Századok – 1984

TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3

4 BUZ A JÁNOS megőrizniök, ugyanis 257 gazdának 976 ökre, illetve 165 adózónak 375 tehene, továbbá 98 lakosnak 187 lova volt. A növendék jószág nélkül is meghaladta tehát a szarvasmarha-állomány az 1350 darabot, s akadt olyan gazda, aki a nagy veszteségek ellenére viszonylag szerencsésen vészelte át a mostoha esztendőket. Megemlíthetjük közülük — „nomen est omen" — Zsíros Mihályt, aki héttagú családjával, 4 szolga és 1 szolgáló segítségével 7 lovat, 12 ökröt, 3 harmadfű marhát, 5 tehenet, 2 sertést, 15 malacot és 188 juhot mondhatott magáénak, gazdaságát az átlagosnál nagyobb szőlőbirtok egészítette ki.9 Nagykőrös eddig ismert első számadáskönyve 1626-ból maradt ránk, ebben az évben 7800 marhaszámot1

0

írtak össze, 1630—1640 között csupán az 1633. évből hiányzik az összesítés, tíz év átlagos1

1

marhaszáma 10 499. Egyéb publikált anyag és levéltári forrás hiányában feltételezhető, hogy a fenti évtized marhaszámai nyomán lehetett arra következtetni, hogy nagyarányú állattenyésztése révén Nagykőrös évente több mint 10 000 szarvasmarhát exportálhatott Ausztriába és Németországba.1

2

Ha tényként fogadnók el e feltételezést, akkor az említett mű alapján azt is meg kellene állapítanunk, hogy a török uralom alatti területről Ausztriába és Dél-Németországba évenként felhajtott 30^0 000 szarvasmarha 1/3, illetve 1/4 része Nagykőrösről származott!1

3

Nos, az arány nyilvánvaló túlzásnak tűnik, de abban is joggal kételkedhetünk, hogy az egykori cívis-város lakossága tízezernél több szarvasmarha exportálására lett volna képes. Mivel marhakereskedelmünk 16—17. századi országos gazdaságunkban kiemelkedő helyet foglalt el, s kivitelünkben játszott szerepe vitathatatlanul fontos volt, tüzetesebben kell a mezővárosi állattartással foglalkoznunk, s közelebbről kell megvizsgálnunk a már többször említett marhaszámot. Hornyik János úttörő adatközléséből 1861 óta ismert, hogy 1672-ben Kecskeméten egy malom 10 vadszámmal volt egyenlő, 5 kos, illetve meddő juh egy-egy marhaszámot tett, 5 tallér készpénz szintén egyet.1

4

Kölcsönzés esetén a hitelező a kamatok után volt köteles vadszámot adni, az adós pedig a kölcsön összege után — „... minthogy a veszi annak hasznát esztendőnként és mindenkor ..." - fizetett. Nem részletezve a vadszám fizetését rövid, illetve hosszabb időre nyújtott kölcsönök esetén, továbbá akkor sem ha árvák, valamint környékbeliek kölcsönügyleteiről volt szó, figyelembe kell venni, hogy nem a teljes ingóvagyon után járt a vadszám fizetése, ui. a deliberatum záró része így szól: „Ez is fenn maradgyon az régi atyáink törvényes szokások szerént, egy Bikát, egy Ménylovat, egy párta-övet, egy Pohárt, egy ruhára való kapcsot kitudhatnyi."15 Tekintettel arra, hogy az adózó lakosság eskü alatt volt köteles ingó javairól — „... minden Jármos, Hámos, és akármi névvel nevezendő marháidról, ezüst jószágodról és 'Uo. 50.kötet 104. 1 0

Szilády-Szüágyi: I. 12. 1 1

Szilády-Szilágyi: I. 18. 21. 25. 32. 35. 43. 53. 60. 80. 88. 12 József Perényi: Wirtschaftliche und soziale Umgestaltung in Ungarn unter der Türkenherrschaft im XVI. und XVII. Jahrhundert. Otázky déjin stíedni a vychodní Europy. Uspoíadal Frantisek Hejl. Brno 1971. 94. 1 3Perényi: i. m. 99. l,Homyik János: Kecskemét város története oklevéltárral. Kecskemét 1861. II. 190. (Továbbiakban: Hornyik:) 15

Hornyik: II. 191.