Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
6 BUZ A JÁNOS „.. . az állattartás elsőrendűsége folytán nem is a föld birtoka, hanem a marhaszám határozza meg egy-egy gazda termelésbeli helyzetét." „Mivel az egész gazdaságnak, s megfelelően az adózásnak is, a marha az alapja, az adózó neve mellé mindig bejegyzik azt is, mennyi a marhaszáma. A marhaszám itt mint adózási egység szerepel, beleszámítják tehát egy-egy gazda egyéb állatait is, bizonyos kulcs szerint. .. . A kulcsot sajnos nem tüntetik fel a források." Majlát Jolán ugyanitt utalt arra, hogy Kecskemét forrásaiból kitűnik „...milyen módon kell a marhaszámot értelmezni".21 Salamon Ferenc megállapításait azonban ő sem vette figyelembe, és az adózást elemző fejezetben arra a következtetésre jutott, hogy „A marhaszám után fizetendő adó változik aszerint, hogy mekkora összeget követelt a török egy marhaszám után. Egy marha után 7 és 15 dénár között fizettek a töröknek".2 2 A marhaszám adókulcs volta megerősítést nyert, török adónemmé minősítése viszont visszalépést jelentett, a későbbiekben látni fogjuk, az sem példa nélküli, hogy a marhaszám szerinti adózást török forrásokra vélték visszavezethetőnek. Majlát Jolán kétségtelen érdemeként kell megemlítenünk azonban azt, hogy első ízben használta fel a marhaszámot a mezőváros társadalmi tagozódásának illusztrálására. Az 1631., 1645., valamint az 1689. év adó-, illetve számadáskönyveinek felhasználásával éppen a marhaszámok alapján osztotta fel a mezőváros lakosságát mezei munkásokra, kisgazdákra és cívisgazdákra. Elismerésre méltó megállapítása az is, hogy az adózók számán belül a kis egzisztenciáké növekedett, a „sokmarhás gazdáknak száma szinte semmit sem változott" 1631-1645 között,2 3 tegyük hozzá, hogy meglátása a későbbiekre nézve is helytálló. A mezővárosi állattartás mértékét illetően viszont az ő véleménye is hozzájárult ahhoz, hogy az alföldi gazdagparasztok állatállományáról, török uralom alatti gazdagságáról irreális kép alakult ki történetírásunkban: „E marhaszámhoz azonban hozzá kell számítani a külső pusztákon tartott állatokat, melyeket, mint már említettük, valószínűség szerint nem vettek az adózás kulcsául szolgáló marhaszám 11 Majlát Jolán: Egy alföldi cívis-város kialakulása (Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez 15. Szerk.: Domanovszky Sándor), Budapest, 1943. 92-93. (Továbbiakban: Majlát:...) Majlát Jolánéval közel azonos állásponton volt Márkus István: Kertek és tanyák Nagykőrösön a XVII—XVIII. században. Kecskemét 1943 a XVII. század közepe táján a város bevallott állatállománya 8-10 000 nagymarha. Ekkor a körösi átlaggazdának 10-15 nagymarhája (illetve ennyi nagymarhaszámnak megfelelő állatállománya) volt, a tehetősebbnek 40-50, a legnagyobb gazdák pedig 2-300 nagymarhával bírtak." 65-66. (Továbbiakban: Márkus:...) 2''Majlát: 113. Feltehető, hogy Majlát nyomán minősíttetett újabban is török adónemnek a marhaszám utáni adó: „Évente - Szent György és Szent Dömötör napján - két részletben kellett befizetniök a szultán adóját („császár adója"), hasonlóan fát és szénát is kellett nagy mennyiségben szállítani Budára. A jószágállomány s az ingó és ingatlan vagyon után vetették ki rájuk a „marhaszám" szerinti adót, s fizetniök kellett a fejadót (dzsizje). Ezek mellett „agipénzt", „vajpénzt" is kellett adniok." Nóvák László: Nagykőrös mezővárosi fejlődése és településrendszere a XVII-XIX. században. Tanulmányok Nagykőrös történetéből és néprajzából. Szerk.: Dr. Nóvák László. Nagykőrösi Arany János Múzeum közleményei I. Nagykőrös 1978. 31-32. (Továbbiakban: Nóvák: Nagykőrös mezővárosi fejlődése ...) Szerző későbbi tanulmányában is érinti a marhaszám kérdését, de sem az idézett részből, sem az utóbbi műből nem derül ki, hogy milyen ingatlan után kellett Nagykőrösön marhaszám szerint adózni. Nóvák László: Nagykőrös mezőváros önrendelkezése (Az 1747. és az 1817. évi statutumok). Studia Comitatensia 7. Fejezetek Pest megye történetéből I. Szerk.: Ikvai Nándor. Szentendre 1979. 174. "Majlát: 93-95.
