Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
TÖRÖKKORI ÁLLATTARTÁSUNK ÉS AZ ADÖZAS 5 pénzedről, akár magadé, feleségedé, fiadé, Leányodé, Anyádé, öcsédé, Bátyádé légyen..." - számot adni, kétségtelen, hogy a vadszámban a bevallott szarvasmarhaállomány is bennefoglaltatott, de nyilvánvaló az is, hogy a vadszám nem azonos az adózó szarvasmarháinak számával, a mezőváros összesített vadszáma pedig szükségszerűen nem egyezhetett meg az összlakosság marhaállományával. Fel kell hívni a figyelmet továbbá arra, hogy Hornyik egyenlőségjelet tett a 'vadszám' és a 'marhaszám' közé, illetve helyesen állapította meg, „... hogy a töröknek minden befolyása nélkül maguk a városiak vették számba a legelő jószágot s egyéb ingóságot; s ugyanők annak mennyiségéhez képest állapították meg a kivetési kulcsot.'"6 Kecskemét tanácsa 1672-ben „... egyező akaratból s lélek szerint való voxolásból..." úgy határozott, hogy a vadszám „10 pénzben álljon meg", noha a korábbiakban egy-egy vadszám után 15 dénárt kellett fizetni.1 7 Salamon Ferenc nemcsak átvette, hanem tovább is fejlesztette Hornyik megállapítását, hangsúlyozta: „. . . hiba volna azt vélnünk, hogy a marhaszám a barmok számát jelenti." A Török Birodalom európai hódításainak történeti elemzése nyomán erősítette meg, hogy a marhaszám szerinti adózás — Magyarországon török hatástól független — „ősi törvényes szokásra"1 8 vezethető vissza, amit többek között az is bizonyít, „hogy éppen az igásmarha van elsősorban adó alá vetve,holott „.. .a török kivesz adó alól minden ily barmot". Témánk szempontjából lényeges az is, hogy Salamon - Nagykőrös adózási gyakorlatát sem mellőzve - észrevette a fél marhaszámot, valamint éppen az ismertetett kecskeméti végzés alapján fogalmazta meg: „... a marhaszám nem egyéb, mint az értékadó egységének száma."1 9 (Kiemelés tőlem B. J.) Salamon Ferenc megállapításai gyorsan feledésbe merültek, Nagykőrös a millennium évében megjelent monográfiájában már nem hivatkoztak rá, s ha a marhaszám értelmezése során hasonló álláspontra is jutottak, az „Okmánytáriból átvett táblázatot követő fejtegetésekben — éppen Salamon munkájának figyelmen kívül hagyása miatt -téves nézet is megfogalmazást nyert : „E kimutatáshoz szolgált összeírások oka az, mert a török részére a marhaállomány külön adó tárgyául szolgált, minden darab marhától az évek különbözősége szerint, évenként 5—15 dénár járván." A marhaszám szerinti adózás ősi eredete elsikkadt tehát, de az évenként összesített marhaszámot nem azonosították a szarvasmarhák számával : „... valószínű, hogy ez már nagy darabra összevont marhaszámra szól; mert a kimutatásban több évben fél darab is fordul elő, ami összevonás nélkül lehetetlen volna."20 Nagykőrös 17. századi történetének mind a mai napig legalaposabb, az eredeti levéltári forrásokra támaszkodó monográfiája, több ízben is foglalkozott a marhaszám kérdésével. A cívis-város termelőviszonyairól írott fejezetben előkelő helyet kapott a marhaszám: 1 'Hornyik: II. 189-190. 1 ''Hornyik: II. 191. Legutóbb újabb adatokat és szempontokat vetve fel Iványosi-Szabó Tibor foglalkozott Kecskemét adózásával: Három katonai összeírás a Rákóczi-szabadságharcból. Bács-Kiskun megye múltjából II. A késó'i feudalizmus kora. Szerkesztette: Iványosi-Szabó Tibor: Kecskemét 1979. 293-294. 297-299. (Továbbiakban: Iványosi-Szabó: Három katonai összeírás. ..) 1 'Salamon Ferenc: Magyarország a török hódítás korában. Budapest, 1886. (II. javított kiadás) 301. (Továbbiakban: Salamon:) 1 'Salamon: 301-302. 2 0 Galgóczy Károly: Nagy-Kőrös város monográphiája. Budapest 1896. 29-30. Nem haladta meg Galgóczy értékelését az 1920-as években készült várostörténeti kiadvány: Galántai Fekete Béla: Nagykőrös (Magyar városok monográfiái 2.) Budapest 1927. 31. 33.
