének s jellemző tulajdonságainak vizsgálatát. Már eddig is megfigyelhettük: Deáknak az a tulajdonsága, hogy elterelje a figyelmet fájó érzelmeiről, bizonyos értelmű gátoltságáról, egyfajta védekezés a részéről, hogy rejtve hagyja a külvilág előtt a lélek mélyén munkálkodó negatív erőket; hogy az ő kifejezésével éljünk, „vidor kedéllyel" ellensúlyozza őket. Ezt a jellegzetes magatartását más anekdotái (adomái) esetében is tapasztalhatjuk, függetlenül azok tartalmától, de mindig valamilyen negatív érzelmi akció vagy reakció burkolt ellensúlyaként. Ezzel összefüggésben ismertetjük a következő, jellemző anekdotát: Egy 1870. évi pesti újság — szól a közlés — a következő tréfás történetet adta közre. „Deák Ferenc a tavaszi napok beállta óta ismét rendes vendége a városligetnek. Legújabban azonban az állatkertet látogatja, s különösen egy új vendég, a bozontos medve nyerte meg hajlamát. Deák Ferenc fölzsemlyézve szokta fölkeresni a medveketrecet; esernyője végére szúr egy-egy darabot, s úgy nyújtja be pártfogoltjának. A minap ismét egy nagy darab zsemlyét tűzött az esernyő végére; hanem a mackó ezúttal nagyon udvariatlanul viselte magát, mert nemcsak a zsemlyét, de az egész esernyőt is bekapta a ketrecbe, s darabokra szaggatá. Az »öreg úr« jóízűt nevetve mondá: — Ejh, ejh, hát a medvevilág is tud hálátlan lenni! És esernyő nélkül távozott." Eddig a történet. Deák Ferenc, mikor baráti körben felolvasták előtte, ezt mondta rá: „— A dolog igaz. Magam láttam. Csak az a kis különbség van benne, hogy nem annyira velem történt, mint egy öreg asszonysággal. Aztán nem is medve volt a ketrecben, hanem majom. Aztán nem is az esernyőt kapta el, hanem az asszonyság kalapját. Az asszonyság nagyon sajnálta a kalapot, de hogy valamit szólt volna, azt sem hallottam... Egyéb részleteiben az egész történet való... végezte alig észrevehető mosolygással."7 0 Ez a szöveg többféle információt tartalmaz. Vizsgáljuk meg őket. A közlő egykorú lapra hivatkozva, frissiben adja elő a tréfás történetet, Deák szintén írásban rögzített sajátságos válaszával. Az első rész az „öreg úr" ismert „hajlam"-áról tudósít: szívesen tartózkodott az állatkertben, rendszerint egyedül. A jelen 6 ' „Minden rossznak van jó mellékhatása." Ez a helyzet a „szláv reakcióval is", amely „sokban hozzájárult a magyar nemzetnek az uralkodóházhoz való szorosabb hozzákapcsolódásához" s így érleli azt a politikai meggyőződést, hogy a nemzet számára „más rokonszenvet nyújtó kar nem lehetséges" -mondta Deák egy titkos értekezleten, 1843. március elején. Az eredeti német nyelvű szövegrészre és a történeti helyzetre lásd tanulmányunkat, Deák és a titkosrendőrség. . . i. m. T. Sz. 1981,4. sz. 605. 70 DF-A. 1871.59-60.; AMAK-1898-1903. 4. k. 146-147.
